A .týždeň hetilap az előző évekhez hasonlóan idén is összeállította a 2017-es év pozitív személyiségeinek és legkevésbé szimpatikus személyiségeinek a listáját, akik pozitívan, illetve negatívan befolyásolták Szlovákia történéseit.
A 2017-es év hazai személyiségei a hetilap szerint a korrupcióellenes menetek kezdeményezői és főszervezői: Karolína Farská és Dávid Straka voltak. Elsősorban azért, mert saját példájukkal bizonyították, hogyan vihetik előre az ország dolgait a látszólag jelentéktelennek tűnő egyének. Pozitív személyiségnek tartják továbbá a hetilap szerkesztői Petra Vlahová műlesiklót, aki sorra aratta a sikereket, illetve Veronika Remišovát, az OĽaNO parlamenti képviselőjét, aki Matovič parlamenti távolléte idején sikeresen irányította a parlamenti klub munkáját és Ján Luntert is, akinek Besztercebánya megyében sikerült kiütnie Marian Kotlebát.
Sokkal érdekesebb azonban, kit tartanak a .týždeň szerkesztői a 2017-es év legkevésbé szimpatikus személyiségének. Annál is inkább, mert nem is olyan régen maga a hetilap főszerkesztője, Štefan Hríb még a tűzbe tette volna a kezét Bugár Béláért, akiből 2017-re az év antiszemélyisége lett. Pedig néhány éve Štefan Hríb még fennhangon hirdette: maga is a Most–Hídra szavazott, mert Bugár Bélát szimpatikus, megbízható politikusnak, sőt a barátjának tartja. Nos, idáig fejlődött ez a nagy bizalom és barátság, Bugár Béla mára elvesztette Štefan Hríb rokonszenvét, Robert Ficóval és Andrej Dankóval kötött szövetségét nem tudja neki megbocsátani a pozsonyi kávéházi értelmiség. Az addig ajnározott, kirakatba helyezett Bugár kapott tőlük azóta hideget-meleget, mígnem kikiáltották az év legkevésbé szimpatikus személyiségének, megjegyzem, nem ok nélkül.
Bugár már nemcsak csendes szemlélődő, hanem tevékeny résztvevő is
De lássuk, miért is tartja 2017 antiszemélyiségének Bugárt a .týždeň. No, nem azért mert rosszabb lenne, mint Robert Kaliňák (aki nem mellesleg a 2016-os év legkevésbé szimpatikus személyisége volt) vagy Robert Fico (a 2015-ös antiszemélyiség), hanem mert a hallgatásával, sőt újabban már az aktív támogatásával is lehetővé teszi az ország kifosztását és az igazságszolgáltatás összeomlását. Ami ebben az országban történik, állítja a hetilap, kezd egy természeti katasztrófára emlékeztetni. Kaliňák és Fico olyanok, mint a tűzvész, amely fokozatosan mindent felemészt, amit csak lehet. Bugár Béla ugyan nem tűzvész, csak egy felelőtlen tűzoltó, aki átlátszó indokokkal és kínos magyarázkodással a tűz oldalára állt. A mentsége a „szélsőséggel szembeni gát” volt. Arról azonban, hogy miként is működik ez a gát, nemcsak Kotleba még mindig magas százalékarányai tanúskodnak, hanem a nemrégiben zajlott megyei választások eredményei is. A kormánykoalíció „gátként” képtelen volt megbízható jelöltet állítani Kotlebával szemben, csupán a függetlenként indult Lunteren voltak képesek élősködni. Jól tették, mert ahogy a választók Besztercebánya megyében elutasították Kotlebát, a többi megye többségében elutasították a Smert és a jelöltjeit is.
Árulás tekintetében szelektív Hríbék értékítélete
A lényeg azonban nem a magyarázkodás, hanem az okok. Miért fedezi Bugár az ország fosztogatóit még mindig, amikor a tetteik már mindenki számára világosak? És itt nemcsak Kaliňákról van szó, hanem arról az uniós alapokból származó majdnem egymilliárd euróról is, amivel az oktatási minisztériumon keresztül visszaéltek, valamint a Bžán ügyvédnek juttatott több tíz millió euróról, és a legújabb rendkívül gyanús páncélozott szállítójármű-vásárlásról a védelmi tárcán keresztül, és még sorolhatnánk. De miért hallgat Bugár Béla?
