Fergeteges! Bámulatos! Fantasztikus! Elképesztő! Ezek a jelzők jutottak eszembe csütörtök este a Somorjai Városi Művelődési Központ színháztermében, mialatt lenyűgözve figyeltem az Ifjú Szivek táncszínház Határon túli nemzeti tánc (77 verbunk a végekről) című produkcióját, amely a különböző vidékek verbunkjait és azok változatait szedte csokorba.
„1715-ben a pozsonyi országgyűlés és a bécsi udvar hosszas tárgyalásait követően törvényerőre emelkedett az állandó közös hadsereg felállítása. Mindez hozzájárult a bécsi udvar érdekeit szolgáló ezredek számának megnövekedéséhez, megkezdődött a szabad és erőteljes toborzás. A verbunkos tánc tulajdonképpen a Verbung Kommandók tevékenységének egyik meghatározó eszközeként terjedt el és épült be fokozatosan a reformkor idején, egységes kulturális értékként a hagyományos falusi tánc- és zenekultúrába egész Közép-Európában.”
Gyanítom azonban, hogy a nézőtéren nemcsak én gondolkodtam így, mert újra és újra felhangzott a vastaps egy-egy bravúros táncprodukció után vagy a zenészek virtuóz játékát díjazva. Merthogy a zenekar az egyórás előadás alatt végig húzta a talpalávalót, ami minden bizonnyal fizikailag is megterhelő. Ismert és kevésbé ismert dallamokkal töltötték ki a holtidőt, amíg a táncosok átöltöztek, hogy az adott tájegységre jellemző népviseletben adják elő a verbunkos különböző változatait.
Csodálatom egy része tehát a fáradhatatlan zenészeké. A másik része viszont a táncosoké, akiknek a teljesítménye csak az élsportolókéhoz mérhető. Amilyen könnyedséggel eltáncolják a legnehezebb, akrobatikus figurákat is, az többórás kemény, kitartó és fárasztó gyakorlást feltételez.
Az előadás végén a lelkes közönség hangos ovációval köszönte meg a táncosoknak és a zenészeknek a felejthetetlen élményt. Mióta előadásokra járok Somorján, ekkora sikert még nem tapasztaltam.