Az elmúlt évszázad folyamán több Szlovákiát érintő lényeges esemény éppen a nyolcassal végződő években történt.
A Csehszlovák Köztársaság volt a szlovákok számára az első saját államképződmény. A Müncheni egyezmény előmozdította a nyugati demokratikus értékekbe vetett bizalmunkat, míg az 1948-as februári változás következtében több évtizedre lehorgonyoztunk a szocialista táborban. Amikor 20 év múlva – 1968-ban – azon gondolkodtunk, hogyan keltsük életre azokat, a szovjet csapatok inváziója kíméletlenül a tudtunkra adta, az önálló döntéshozatalra nincs jogunk. És Vladimír Mečiar 20 évvel ezelőtti távozásából sem ocsúdott fel teljesen még mindig Szlovákia.
2018 két irányba is elmehet: az ország elkezd végre büntetőjogilag is leszámolni az előző kormányok korrupciójával és a kliensrendszerrel, de egyúttal gondjai vannak azzal, hogy kritikusan viszonyuljon a jelenlegi kormánypárt problémáihoz. És amíg a kormányfő formailag az Európai Unió magjában keresi Szlovákia helyét, a parlament elnöke a zsarnok Vlagyimír Putyin gyűrűjét csókolgatja.
A most induló sorozatunkban az 1918-as és az 1938-as sorsfordító esztendőt tekintjük át.
1918
Az első köztársaság nagyrészt már az olyan mitikus személyiségek ideje, mint Masaryk vagy Štefánik, illetve az ipari mágnásoké, mint amilyen Tomáš Baťa volt. Csehszlovákia létrejötte azonban nem volt természetszerű, és nem is volt egyszerű esemény. Bár azt, hogy „közös államot” alkotnak, már a csehek és a szlovákok is tudták, s ezt 1918 májusában Pittsburghban is megerősítették.
A nagy háború (elsőt csak a következő csinált belőle) már a vége felé közeledett. Az Amerikai Egyesült Államok csupán egy évvel azelőtt lépett be a háborúba, a Lisitiania nevű személyszállító és több kereskedelmi hajó elsüllyesztése után. Az októberi forradalom után frissen létrejött Szovjetunió ellenben kihátrált belőle – még az óriási területvesztések árán is. Ferenc József császár, aki közel hetven évig uralkodott a terjedelmes Habsburg Monarchia felett (szimbolikusan az 1848-as forradalomtól kezdve), már két éve halott volt. Hogy a monarchia nem birkózik meg a háborúval, már hosszabb ideje világos volt. A kérdés csak az volt, hogyan oszlik meg a hatalom az utódállamok között.
„Köztársaság egy veszélyes világban” a címe Jiří Kovtun cseh történész Masaryk elnök Csehszlovákiájáról szóló könyvének. Csehszlovákia 1918-ban nem a második világháború után kikristályozódott ország volt. Nemzetiségileg még mindig nagyon sokszínű volt, ami az első veszélyt jelentette: a német vagy magyar lakosság autonómiaigyekezetét, ami végül húsz évvel később a Müncheni egyezménybe torkollott. Csehországban a lakosság egyharmadát a németek alkották, a magyarok Szlovákiában nagyjából az egynegyedét. Az összesen 13 milliónyi összlakosságnak a „csehszlovákok” csak nem egészen kétharmadát tették ki, a többi a nemzetiségi kisebbségekhez tartozott.
Szlovákia jövendő fővárosában, Pozsonyban a „csehszlovákok” csak a harmadik legnépesebb csoport voltak – a németek és a magyarok után. Magyarország igyekezett a gazdag kereskedővárost a saját területéhez csatolni, csak az akkor még külügyminiszter (majd leendő köztársasági elnök) Edvard Beneš egyezkedései győzték meg a győztes nagyhatalmakat arról, hogy Pozsonynak Csehszlovákiához kell tartoznia, aminek végül is csak 1919 elején lett a része. Abban az időben Szlovákiában még mindig zajlottak csatározások a területért a magyar csapatokkal.
Amiben azonban a mítoszok nem hazudnak az a tény, hogy az ország nagyon gyorsan a saját lábára állt. Az egykori birodalom területén lévő országok még mindig a régi pénznemet használták – Magyarország és Ausztria ezt a tényt kihasználta, újabb és újabb bankjegyeket nyomattak, ami a volt országokban inflációt okozott. Csehszlovákia volt a hajdani monarchia első olyan országa, amely már 1919 áprilisától saját bankjegyeket használt, így felszabadult a valutaveszélytől, amelyet nem tudott teljesen az ellenőrzése alatt tartani. Bár ez nem jelentett azonnal győzelmet. Az országnak nem volt felesleges pénze, és a nemzetközi pénzpiacokon az új, ismeretlen játékos csak nehezen jutott kölcsönhöz, vagyis a hiányt mindenképpen ellenőrzés alatt kellett tartania.
