„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt. 8. A városban tovább is ideges a hangulat. Feszült türelmetlenséggel várják a magyar tárgyalásokat, melyet egy nappal megint elhalasztottak. Legalább már annyit tudunk, hogy holnap 9ikén Komáromban megkezdik a tárgyalást. A szlovákok tüntetően ellene fordúlnak a magyaroknak, a most már bátrabban kitűzött magyar jelvényeket leszaggatják a kabátokról. Rudi is letépte a Magdáét és ezért csúnyán össze is kaptak. Ez valószinűleg széttépi a két éves szerelmet is.
Készül az ifjuság erősen az esti ünneplésre, toborozzák össze a magyarokat. A rablás (mert csak ennek nevezhető) erős iramban halad. Már a kaszárnyákat teljesen kifosztották, most már a közhivatalokra is sor kerül. A közraktárakban kényszerbeszolgáltatás útján felhalmozott buzát wagonszámra hordják el. Az üzletekben már alig van árú, mindent összevásárol a közönség. Az uccákon d.u. feltünnek a felfegyverzett rendőrök. Sűrűn cirkálnak kettesével minden forgalmasabb úton.
Félve gondolunk az esti tüntetésre. Öt óra felé aztán jönnek mondani, hogy Giller (Giller János, ügyvéd, tartománygyűlési képviselő) telefonált és kéri a magyar fiatalságot, hogy tartsa magát távol minden nyilvános megmozdulástól, maradjon nyugodtan, viseljék magukat a helyzethez méltó komolysággal. Igyekeztünk minden fiút lebeszélni a talán még túl korai lelkes ünneplésről, annál inkább mert hallottuk, hogy szlovák fiúknál revolver, boxer, kutyakorbács van. Ők ugyan ettől még nem hátráltak volna meg, de mégis hallgattak az okos szóra s a tervezett felvonulás elmaradt. A már hozzákészült magyarok csoportosan gyülekeztek, de aztán ezek is hazaszéledtek. Rudit a magyar fiúk elkeseredetten keresik, sok buta dolgot csinált ez a szenvedélyes fiú elfogult sovinisztaságával. Azt mondták ha megfoghatják nem veszik ki élve a kezükből.
Okt. 9. Vasárnap. D.e. a templomba voltunk mindnyájan, Sörös f.t. (főtisztelendő Sörös Béla ref.lelkész, utóbb püspök, a losonci Ref. Theologiai Seminárium igazgatója.) nagyon szép lelkes beszédet mondott. Hálát adott az Istennek a felszabadulás reménységéért, Hitet, biztatást öntve a lelkünkbe. De egyúttal a higgadtságra és nyugalomra kérte a híveit.
Sörös Béla református lelkész, püspök, a losonci Református Teológiai Szeminárium igazgatója
Rudira általános az elkeseredés, a fiúk agyon akarják verni. Szeretnék neki vagy az anyjának írni, hogy jó lenne ha elutazna valahová. D.u. M.Márta jött ki a kislányával. Estefelé pedig Olgi, Edit és Dodo ujságolják, hogy a templomok előtt gépfegyvereket állítottak fel, a fegyveres rendőrök és katonai járőrök sűrűn cirkálnak a litániáról kijövő ájtatos hívők rémületére. A kath. templomban d.e. nagymisén elénekelték a Hymnust. Mi csak a mi jelképes hymnusunkat énekeltük el. A rablás őrült módon folyik. Dacára hogy vasárnap van a megterhelt autók és szekerek egyre robognak zsákmányukkal. Elkisértük vendégeinket egy darabon, Ila Lenkéhez ment aludni, mert egyedül volt otthon.
Este itthon boldog örömmel hallgattuk a rádiót, mely jelentette, hogy Komáromban a tanácskozás megkezdődött és Ipolyságot, S.alja Újhelyt (Sátoraljaujhely) a csehek már átengedték s a tárgyalások kedvező eredménnyel biztatnak. Szinte írígykedve gondoltunk a már boldog felszabadúltakra s azzal a fohásszal feküdtünk le hogy:
Jöjjön el a Te országod! Minél hamarabb.
(Folytatjuk)
