Pozsonypüspökin a Csemadok helyi alapszervezete október hetedikén ismét megrendezte a Csehországba deportáltak, valamint mindazok emléknapját, akiket „lakosságcsere” címén szülőföldjükről erőszakkal kitelepítettek, elüldöztek, elhurcoltak, illetve akik félelmükben a befagyott Dunán át Magyarországra szöktek.
Az emléknapot 1997-től, a kitelepítés 50. évfordulójától évente megrendezik. A lakosság jelentős része kényszerült akkor elhagyni a falut, ami teljesen megváltoztatta az addig magyar többségű község lakosságának nemzetiségi összetételét. Azóta a település a betelepítések eredményeként – az 1920-as Beneš- és Masaryk-féle elképzelés szerint – nemzetiségi összetételében fokozatosan jelentősen szlovákká vált.
Minden év októberének első vasárnapján Jégh Izabella helyi és Pozsony városi képviselő, a Csemadok alapszervezete alelnökének irányításával erre a kitelepítésre, a szülőföldről történő elüldöztetésre emlékezik a falu, melynek számára ez a gaztett jelentette az újkori „mohácsi vészt”.
Reggel nyolc órakor megszólalt a falu évszázados Miklós-templomának a harangja, hogy emlékező misére hívja a település lakóit, és a jeles alkalomra hazalátogatókat. És megtelt a templom, bár sok kitelepített családot már csak a megjelent unoka képviselte, mert sajnos a kitelepítettek jelentős hányada már idegen földben alussza örök álmát. De legalább az unoka eljött, hogy egy szál virágot helyezzen az ősei sírjára, mert az itt maradt, mint ahogy az emlékezés kútja is.
Az emlékező szentmise után a résztvevők átvonultak a magyar tannyelvű iskola kertjében felállított kopjafához, ahol koszorút, virágcsokrot helyezett el Magyarország diplomáciai képviselete, a Csemadok tagjai, a falu vezetői, a pártok és társadalmi szervezetek vezetői, és végül a magyar iskola képviselői.
Az ünnepi beszédet Szelepcsényi Sándor, Pozsonypüspöki szülötte, a Duna jegén átmenekített gyermekből Budapesten felnőtté lett mérnök mondta, aki rendszeresen hazajár a nagy eseményre, és aki már két könyvében is megemlékezett a szülőfalujáról. Az emlékek benne élnek hetvenegy évvel a szülőföldről való elűzetése után is, mint ahogy élnek a hozzá hasonló sorsú további százakban, akiket Pozsonypüspökiről, illetve százezrekben, akiket az országból elüldöztek. Élnek az 1945 májusában a II. világháború végét jelentő béke helyett kihirdetett Beneš-dekrétumok áldozataiban, a Csehszlovákiából a második világháború után elüldözött magyarokban, németekben, a hontalannak, nyelvtelennek, nincstelennek nyilvánított valamikori őslakosokban. A beszéd ITT olvasható.
Az átadott díj (Fotó: Kubicskó Elek)
A megemlékezés délután háromkor a kultúrházban folytatódott. Nagy Elza, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke méltatása után átadta Kubicskó Elekné Nagy Erzsébetnek a Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért Díjat. A Csemadok által adományozott díjat a szervezet taggyűlés által kiválasztott tagja kapja, jelen esetben olyan személy, aki egész életében a falu magyar óvodájának pedagógusa, oktatója, igazgatója és a falu társadalmi, valamint magyar kulturális életének jelentős személyisége volt.
Az ünnepség méltó befejezését jelentette a Csemadok Jókai Alapszervezete Hagyományőrző Táncegyüttese által bemutatott Jókai lakodalom című, kiváló zenekarral kísért műsor. A szép számban megjelent közönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az előadást, melynek méltatására idővel visszatérek, most csak annyit: Nagyon jó volt az összeállítás, az előadás, a szereplők és a zenekar összjátéka, együttélése, az előadás hangulata. Köszönet érte.
