A kurucok 1704. évi őszi hadjáratának egyik kiemelkedő eseménye volt Érsekújvár november 16-i elfoglalása, hiszen innentől ezen erősség képezte a kurucok északnyugat-magyarországi, ausztriai és morvaországi támadó hadműveleteinek bázisát. Rákóczi fejedelem ezután nyolcezer gyalogosával a szeptember 1-je óta körülzárt Lipótvár alá vonult, amelynek ostromát – háromszáztizenhárom éve – november 28-án kezdte meg, ám az erőd bevétele nem sikerült.
Lipótvár császári őrségének parancsnoka báró Karl Schwarzenau ezredes volt, s a „lehangolt várőrség” öt-hatszáz gyalogosból és lovasból állott. A vár ostrománál a fejedelem is jelen volt, de a közvetlen ostromműveleteket De la Motte francia tüzér ezredes irányította.
Rákóczi Emlékiratok című munkájában a következőket írta Lipótvár ostromáról: „Az évszak már előrehaladt, de túl szép volt ahhoz, hogy téli szállásra térjünk. Különben is ez volt az év legkedvezőbb szaka a hadak együtt tartásához, mert túl lévén minden betakarításon, a felfegyverzett nép a zsákmány reményében követte a zászlókat. Bár az öregágyú nem érkezett meg Kassáról, elindultam, hogy megostromoljam Lipótvárát. Ezt az erősséget Lipót császár építtette annak idején, hogy féken tartsa Érsekújvár török helyőrségét. A Vág folyó és ennek egy ága között fekszik, amelyet Dudvágnak neveznek, és melynek vizét források táplálják. Minthogy (…) Galgóc hegyei és a nagyszombati síkság lejtője között fekvő terület nagyon lapályos, az áradások ereket és süppedékes fenekű mocsarakat hagynak hátra, a soha ki nem apadó kis patakot pedig sűrű bokrok szegik. Az erőd elég mély vizesárokkal körülvett szabályos hatszög, fedett útja elég rossz állapotban volt. A vállalkozás – tekintettel gyalogságomra és egy lőporral rosszul ellátott tüzérségre – meghaladta erőmet, de a helyőrség gyönge volt, az ellenséget pedig annyira megdöbbentette előrehaladásom gyorsasága, hogy azt hittem, ki kell használnom a szerencsét. Amint a szeredi hídhoz értem, Bercsényi grófot egész lovasságommal elküldtem a morva határra (…)
Minthogy a Vág és a Dudvág Lipótvár alatt eléggé közel kerül egymáshoz, a kettő közötti térséget foglaltam el gyalogságommal. Fölégettem azt a három hidat, amely az erősséget a síksággal összekötötte. Szállásomat Galgóc városában ütöttem fel, amely a várral éppen szemben fekszik. E hely urának, Forgách grófnak kastélyában laktam, mely a hegy fele magasságán épült, és így mindent láttam, ami lábaim alatt, táboromban, a sáncokban, az ütegeknél, és majdnem az egész erősségben történt. Az öregágyúra nagyon vártam. Addig is néhány tizenkét és tizenhat fontos ágyú nagyobb sikerrel verte a védőműveket, mint ahogy remélni mertük, mert a falak tapasztása nagyon rossz volt, felszívta a talaj nedvességét, s ez okozta a bástyák és a közfalak összeomlását. Az évszak sürgetett, de az ostromot minden csak késleltette. Kassa, ahonnan a tüzérségnek és különösen a lőpornak érkeznie kellett, majdnem tizenkét napi járásra volt. Minthogy a németek ezt a várat és fegyvertárát elhanyagolták, az ágyútalpak elromlottak, ágyútalphoz való kerekek egyáltalán nem voltak. A parasztszekerek gyengék és kicsik voltak ahhoz, hogy a tüzérségi felszerelést meg a folyókat szállítsák, szaporítani kellett az előfogatokat. Az útban fekvő falvak pedig nem voltak képesek arra, hogy az állatokat váltani tudják. A részben tudatlan vagy tehetetlen vidéki hivatalnokok nem nagyon igyekeztek váltásról gondoskodni. A hidak általában rosszak az országban, az ágyú minden lépésnél elakadt, a tudatlan vezetők nem tudtak magukon segíteni, úgyhogy az utolsó kocsirakomány lőpor csak három nappal azelőtt érkezett meg, mielőtt az ellenségre indultam. A szökevények azonban reményt keltettek bennem, mert hírül hozták, hogy a helyőrség gyengeségét csak növeli fáradtsága és elégedetlensége. Csak a vízzel teli árkok akadályozták meg a tömeges szökést. Ez volt az egyedüli mód arra, hogy vállalkozásom sikerüljön.
Ilyen volt az ostrom helyzete, mikor Bercsényi tábornok arról értesített, hogy Heister a Bajorországból érkezett csapatokkal át akar kelni a Dunán. (…)”
Mivel gróf Siegbert Heister császári tábornagy Lipótvár felmentésére igyekezett seregével, a kurucok felhagytak annak ostromával és december 11-i haditanácsuk úgy döntött, hogy Nagyszombat mellett várják be a császáriakat. A nagyszombati csata december 26-án történt, ám az nem a kurucok, hanem a császáriak győzelmével végződött.