Alois Rašín pénzügyminiszter az új kormánykabinet lelkére kötötte, hogy minden szinten fontosak a megtakarító intézkedések. Így míg a nagyhatalmak a párizsi béketárgyalásokon 1918-ban és 1919-ben szállodákban laktak és taxival közlekedtek, a csehszlovák képviselők a párizsi ismerőseiknél szálltak meg, és közös autókkal utaztak. A hosszú távú eredménye mindennek a pénznem stabilitása, a gyorsan növekvő gazdaság és a Nyugat-Európával való erős partneri kapcsolat lett. Az új Csehszlovákia volt az egyetlen az Osztrák-Magyar Monarchia országai közül, amely 1919-ben társalapítója volt a későbbi ENSZ csírájaként a Nemzetek Ligájának.
1938
1938-ban már senkinek sem voltak kétségei afelől, hogy Adolf Hitler német kancellárnak, aki öt évvel azelőtt teljhatalmat szerzett Németországban, nem érdeke a nemzetközi szabályok és kötelezettségek betartása, mivel azok nem feleltek meg a hódító terveinek. 1938 márciusában „a német nép egyesítésének jegyében” bekebelezte Ausztriát, de további tervei is voltak. Csehszlovákiában, amely Németországgal és Ausztriával volt határos, Konrad Henlein szudétanémet pártját támogatta, amely autonómiát követelt a negyedmilliós német kisebbség számára Edvard Beneš köztársasági elnöktől. Franciaország és az Egyesült Királyság azt tanácsolták Benešnek, hogy engedjen, az azonban e helyett mozgósítást hirdetett meg a németek elleni védelemre. A szövetségesek ezért úgy döntettek, hogy a saját kezükbe veszik a megoldást: a németekkel Olaszország jelenlétében szeptemberben egyezményt írtak alá, amely a csehszlovák köztudatban mindmáig „müncheni árulásként” maradt fenn. A csehszlovák kormány legközelebbi diplomáciai partnerei – elsősorban Franciaország – ugyanis a jelenléte nélkül döntöttek az ország sorsáról.
A szudéta területeken jelentős feketeszén-lelőhelyek voltak, így az a nehézipar egyik központjának számított. Szétszakadtak a klasszikus közlekedési útvonalak is, például a vasúti korridorok, amelyek egyszer csak egy idegen ország területére kerültek. Az ország, amely következetesen építgette a függetlenségét és gazdasági önállóságát, térdre rogyott.
Edvard Beneš köztársasági elnök benyújtotta a lemondását, majd követte őt a csehszlovák kormány is. Münchent Lengyelország és Magyarország területi engedményei követték. Az ország, amely 1935-1938 közt több mint 250 határ menti erődből álló rendszert épített a teljes határvonal mentén, egy év alatt elveszítette azokat. A határvédelemben ez az ún. Beneš-vonal (amelyet a felesleges, pazarló francia Maginot-vonal alapján építettek) segíthetett volna.
A német generálisok szerint a tankellenes erődöket csak hatalmas anyagi és emberi veszteségek árán lehet bevenni – állítja a ligetfalui B-S4-es „Lány” nevű erőd idegenvezetője.
Még ma is látható a védelmi rendszer átgondoltsága. Az egyes erődöket kölcsönösen összekötötték, ahonnan jól megfigyelhető volt a terep, és megfelelőképpen védettek voltak a tankok elől.
Az osztrákok egyetlen lövés nélkül szerezték meg a teljes ligetfalui erődrendszert, mivel a Müncheni egyezmény szerint Csehszlovákia katonai reakciója a nemzetközi jog megsértésének számított volna, az ország pedig agresszorrá vált volna.
Nem minden szövetséges fogadta el Münchent olyan békés megoldásként, amit követően az agresszív Németország megnyugszik. „Olyan ez, mint először másokat dobálni a krokodilok elé, hogy bennünket egyenek meg utoljára” – jelentette ki gúnyosan akkoriban egy parlamenti képviselő, Winston Churchill, akiből hamarosan brit kormányfő lett. És igaza volt. Nem egészen egy évvel később Szlovákia német bábállamként elszakadt, Beneš utódja, Emil Hácha a Cseh-Morva Protektorátus formális köztársasági elnöke lett.
1939 augusztusában Sztálin és Hitler titokban befolyási övezetekre osztották fel Európát, és megnemtámadási paktumot írtak alá. 1939. szeptember 1-jén a német csapatok átlépték Lengyelország határát, hogy elvegyék a saját fél országukat. Az oroszok jóval kevésbé feltűnően foglalták el a saját részüket, sőt Németországot gazdaságilag is támogatták. A háborúba csak akkor léptek be, amikor Hitler megszegte a megnemtámadási szerződést. És elkezdődött a történelem legvéresebb háborúja, amely átírta a jövő Európájának határait. Csehszlovákia a háborúban már csak passzív szerepet játszott, Szlovákia szerencséje pedig az volt, hogy a nagyobb egység részeként és az egyébként sikertelen felkelésnek köszönhetően végül a győztes hatalmak részévé vált.
A sorozatot folytatjuk.
(etrend.sk/Felvidék.ma)
