A magyar rendek jóváhagyásával négyszázkilenc esztendővel ezelőtt, 1608. november 19-én Pozsonyban koronázták magyar királlyá II. Mátyást (uralkodott: 1608-1619). Nehéz időszakban került trónra, hiszen Rudolf uralkodása alatt Csehországban, Magyarországon és Ausztriában is lázongások voltak, a tizenöt éves háború szinte teljesen kimerítette az államkasszát, ráadásul a Habsburg-házat is családi viszályok sújtották. Mátyás a harmadik volt a Habsburg-ház uralkodóinak sorában, akinek Pozsonyban tették fejére a magyar Szent Koronát.
Az egyre feszültebbé váló belpolitikai helyzet miatt a gyengekezű (és elméjű) Rudolf (uralkodott: 1576-1608) kénytelen volt öccsének átengedni a magyar trónt. A Bécsből érkező Mátyás főherceget 1608. szeptember 21-én nemesi bandériumok fogadták a magyar határon, és a koronázási országgyűlés ügyesen kihasználta a feszült helyzetet és új rendi alkotmányt fogadott el, a protestáns Illésházy István személyében pedig új nádort választottak.
Piros-fehér-zöld posztókkal takarták az utcákat
Pozsony városa igyekezett minél ünnepélyesebb külsőségek között megrendezni a ceremóniát, így azon utcákat, melyeken a felkent király végighaladt, nem bíborvörös, hanem piros-fehér-zöld posztókkal takarták – történelmünk során első ízben. Hasonló díszítést kapott a Mihály-kapu előtti emelvény is, ahol a királynak esküt kellett tennie, miközben az üdvözlésére kirendelt kordont, valamint a koronázási menetet közrefogó sorfalat a pozsonyi önkéntesek adták.
A koronázási ékszereket hintó vitte le a várból a városba, s a Szent Márton-székesegyház sekrestyéjébe magyar főurak vitték be a becses tartalmú ládát. A november 19-i koronázási szertartáson és a misén a protestáns főurak is jelen voltak. A nádor megkérdezte a rendeket, akarják-e II. Mátyást magyar királyul. Protestánsként nem tehette a király fejére a Szent Koronát, melyet a prímásérsekek egy püspök segédletével végeztek el. A király ezt követően felavatta az aranysarkantyús vitézeket a ferences templomban, letette esküjét a Mihály-kapu előtt és fellovagolt a koronázási dombra.
Az uralkodó tiszteletére pazar lakomát adtak a vár dísztermében, de a köznép sem járt rosszul: számukra hat ökröt sütöttek meg és hatvan akó bort mértek ki. A nép közé pénzt és emlékérmeket szórtak, s valóságos közelharcot vívtak azért, hogy az utcákat borító posztókból egy-egy darabot hazavigyenek emlékbe. Volt lovagi torna, „tengeri ütközet” a Dunán és persze káprázatos tűzijáték.
„… ragyogó hadsereg kíséretében először Bécsbe, aztán Pozsonyba ment a boldog koronázásra”
A koronaőrök egyike, Révay Péter túróci főispán emlékiratában a következőket írta a Szent Korona hazakerüléséről és koronázási ünnepségről: „Második Mátyás, aki senki mögött sem második, Magyarországnak akkor a császár nevében kormányzója, a bécsi határozatok ösztönzésére a Szent Korona visszaadására törekedett, a magyar hadsereg vezérével, Thurzó György gróffal együtt fegyveres sereg élén Csehországba ment, Prágánál tábort ütött, és a császárt oly nyomatékosan sürgette, hogy az végre engedni kényszerült, mintha a testvére iránti szeretetből és annak jeles érdemei miatt tenné; és a császár és testvére, a főherceg közti megbékélés létrehozásában derekasan közreműködő Dietrichstein Ferenc bíboros, olmützi püspök meg a cseh előkelők közvetítésével Prágától két mérföldre visszaadta az egész magyar sereg kitörő ujjongása és örömtánca közepette, így tehát Mátyás vér és gyilkosság nélkül szerezte meg a Koronát, majd ragyogó hadsereg kíséretében először Bécsbe, aztán Pozsonyba ment a boldog koronázásra, mintegy a visszaszerzés pompás jutalmának elnyerésére. Maga a Szent Korona pedig a szent ládában lepecsételve és arany lepellel letakarva, a király diadalszekerére helyezve sok magyar és a diadalmenetben elöl haladó zászlóvivők, testőrkatonák kíséretében, kürtszó és dobpergés, örömujjongás, üdvrivalgás között távozva a várból, Szent Márton templomában helyeztetett el 1608 Erzsébet-napján. Ó, e boldog nap, melyen láttuk, hogy a Szent Korona visszatért a hosszú száműzetésből és diadalmaskodott, meg azt is láttuk, hogy a tekintetes Mátyás fejedelem roppant érdemeiért és fáradozásaiért egyhangú szavazattal, minden rend közös egyetértésével és ujjongó üdvözlésével Forgách Ferenc bíboros, esztergomi érsek kezéből legérdemesebb felséges fejére került.”
