Elemzések sora látott már napvilágot arról, hogy mennyire nem jött be a Most-Híd szánalmas gyűlöletkampánya Nagyszombat megyében, s hogy mennyire nem vevők a magyarok a SNS-szel és a Smer-rel (a továbbiakban: magyargyűlölők) folytatott szpoluprácára és az e mögött álló csillapíthatatlan hatalom- és pénzsóvárságra. A köpönyegforgatásra, hazudozásra, választók becsapására, árulásra.
Az erre épített kampány kudarcot vallott, rigófüttyből fals varjúkárogás lett csupán. A nemeshodosi szoboravatás ügye, gondolták, égi ajándékként pottyant az ölükbe, amit hülyék lettek volna nem meglovagolni és jó szokás szerint kiforgatni. Gondolták. De tévedtek. Hiába remélték, hogy a kormányzónak állítandó szobor köré festett rémtörténet a csúnya, Magyarországról importált fasisztákkal majd barna anyagként kenhető rá az MKP-ra, s ezzel aztán sikerül bemocskolni úgy a párt egészét, ahogy Rigónak nem sikerült Nagyszombat megyében Berényit. Nem. Jött. Be. Ez sem.
Pedig nem akármilyen csapat verbuválódott össze a gyűlöletkoncert levezénylésére. Facebook-on szerveződő „szlovákiai magyar értelmiségiektől” kezdve a Hodoson táncot járó vasorrú banyáig megszólalt mindenki, aki mozgósítható volt.
És az ügy szolgálatába bocsátotta tollát a Denník N nevű szlovák lap magyar dolgokban rendkívül jártas újságírója, Peter Morvay is. Márpedig ha ő egyszer oknyomozásba kezd, akkor azt természetesen mi sem hagyhatjuk ki. Többek közt azért sem, mert a Felvidék.ma portált is szóba hozta.
A cikkének adott cím máris tetszik: Horthynak – egyelőre – nem állítottak szobrot Szlovákiában. Valóban, egyelőre. Még meg sem érkezik a következő vállveregetés a Most-tól, már állni fog a szobor, valahol a Felvidéken. Talán éppen Dunamocson…
A cikk első igazán érdekes része ott indul, amikor a kormányzó szobrának üresen maradt talapzata köré gyűlt Horthy-szimpatizánsokról ereszti meg a liberális szövegkönyvből merített kötelező fordulatokat: „mint ahogy az a szélsőségeseknél szokás, azonnal tetszelegni kezdtek az elnyomottak, jogfosztottak szerepében, akik számára nem teszik lehetővé, hogy szabadon kifejezésre juttassák véleményüket, nyilvánosan tiszteljék hőseiket és terjesszék nemzetük történelmének valós, az ellenség által el nem torzított képét”.
A valóság azonban ezzel szemben az, kedves Morvay kolléga, hogy, amint az a szélsőliberálisoknál szokás, ők azok, akik azonnal beindították a velük ellenkező véleményen állók elhallgattatására, eltiprására, megbélyegzésére és akár végső elnémítására irányuló gyűlölethadjáratukat. Mert mindent és mindenkit szélsőségesen gyűlölnek, elviselhetetlennek tartanak, ami és aki nem pontosan olyan, mint ők. Hogy mást ne mondjak, a Morvay által is emlegetett, Horthy-szobor ellen szerveződő „szlovákiai magyar értelmiségiek” egyik Facebook-csoportjában, ahol már nem is azt fájlalta az egyik hozzászóló – egyébként maga is újságíró, a magyar interaktív televíziózás kiválósága – hogy mi a véleményünk, hanem hogy egyáltalán van. És hogy van hol ezt elmondani: „a nagyobb baj, hogy van neki hol megszólalni” – mondja Haraszti Gyula szlovákiai magyar értelmiségi, újságíró.
