Lenyűgöző látvánnyal, bensőséges megemlékezéssel és andalító muzsikaszóval átszőtt élménnyel gazdagodott a felvidékiek egy csoportja: a Kék Duna Vegyeskar tagjai Bősről, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Középiskola diákjai és a CSEMADOK néhány tagja, hiszen Mészáros Angelika vezetésével az „Europa”-Club Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében rendezett ökumenikus imaórán és koszorúzási ünnepségen, Centrope gálaesten vettek részt, amit a Kuchlerhaus megtekintése előzött meg.
A program a Weigersdorfban található üvegmúzeum látogatásával kezdődött. A látogatók mit sem sejtve léptek be az épületbe, majd szinte mindenkit magával ragadott az üvegben rejlő lehetőségek, a színek varázsa. Lámpákban, karácsonyi díszekben, órákban, ékszerekben, virágokban, mozaikképekben gyönyörködtek. A résztvevők a látogatás során betekintést nyertek még ezen remekművek készítésének rejtelmeibe is, amit a bősi Kék Duna Vegyeskar jelenlévő tagjainak éneke követett, hiszen a tulajdonosok s a tárlatvezető törte a nyelvünket, s reménykedve felkérte őket egy magyar dal éneklésére.
Az üvegmúzeumban (Fotó: Mészáros Angelika)
Ezt követően a németóvári (Bad Deutsch-Altenburg) Mária-templomba indultak, ahol az 1956 történéseire emlékeztek az „Europa”- Club ökumenikus imaóráján, s az azt követő koszorúzási ünnepségen. Smuk András, az említett klub elnöke, miután üdvözölte a szépszámú megemlékezőket, örömét fejezte ki, hogy a rendezvényen ausztriai, felvidéki, illetve magyarországi magyarok is jelen vannak. Elmondta, Szent István biztosan örülne, hogy a magyarok itt találkoznak. Az imaórában közreműködtek Karvanszky Mónika bécsi magyar református lelkész, Kiss Miklós evangélikus esperes Mosonmagyaróvárról, a Felvidékről pedig Jankó Gábor, Egyházgelle plébánosa. A résztvevőket szívélyesen köszöntötte Balint Pavel németóvári esperes, valamint Németóvár polgármestere, Hans Wallowits is.
Kóka Rozália és a csángó énekesek (Fotó: Szerencsés István)
A politikai és kulturális élet jelentős személyei közül Bóta Zsolt, Magyarország bécsi nagykövetségének első beosztottja felidézte, hogy az 1956-os forradalom után menekülő honfitársaink számára az első biztonságos ország – a könnyekkel teli búcsú és a reményteli ismeretlen jövőbe való távozás helyszíne – volt a nyugatra fekvő, „semleges” Ausztria, ahova elődeink százezrével érkeztek. „Mi, a későbbi generációk képviselői az 1956-os hősöknek bátorságukért, az áldozatkészségükért maximális tisztelettel tartozunk” – fogalmazott, majd azzal folytatta, nekik is köszönhetjük, hogy jelenleg egy olyan szövetségi rendszerhez tartozásban élhetünk, amely Szent István korában is volt.
„… a haza földrajzi, közigazgatási helytől sokkal több”
A koszorúzási ünnepségen Duray Miklós, felvidéki magyar politikus, író, címzetes egyetemi docens tartott emlékező beszédet. Szónoklata elején rámutatott a hely, a Kárpátok legnyugatibb nyúlványának üzenetére, majd hangsúlyozta, hogy ez az alkalom a 20. század szomorú eseményeivel kötődik össze, hiszen itt most mindazon áldozatokra emlékezünk, akik 1956. október 23-án életüket adták egy eszméért, a nemzetért, valamint azokra, akik a 20. század negyedik nagy menekülési hullámában hagyták el Magyarországot. Majd elgondolkodtatta a jelenlévőket arról, hogy milyen szörnyű érzés lehetett elhagyni a szülőföldet, a hazát. „Nemcsak a halottakra, áldozatokra emlékezünk, hanem arra is, hogy a haza elhagyása mit váltott ki az emberből. Zavarban vagyunk sokszor, hogyha megkérdezik tőlünk, hol van a hazánk, mi a hazánk. Valaki egyszerűen a szülőföldjét érti ezen, valaki azt az országot, azt az államot, amelynek állampolgára, de ritkán gondoljuk végig, hogy a haza földrajzi, közigazgatási helytől sokkal több” – véli Duray Miklós.
Duray Miklós a haza fogalmáról is elmélkedett (Fotó: Mészáros Angelika)
Hozzátette azt is, hogy négy dimenziót ismerünk: három tér- s egy időbelit, de a haza tartalmaz olyan érzéseket, tudati részeket, gondolatokat, amelyek túlterjednek ezen az ismert négy dimenzión. „Mert a hazának az érzése, a haza szeretete, a hazához való kötődés, vagy akár az is, hogy az ember feláldozza az életét a hazáért, az túlterjed mindazokon a tereken, amelyeket könnyen tudunk érzékelni” – vélekedett Duray Miklós. Kinyilvánította az akkori hazájukból távozásra kényszerülőkkel való együttérzését, majd rávilágított, hogy voltak olyanok is, akik végső nyughelyül olyan helyet választottak, ahonnan hazájuk is látszódik, mint például Ausztria legkeletibb részéből.
Duray Miklós kihangsúlyozta azt is, hogy emlékezni bárhol lehet, hiszen a földrajzi helyhez kötött emlékezéssel szemben a hazával kapcsolatos emlékezés a haza földrajzi elhelyezkedését is tartalmazza. Magasztos gondolatait a következőkkel zárta: „Élni sohasem könnyű! De az életben van rengeteg boldogság, és vannak olyan időszakok, mikor pontosan ez a boldogság hiányzik. Amikor veszélyeztetve van az életünk, szabadságunk és a szabad akaratunk. Ennek tükrében emlékezzünk itt ma, és bármikor, amikor emlékezési vágyunk van.”
Végezetül pedig ösztönzően kért mindenkit, hogy nyújtsanak egymásnak kezet, s kéz a kézben együtt emlékezzenek: a helyiek, a felvidékiek s a magyarországiak. Az eseményt dallal kísérte a Virággyöngy Moldvai Csángó Kisegyüttes, Kóka Rozáliának, a népművészet mesterének vezetésével. A múltidézés a székely és a magyar himnusz szívbemarkoló eléneklése után a temetőkertben lévő magyarjaink szimbolikus sírjánál koszorúzással zárult, ahol többek között a Szabó Gyula 21 Középiskola képviselete is elhelyezte az emlékezés koszorúját.
Bemutatkoztak a fiatal tehetségek is (Fotó: Mészáros Angelika)
A felvidéki csoport az estet Rohrau-ban, Haydn szülőházában töltötte, ahol először a házat, majd a Nemzetközi Duna Filharmónia kamarazenekarának koncertjét tekintették meg. Az esten köszöntőt mondott Bóta Zsolt bécsi magyar nagykövet és Ivanics Ferenc, Győr-Moson-Sopron megye elnökhelyettese is.
