Sorozatunk további részében a szádvárborsai gyűjtésről, azon belül Deákos Farkas Lajos elmondása alapján a pásztorok botostáncáról olvashatnak.
Szádvárborsa (1906-ig Borzova, szlovákul: Silická Brezová) község Szlovákiában, a Kassai kerület Rozsnyói járásában, a Szilicei-fennsík DNy-i részén, Rozsnyótól D–DNy-ra, a szlovák–magyar határon. L: [1921] – 426, ebből 425 (99,8%) magyar; [2011] – 171, ebből 128 (74,9%) magyar, 41 (24,0%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 132 (77,2%) magyar, 36 (21,1%) szlovák. V: [2011]– 103 ref., 7 ev., 6 r. k., 1 gör. kat. – Református temploma a 16. században reneszánsz, különálló tornya a 19. század elején klasszicista stílusban épült. Határában számos természeti képződmény: barlang, verem és zsomboly található, amelyek közül a 800 m hosszú Milada-cseppkőbarlangot 1972-ben védetté nyilvánították. Határában márványt bányásznak” (a közelmúltban a bánya bezárt). (Szlovákiai Magyar Adatbank)
„Borzova, mivel a falu évszázadokon keresztül zárt közösséget alkotott, út, villany, telefon nélküli település volt, de soha nem zárkózott el a külvilágtól sem, így sokáig megőrizte népi hagyományait, énekeit, táncait, öltözködési kultúráját, amire a múlt század ötvenes éveiben a néprajzi kutatók is felfigyeltek, és egymásnak adták a kilincset a faluban.” (Szakal László: A múlt emlékei – Szülőfalum, Borzova)
Valamikor 1958-ban Ág Tibor népdalkutatóval álltunk meg Borzován, melyről akkor még nem volt köztudott, hogy 1906-tól 1945-ig Szádvárborsának hívták. Deákos Farkas Lajos (1910) bátyánk, akinek beszélgetésre, dalolásra invitáló vendégei lettünk, sem említette. Nagyon nehéz volt éneklésre, dalolásra, táncolásra rábeszélni, pedig Ág Tibor a fián keresztül ismerőse volt. Tibor az 1954-56-os években Szereden a hidászoknál a fiával katonáskodott, én meg a rokoni körébe tartozom. Aztán csak előkerültek a nóták is, a táncok is:
Befütyült a vonat a pelsőci állomásra,
Viszi a regrutát ki a német határra.
Sírva, ríva kérdezem a mozdonyvezetőt,
Mikor hozza vissza a régi szeretőm.
Van két lovam, mind a kettő sárga,
Még az éjjel beugratok szép Magyarországba.
Még onnan is visszanézek a babám házára,
Kiért fáj a gyenge szívem, meghalok utána.
Édesanyám adjon Isten jó estét,
Hazahoztam a szép barna menyecskét,
Azért hoztam, hogy én őtet szeressem,
Édesanyám könnyebbségét keressem.
El kell menni, vagy már el kellett volna,
Ha a bánat a szívemen nem volna,
De a bánat a szívemre rászállott,
Engem igaz utamra elbocsájtott.
El kell menni katonának messzire,
Itt kell hagyni a babámat, nincs kire.
Terád hagyom legkedvesebb pajtásom,
Éljed vele világodat, nem bánom.
Míg Ág Tibor a dalokra, én a táncokra, a szokásokra voltam kíváncsi. Nagyon gazdag anyag birtokába jutottam. A karikázókkal, a csárdásokkal és a verbunkosokkal itt most nem foglalkozom, azok megegyeznek az azonos néprajzi altájegységben található sziliceiekkel, melyeket a szomszédos Szilicénél tárgyaltuk. Itt a botos pásztortánccal foglalkozunk kissé részletesebben, mert az a ritkábban előforduló verekedős, védekezős típushoz tartozik. Persze ismerik és táncolják a forgatós típushoz, meg a botos kanásztánc típushoz tartozókat is. Sőt, a fiatalon elhunyt T. Farkas István (1957) a feje felett két kézzel két bot virtuóz forgatásának is nagy művelője volt.
A botforgatást, a bot kezelését a Szilicén, Szádvárborsán, Berzétén és Kőrösben végzett néprajzi gyűjtések alapján meghatározva mutatjuk be:
- A botot jobb kezünkben középen fogva tartjuk. A bot vastagabb vége vízszintesen elöl van.
