Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal székházának koncerttermében mintegy 300 meghívott jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett.
A Csemadok KB égisze alatt 1951. december végén Fellegi István főtitkár, Ág Tibor és Takács András szakmai előadók szorgalmazásával Szlovákia magyarok által lakott részén kezdetét vette a magyar népdal és néptánc gyűjtése.
Ehhez a munkához később még az ötvenes években társult a szokáshagyomány és viselet gyűjtése is (Hemerka Olga, Boček Gézáné Gesztes Zsuzsa, majd a hatvanas években Méry Józsefné Tóth Margit és Jókai Mária), azzal a céllal, hogy az alakulandó ének-, zene- és tánccsoportoknak, együtteseknek hazai alapanyagot biztosítsanak. A Csemadok és a Népművelési Intézet házi Rotaprint nyomdagép igénybevételével már az 50-es évek elejétől adott ki sokszorosított műsor- és metodikai füzeteket, melyek segítségével azonnal terjeszteni tudta a felgyűjtött néphagyományi anyagot.
Az első hazai táncleiratom a Szűcs Béla szerkesztette ifjúsági havilapban, az Alkotó Ifjúságban 1952-ben jelent meg.
Az országos kulturális ünnepélyen szereplő együttesek közös tánca, Gombaszög. Fotó: Takács András.
A királyhelmeci születésű főszerkesztőt, aki ebben az időben Pozsonyban egyetemista és a Csemadok KB elnökségi tagja is volt, sikerült a néprajzi gyűjtés ügyének megnyernünk, annyira, hogy 1952-ben, a húsvéti ünnepek idején odahaza tartózkodván, mint helyismerettel rendelkező, társult hozzánk a Bodrogközben, Királyhelmecen és környékén, Szentesen, Kisgéresen végzett néprajzi gyűjtésünkkor.
A hazai néprajzi gyűjtőmunka eredménye mára mintegy 20 000 dal- és zeneegység, közel 10 000 méternyi film-, illetve videoszalagnyi tánc- és szokásanyag.
Ez az eredmény rögzíti a népművészeti hagyománykincsünk jelentős részét, melyből eddig hazai kiadóink gondozásában mintegy 50 könyv jelent meg. A felgyűjtött anyagnak ágazatonként könyvben való megjelentetését Ág Tibor: Édesanyám rózsafája (Madách, Pozsony, 1974), az első tíz év gyűjtéseinek népdalkötete, Martin György – Takács András: Mátyusföldi népi táncok (Madách, Pozsony, 1981) szöveges és Lábán-leírással közölt táncleírásai, valamint Méry Margit – Jókai Mária: Szlovákiai magyar népviseletek (AB-ART, Pozsony, 1998) felvidéki méretű áttekintést nyújtó könyve indította.
Szerencsére a néprajzi gyűjtés és a könyvek megjelentetése a hagyománykultúra minden ágazata területén folytatódott és napjainkig tart. A kiadók által megjelentetett könyvek kéziratainak és az eredeti gyűjtések anyagainak nagyobb része Szlovákiában a Csemadok Magyar Művelődési Intézet, a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetség, az Ifjú Szivek Táncszínház keretében tevékenykedő Hagyományalap, a Fórum Intézet, valamint Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és a Hagyományok Háza archívumában található – kivéve a magántulajdonban találhatókat, mert azok valahol az asztalfiókban porosodnak –, kár értük, mert így nem szolgálhatják a közösségünket.
Egyházasbásti házak az 1952-es gyűjtőút alkalmával fényképezve. Fotó: Takács András
A kiadott könyvek jelentős része az interneten is megtalálható, a többiek felhelyezése folyamatban van. A mindenki számára hozzáférhető könyvek, filmek és videóanyagok segítségével és természetesen a művelésüket, terjesztésüket felvállaló több száz csoport értékes munkája eredményeként válhatott újból közkincsé népi hagyománykultúránk.
A Csemadok már az indulásakor felismerte azt a tényt is, hogy a történelmi fejlődés akkori szakaszában a csehszlovákiai magyarság élete, kultúrája folklór nélkül elképzelhetetlen lett volna, s az anyaország határain túlra szakadt nemzetrész a jövőben is részben a folklórja révén őrizheti meg önazonosságát.
A Csemadok pozitív hozzáállását bizonyította azzal is, hogy 1952. május 24-én a III. országos közgyűlése alkalmából – főleg a küldöttek, közel 560 fő részére – megrendezte az „első” országos méretű népművészeti seregszemlét, Pozsonyban az Új Színpad (Nová scéna) színházban. Az országos bemutatót megelőzően a Csemadok KB szakemberei – Ág Tibor (ének, zene), Takács András (néptánc, szokáshagyományok) – csaknem mindegyik felvidéki, akkor működött magyar énekkart, tánc- és folklórcsoportot, népi (cigány) zenekart meglátogattak, s az így tapasztaltak alapján állították össze az est – a legjobb csoportok, szólisták meghívásán alapuló – forgatókönyvét. A bemutató előadásnak jelentős sikere és messzemenő hatása volt, még napjainkban is gyakran emlegetik az emberek.
A cikkben említett három gyűjtő hatvan év múltával: Boček Gézáné Gesztes Zsuzsa, Takács András, Ág Tibor. Pozsony, 2011, Fotó: Görözdi Zsolt
Nagyon nehézkes volt abban az időben még a közlekedés, azért ide kívánkozik az akkori lehetőségek ismertetése. Általában vonattal, autóbusszal, vagy biciklivel utaztunk,
biciklivel el voltak látva a Csemadok járási titkárságai, hogy látogathassák a falvakban működő helyi szervezeteket
és a járásukban járva tőlük kaptunk kölcsön biciklit. Nagy örömünkre egy alkalommal megkaptuk a Csemadok KB egyetlen MINOR típusú autóját. A nagy nyugati kocsit, amelyről az előzőkben már írtam, erre cserélték le. A Garam és az Ipoly menti csoportokat terveztük meglátogatni, Párkány, Kéménd, Fegyvernek, Oroszka, Nyír, Léva volt a célunk. Nyírben késő estébe nyúlt a csoport látogatása, így elfogadtuk a felajánlott szállást. Másnap reggel induláskor a kocsi kardántengelye eltörött. Nem lehetett a helyszínen megjavítani, mert az alkatrészt csak a pozsonyi lerakatból lehetett beszerezni. Nekünk Tiborral délelőtt Léván az iskolai csoportot, délután a Csemadok énekkarát és tánccsoportját kellett volna megnéznünk. A sofőrt a gépkocsival hátrahagyva, magunkkal cipelve a nagy, nehéz magnetofont, lovas szekérrel vittek bennünket Zselízre, a vasútállomásra, hogy onnan vonattal folytathassuk a tervezett körutat. A megjavított kocsi aztán másnap reggel Léván utolért minket, és így befejezhettük a munka erre a területre tervezett részét.
(Folytatjuk)
