Évről évre hallhatunk róla, hogy internetes szavazás útján megválasztják az év madarát vagy fáját, arról azonban kevesebben tudnak, hogy a Magyar Rovartani Társaság – nemkülönben szavazás útján – 2011 óta választja ki az év rovarát.
Az idei győztes a vízpartok légterének egyik repülő látványossága, az óriás-szitakötő, vagy más néven zöld óriásacsa, amely a legtermetesebb rovarunk, hiszen a testhossza olykor elérheti a nyolc, szárnyainak a fesztávolsága pedig akár a tíz centimétert is.
Egy zöld színben pompázó példány (Németh István felvétele)
A reptükkel az emberkéz alkotta drónokat is megszégyenítő karcsú testű, négy erezett szárnyukat egymástól függetlenül mozgatni képes rovarokat akár élő kövületeknek is tekinthetjük, hiszen a földtörténeti karbon és perm időszakból, azaz 360-250 millió évvel ezelőttről származó megkövesült példányaik is ránk maradtak, azt viszont már nehezen tudjuk elképzelni, hogy hajdan akár 70 centiméteres fesztávolságú ősszitakötők repkedtek. Ezek voltak a valaha élt legnagyobb rovarok.
Piros változatára ritkábban bukkanhat a természetjáró (Németh István felvétele)
Mai utódaik remekül beilleszkedtek a vizek élővilágába, ahol tökéletesen uralják a levegőt, hiszen rendkívül ügyesen manővereznek, s olyasmit tudnak, amit rajtuk kívül csak a kolibrik: képesek megállni a levegőben és akár hátrafelé is repülni. Megélni és szaporodni azonban csak olyan vizeken tudnak, ahol nincsenek ragadozó halak, s az ilyen helyeken maguk is csúcsragadozónak számítanak. Ebben nagy hasznát veszik a fejük elülső részén elhelyezkedő hatalmas szemüknek, amely akár harmincezer apró, elemi szemből is állhat.
A természetből ellesve… (Németh István felvétele)
Zsákmányukat, többnyire apró legyeket röptükben kapják el, s olykor repülés közben el is fogyasztják. Párosodásuk is a levegőben történik, egyes fajok még a petéiket is a levegőben szórják szét. A petékből kikelő lárváik gerinctelenekkel és ebihalakkal táplálkoznak. A szitakötőknek nincs bábállapotuk, ugyanis úgynevezett tökéletlen átalakulással fejlődnek ki. Élettartamuk rövid, mindössze négy hét. Magyarországon és a Felvidéken mintegy 90 fajuk fordul elő. A tudósok szerint a szitakötőket egyelőre nem fenyegeti a kihalás veszélye, mi több, az utóbbi időben Európában északabbi területeken is megjelentek, s így remélhetjük, hogy túlélik a kérdőjelekkel teli huszonegyedik századot…