- A botot jobb kezünkben a közepén fogva tartjuk, de a bot vastagabb vége magasan elöl van.
- Jobb karunk kissé hajlítva elöl, a botot középen fogjuk függőlegesen.
- Jobb felkarunk vízszintesen oldalt, alkarunk magasan oldalt és a botot a középen fogjuk, iránya magasan elöl mutat.
- Jobb karunk kissé hajlítva a hát mögött, a botot középen fogjuk, tenyerünk hátra fordítva, és a bot iránya magasan balra oldalt mutat.
- Bal karunk a test mögött mélyen jobbra oldalt, jobb karunk a test mellett igen kis távolságra oldalt, és a botot a középen fogva annak vastagabb vége mélyen előre néz.
- Bal karunk kissé hajlítva a hát mögött, jobb karunk a test mögött mélyen balra oldalt és a jobb kezünkben lévő botot úgy fogjuk középen, hogy a bot vége mélyen balra oldalt mutat.
- Bal karunk kissé hajlítva a test mögött. Jobb alkarunk is kissé hajlítva a test mögött, és jobb kezünkkel középen hátra fordított tenyérrel úgy fogjuk a botot, hogy a bot vége magasan balra oldalt mutat.
- Botforgatás: Jobb karunk kissé hajlítva vízszintesen elöl van. A botot középen fogjuk függőlegesen. A botot előre forgatjuk, a karunkat kissé keresztbe tesszük (a bot irányai: balra rézsút elöl, alap mély, balra rézsút hátul, alap magas) ¼ ütem + a bot forgatását folytatva karunkat most kissé jobbra rézsútosan előre tartjuk (a bot irányai: jobbra rézsút elöl, alap mély, mély hátul, alap magas) ¼ ütem.
- Botot a jobb kezünkkel a vékonyabb végénél felfelé fordított tenyérrel fogjuk és jobbra rézsútosan elöl félig mély tartásban függőlegesen tartjuk. Ebben a helyzetben a botot hátrafelé indítva kettőt forgatunk vele ¼ + ¼ ütem + magunk előtt nyolcast leírva egyet forgatunk a bottal ¼ ütem + a jobb oldalunkon egyet forgatunk vele ¼ ütem.
Változatok: A motívum harmadik fázisára a nyolcas helyett a bottal a fej felett körívet írunk le, vagy a test bal oldalán test mellett egyet forgatunk, vagy a velünk szemben táncoló partnernek a feje felett két kézzel a két végén tartott botjára ütünk. A borzovaiak a verekedést bemutató botos táncukban ezt az utolsó fázisban leírt motívumot használták fel, természetesen előzőleg megbeszélve, hogy ki lesz a támadó és ki a védekező. A szerepek aztán cserélődtek, a támadóból lett a védekező, a védekezőből a támadó.
„Árvalányhaj Hagyományőrző Tánccsoport néven 1967-ben a Csemadok borzovai helyi szervezetének keretében munkájuk új erőre kap. A műsorok hagyományanyagának feltárásában és színpadra állításában jelentős segítséget nyújtott Icsek Istvánné pelsőci tanítónő. A csoport gyakori résztvevője volt a Tavaszi szél vizet áraszt népdal- és táncvetélkedőknek, az országos népművészeti fesztiváloknak, a gombaszögi fesztiválnak és más rendezvényeknek. 1996-ban részt vettek Budapesten a millecentenáriumon, 2000-ben a jeles évforduló alkalmából rendezett augusztusi ünnepségeken. Akkor Göncz Árpád köztársasági elnök meghívta őket a Magyar Parlamentbe” ‒ írja róluk Szakal László a Múlt emlékei ‒ Szülőfalum, Borzova című könyvében.
Ehhez a visszaemlékezéshez toldalékként hozzáfűzném: A segítők névsorát több névvel megtoldom: Ág Tibor, Hemerka Olga, Quittner János, Szőllős Sándor, Takács András, akik a csoport létrejöttétől fogva segítő figyelemmel és szükséges munkával kísérték a csoport tevékenységét. A parlamenti fogadáskor a nagy előcsarnokban várta a csoportokat Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. Mezei Lajos táncosuk tisztelgésként olyan hármat csattantott a karikás ostorával, hogy zengett bele az egész óriási csarnok. Göncz Árpád 1994-ben vendége volt a Csemadok rendezte magyar Országos Kulturális Ünnepélynek Gombaszögön.
(Folytatjuk)
