A Petőfi versének születése óta eltelt százhetvenkét évnyi viszontagság után mára beérett az ország helyzete, s végre saját útján járhat a magyar.
Tehát mielőtt az urnához lép az ember, nem árt, ha elismételi magában Petőfi Sándor múltból jövő versüzenetét, melyet azóta minden magyarnak nemcsak zsigereiben kellene hordoznia, hanem élnie is ennek megfelelően kellene:
„Ne csak Istenben bízzunk, ‒ mint bíznánk/Emberségünkből álljon föl hazánk!”
A Petőfi által leírt „Isten csodáját” a mögöttünk hagyott évszázad három alapvető kérdésére adott történelmi válasz igazolja:
1. Szomszédom, az 1918-ban született, ma 100 éves Lajos bácsi kérdezi tőlem jó történelmi érzékkel: „Hát mi vóna, ha vóna, s mi vóna, ha nem vóna?”, tudniillik HAZA, az a haza, melyet Trianonban halálra ítéltek, s mely kipusztulásra szánt sorsából, leszakított kisebbségeivel együtt mégis talpra tudott állni, s vált az európai népek egyenrangú társává a két világháború között.
2. Öcsémtől, aki 1945-ben született, csak annyit kérdezek: „Hallottál valamit a II. világégés után támogatásunkra szánt Marshall-tervről?” Ennek megvonása hazánktól ugyanis szintúgy a pusztulás és a kommunista tengerbe való teljes beolvadásunk vízióját vetítette előre. Emberi számítás szerint teljes joggal. S mégis…
3. Azon szavazóktól, akik 2010-ben még kiskorúak voltak, csak ennyit kérdeznék: 2010-ben, amikor a gazdasági csőd beálltával az összeomlás szakadékának szélére sodródott anyaországunk, vajon ki ajánlott fel neki a Görögországéhoz hasonló „támogatási mentőövet”? Tudjuk a választ: Senki!
S mégis…. jöttek, AKIK EMBERSÉGÜKBŐL ISMÉT TALPRA TUDTÁK ÁLLÍTANI MAGYARORSZÁGOT!
Hát fontolja meg minden urnához lépő magyar, hová és kire adja szavazatát a mai sorsdöntő időszakban!