S nem csak hallgat, beszél is, miközben láthatóan többletmunkát is végez a Smer és az SNS javára. S ha csak beszélne! De cselekszik is. Segített például Ficónak, Dankónak és Kotlebának Jaroslav Rezníket megválasztani a Szlovák Rádió és Televízió élére, a Most–Híd jelöltje a Közbeszerzési Hivatal élére a hozzá nem értő Juraj Méry volt stb.
De mindez még nem tette volna Bugárt az év legkevésbé szimpatikus, Kaliňák-, Fico- vagy Danko-szintű személyiségévé. A hetilap úgy véli, a legfontosabb kritériumok többsége szerint ugyanis nem olyan, mint társai. Egy kritérium szempontjából azonban még rosszabb tőlük. „Bennük legalább a betyárbecsület megvan, s ennek köszönhetően egyfajta kölcsönös tisztelet is. Bugárt azonban nem tisztelik. Ő ugyanis más világból való, amelyet elhagyott, amelynek az értékrendjét elárulta. S az árulás még a bűnözők között is bűntettnek számít” – állítja a.týždeň.
Nos, ezen a ponton érdemes megállni egy kicsit. 2009-ben Štefan Hríb nem csak megérteni nem próbálta, de akár egy röpke pillanatig sem gondolkodott el azon, miért is nevezte az MKP árulónak Bugár Bélát, aki – igazából máig nem derült ki a nyilvánosság számára milyen késztetésből, de – faképnél hagyta a pártját, és új pártot alapított, az együttműködés pártját. Štefan Hríb rögtön a „barátja” mellé állt, az MKP új vezetéséről pedig kezdettől fogva olyan elmarasztaló kijelentéseket tett, amelyeknek nem sok közük volt az igazsághoz. Azóta a Most–Híd párt is megkopott, elkopott a nevéből az „együttműködés” is, és Hríb szerint nem teljesült be az eszme, amellyel a párt létrejött, menet közben elfelejtkeztek róla.
Majd 2016-ban, azután, hogy Bugár Robert Ficóval és Andrej Dankóval kormánykoalícióra lépett, a Most-Híd elnöke finoman szólva is kiesett a pozsonyi kávéházi értelmiség, vagy ahogyan Hríb nevezi „a közbeszédet alkotó, többnyire liberálisan gondolkodó pozsonyi személyiségek” kegyeiből. A jobboldali gondolkodású köznéptől pedig kapott hideget-meleget, az áruló jelző még a legfinomabbak közé tartozott. 2016 augusztusában Hríb mindezek ellenére még úgy nyilatkozott: „Egyáltalán nem gondolom azt, hogy Bugár áruló lenne, sőt, nem érzek haragot vagy éppen utálatot sem. Csupán hiányérzetem van” – mondta és sok szerencsét kívánt a barátjának.
Nem egészen másfél év elteltével azonban megváltozott Hríbék véleménye: most már ők is árulónak tartják Bugárt, bár nem világos számomra, minek kellett ehhez a másfél év türelmi idő. S nagyon úgy tűnik, a pozsonyi kávéházi értelmiség értékrendjében különbség van árulás és árulás között, vagy egyszerűen úgy is mondhatnánk, amíg mást árulnak el, az nekem nem fáj.
Persze, nem egyedül Bugár Bélát állította a .týždeň hetilap a negatív személyiségek listájára. Ott van azon továbbra is Robert Fico kormányfő, akit véleményük szerint nem tört meg a betegsége, ma keményebb, mint valaha, bár a saját pártjában sem töretlen már a népszerűsége, és kénytelen a családja egészségére esküdözni, hogy higgyenek neki az emberek.
S aztán ott van még Dušan Kováčik speciális ügyész, aki 2009 és 2016 között az általa felügyelt 61 esetből egyetlen beadvánnyal sem élt. No, meg Ján Richter munkaügyi miniszter, akihez botrányai ellenére továbbra is foggal-körömmel ragaszkodik a kormányfő.
(.týždeň.sk/Felvidék.ma)
