„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özb. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait… A napló további részei ITT olvashatók.
Szept. 28. Az élelmiszer üzletekben már nem kapni jóformán semmit. Nem azért mert nem volna, de szállítani nem lehet semmit. A vonatok és teherautók a katonaság számára vannak lefoglalva. A lovakat is elvitték. A nem katonaköteles minden épkézláb ember be van rendelve hadimunkára, sáncot, lövészárkot ásni. Nagy az elkeseredés közöttük, mert még enni sem kapnak. Sokan panaszkodnak, hogy szombat, 24-óta, ma kaptak először egy kis kolbászt, kenyeret és fek.kávét. A tartalékosoknak nem tudnak ruhát adni, saját ruhájukban kell hemperegniök sokszor a puszta földön. A kocsik, autók egyre dübörögnek, tömve szomorú, fásult arcú katonákkal. Hol van az a lelkesedés, melylyel 1914-ben a világháborúba ment a sok szegény magyar fiú. Igaz, elég botorság volt akkor is a nagy lelkesedés! Az esték nagyon csüggedt, levert hangulatban telnek, remegve várja az ember a vészszirénák üvöltését. Jönnek a rémhírek a gázok és bombák romboló hatásáról. A gázálarc vásárlása kötelező, de mégsem veszik nagyon, csak akinek felesleges pénze van. Inkább élelmiszerért és ruhaneműért adja az ember félrerakott filléreit.
Szept.29. Ma hallottuk hogy a négyhatalom Münchenben összeül megbeszélésre. Hol rettegéssel – hol bizakodó reménységgel várjuk: mi lesz az eredmény? Nem tudunk semmit, tájékozatlanok vagyunk a külső eseményekről. Rádiónk nincs! A lapok erősen cenzúrázva, több fehér folttal, mint nyomtatással jelennek meg. Az uccán ugyan -épen az üzletünk előtt- óriási hangszórókat szereltek fel, ez közli a pozsonyi leadó híreit naponta négyszer-ötször szlovák és magyar nyelven de ez miránk magyarokra soha sem megnyugtató. Egynéhány magyar fiú, kijátszva a hatóságot! detektoros rádiót szerelt fel titokban – ezek aztán hallgatva B.pestet hoznak híreket mely aztán egy egy kis hitet és bátorságot önt belénk. – Dübörögnek a tankok, ágyúk, gépfegyverek rohannak a máskülönben kihalt, néptelen uccákon. Sápadt emberek riadoznak mi lesz? – mit hoz a holnap? Ki tudja hogy rövid pár óra múlva nem-e gyilkolják egymást eszeveszetten az emberek.
Szept. 30. Reggel 1/2 9 kor mentem be a gyárba a pénzért. L.né Irén jött elibém, látom derűs az arca, súgva ujságolja hogy az éjjel a négyhatalmi konferencia döntött. Hitler megkapja követelését, valamint a magyar és lengyel is. Igy nem lesz háború!!! /Valaki detektoros készüléken fogta ki valamelyik rádió jelentését/ – Istenem! milyen felszabadító érzés volt ezt tudomásul venni. Mennyi szörnyű gond, aggodalom esett le a szivünkről. Ott szerettem volna leborulni a porba s megköszönni az Isten jóságát. P. Jancsi jött ki biciklin, mondta: ha nem soká jövök megvár, mert szeretne valamit mondani. Bellát nem találtam az irodában, így mindjárt vissza is jöttem. J. is megerősítette aztán a már hallott örömteljes hírt.
Végtelenül boldogok voltunk ebben az órákban. A városban még mindig nyomott volt a hangulat a cseh rádiók még nem közölték a döntést, csak egyes arcokon lehetett egy kis derűt látni akik „orvul” kihallgatták a magyar rádiót és megbízható egyéneknek el is mondták. A nagy hangszóró közölte a hiradásokba, hogy este 6 ó.kor a cseh miniszterelnök Syrovi fog beszélni. Mi már tudtuk mi lesz a beszéd tartalma. Csakugyan az ő bejelentése után vette tudomásul a közönség a már félig-meddig tudott eseményt. Nagyon vegyes érzelmeket váltott ez ki. Mi magyarok örültünk, boldogok voltunk, így az itt lévő német katonák is, hiszen nem csak a háború veszedelme múlott el egyelőre a fejünk felől, de az a boldog reménység, hogy
vissza leszünk adva az édes hazának, hová Isteni és emberi törvények szerint tartozunk is,
ez le nem írható mélységes örömet szerzett minden idetartozó embernek. A csehek lehorgasztott fejjel, szomorú szívvel vették tudomásul a hazájuk felett kimondott itéletet.