Na ez itt a szélsőségesség, a kirekesztés és a gyűlöletkeltés esszenciája. Mi lesz a következő lépés, kedves liberálisaink, Harasztiak és többiek, ha az elhallgattatásunk már kevés?
A Denník N cikkének további részéből megtudhatjuk, amit már mindenki leírt, hogy következett a református egyház közbelépése, a templom előtt acsarkodók fellépése, meg a templomban tartott rendezvény a „magyarországi szélsőjobboldal ismert képviselőivel”.
A lényeg, azaz mindezen mosléknak az MKP fejére való löttyintése a végére került, a kampányhajrá legvégére, amikor még egyszer, utoljára meg kellett próbálni lejáratni a magyar pártot. És ez volt ennek az egész cirkusznak a célja.
De: Nem. Jött. Be.
Morvay imigyen vezeti fel a témát: „Mindez viszonylag tipikus jelenségnek számít. A szélsőségességnek és a nacionalizmusnak a szlovákiai magyarság körében jócskán akadnak követői, viszont a konkrét esetek hátterében gyakran állnak magyarországi szélsőségesek, akik a szlovákiai magyar kisebbséget rendszeresen felhasználják arra, hogy az ő kárukra láttassák magukat.”
És akkor jövünk mi a képbe. Hogy tudniillik a Felvidék.ma hírportál ismételten védelmébe vette a szoborállítás ügyét és elmarasztalta azokat, akik nem értettek vele egyet. No meg – bár ez a Denník N tollforgatójának figyelmét elkerülte – beszámoltunk arról, ami Hodoson történt, ahogy az történt. És nem az elhallgattatásukon lamentáltunk, mint a fent említettek. Van különbség.
Oknyomozói munkája csúcsán a Denník N tollforgatója felderíti a portál mögötti titkos szálakat, kapcsokat a Magyar Közösség Pártja irányába. Így napvilágra került az is, hogy kiadónk az a Szövetség a Közös Célokért társulás, amelynek székhelye ugyanazon a címen található, mint a Csemadoké. Amely ugye szerintük megint csak az MKP ötven árnyalatában tündököl, pláne, hogy – mint írja – Bárdos Gyula elnök „az MKP elnökségének volt vezetője és jelenlegi tagja”, továbbá „a portál felelős kiadója az MKP politikusnője, munkatársai pedig a párt további politikusai”.
Ez bizony így van. Munkatársaink közül többen is a felvidéki magyar közéletben teszik dolgukat – kiadó, szerkesztő, szerző egyaránt – ami nálunk csak előny, és nem „tényfeltárnivaló” hátrány.
Azt az igen lényeges tényt pedig elfelejtette Morvay kolléga hozzátenni, hogy a SZAKC elnöke az a Duray Miklós, akit a magunkfajta nehezen kiirtható „múltba révedők” a felvidéki magyar politikatörténet egyik legkiemelkedőbb alakjának, gondolkodójának tartanak. Aki, amikor a magyar egységről volt szó, inkább hátrébb lépett egyet, nem úgy, mint később Bugár, aki leváltását követően eszement ámokfutásba, rombolásba kezdett. Ennyit a különbségekről.
A szlovák lap írása ezzel zárul: „a Felvidék.ma által publikált véleményeket a párt véleményéhez közelinek minősíteni tehát egyáltalán nem túlzás.” Valóban nem – amennyiben ugyanazokat az értékeket valljuk, ugyanazokat a célokat szolgáljuk: az egységes magyar nemzetbe vetett hitet és a felvidéki magyar közösség megmaradásának feltétlen szolgálatát. Akkor bizony nagyon közel állnak egymáshoz a vélemények – még ha nem is mindenben azonosak – s ez messze túlmutat MKP-n, Felvidék.mán. Azok, akiknek egy SNS és Smer testének melege jutott, persze nem kell érteniük a különbséget, ahol érték helyett csak a meztelen érdek a kovász, abból már látjuk, mi sül ki…