A Csemadok pozsonyi székházában került sor arra az egyedülálló találkozásra, amelynek során M. Nagy László, vagy ahogyan sokan ismerik, Nagy Laci fotóriporter-fotóművész vallott életéről, munkásságáról, sajátos diaporámáiról és dédelgetett álmairól.
A Pozsonyi Magyar Intézet, a Carissimi nonprofit alap, a Pozsonyi Casino és a Csemadok pozsonyi városi választmányának rendezésében megvalósult találkozó számos elgondolkodtató tényre is felhívta a figyelmet, nem beszélve arról a felejthetetlen élményről, amelyet Nagy Laci diaporámáinak megtekintése jelentett.
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója bevezetőként elmondta, hogy
tulajdonképpen adósságot törlesztünk a mostani rendezvénnyel. M. Nagy László ugyanis március 15-én a szlovákiai magyar kulturális örökségünk megőrzését szolgáló munkásságáért Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Áder János magyar államfőtől,
ennek okán is szervezték a mostani estét. M. Nagy László közülünk való, képeit nagyon alaposan, de őt magát nem annyira mélyrehatóan ismerjük. Pedig érdemes személyével is megismerkednünk, a találkozó ezt teljes mértékben igazolta.
Bauer Edit, a Carissimi nonprofit alap kuratóriumának tagja üdvözlő beszédében főleg azt emelte ki, mennyire üdvös Nagy László azon törekvése, hogy képein bemutatja az elesettek, a fogyatékkal élők, a súlyos testi, lelki betegségekkel küzdők életét. Mégpedig úgy, hogy azokról nem az elesettség, hanem az a tiszta, belső világ néz vissza ránk, amelyet csak az lát meg, aki elmegy közéjük, ott van velük, megismeri őket, akinek megnyílnak, ahogy Nagy Laci esetében látjuk.
A találkozó központját a fotóriporter diaporámáinak levetítése adta. Három az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Szeretetotthon lakóinak körében fotózott képekből készült.
A fotós egy, az otthon lakóinak képzőművészeti alkotásaiból készült tárlat megtekintése során döbbent rá, hogy élnek közöttünk olyan egészség-károsultak, akiknek kreativitását a széles közönség nem ismeri, őket sem, hiszen egy zárt környezetben élnek.
Ekkor került kapcsolatba az otthon igazgatónőjével, majd a lakókkal, akik között 21 napot töltött, figyelte, fényképezte és megszerette őket. Igen szerethetők, pedig az egészséges ember számára annyira mások ők, testi-lelki kínjaik akár visszataszítóak is lehetnek mindaddig, amíg közel nem kerülünk hozzájuk, és akkor a sajnálatot, a rémületet felváltja a szeretet. Ebből a kapcsolatból született a Kék pillangó című diaporáma, amely fényképek egymásutánisága remekül aláfestő zenével. Az alkotás az otthon lakóit, életét mutatja be. Azt a különös világot, amely az egészség-károsultak mozgástere, szűk közege ugyan, de megvan a maga bája, hiszen nemcsak megkeseredett, hanem csupa-mosoly arcokat is láttunk.
Majd az Élettér című diaporáma az otthon harminc éve ott élő Neumayer Zsuzsa hihetetlen történetét tárta elénk. Zsuzsa születésétől egy ágynak sem, inkább asztalnak nevezhető alkalmatosságon él, minimális mozgással, a kezét sem tudja használni, mégis érzékletes verseket ír, igaz a technika segítségével, szaval, mosolyog, és nem túlzás, örül az életnek. Amit elvett tőle a természet, a tökéletes testet és megjelenést, értelemben sokszorosan pótolta.
Az Ábrándvilág Nagy János vasutasról szól, aki egy balesetben sérült meg, szellemileg sem tökéletes, de hihetetlen memóriával sorolja az egykori munkáját jelentő vasúti menetrendet, közben énekli a valamikori slágereket, ennyi az élete és boldog, elégedett. Vajon nem tanulhatnánk tőle?
A Tükröződések az Ipolyon a természetjárás, a horgászás során ellesett pillanatok megörökített képei. Egy tuskó, egy repedés a fában, az Ipoly partjának növényvilága mind-mind téma a fotós számára.
A vetítés után Nagy Ildikó újságíró beszélgetett a vendéggel, aki munkásként kezdte, majd gyerekkori érdeklődése vezette a fotózáshoz. A helyi lapokban közölt képeire felfigyelve hívták a Nő szerkesztőségébe, később szlovák sportlapok megbecsült fotóriportere volt. A riportutakon mindig nyitott szemmel járt, a cikkekhez készült fotók mellett észrevette az élet olyan rezzenéseit, amelyeket megörökítésre érdemesített.
Ezek lettek a szociofotók, a valós élet lenyomatai. Olyan pillanatképek ezek, amelyek a harminc-negyven évvel ezelőtti életünk, társadalmunk, hétköznapunk „hírnökei”. Megragadóak az öregekről készült fényképek, a falusi közeget bemutató fotók.
Szerencse, hogy ezek a képek elkészültek akkor, amikor a falu azt az idilli, már-már mesés vagy éppen egyszerű, profán képét mutatta, amely mára már nem érhető nyomon.
M. Nagy László azt mondja magáról: „Ne kérdezd honnan jöttem e tiszta szívvel, csak azt nézd, mit hoztam!” Nagyon igaz és a beszélgetés folyamán azt is megtudtuk, hogy valóban sokat hozott nekünk, hiszen tarsolyában nem csupán fényképek, diaporámák, hanem irodalmi alkotások is rejlenek. Legutóbb egy magyarországi novellapályázaton első díjat nyert munkájával, egy Ausztriában élő erdélyi képzőművésznő miniatűr festményeihez haikukat fogalmazott, olyan tömör, pár soros versikéket, amelyek sűrített formában kifejezték azt, amit a képzőművésznő képei ábrázoltak. Írt vagy harminc novellát, számtalan mesét, fellépésein dalaival, paródiáival szórakoztatja a közönséget.
Hetvenhat évesen is vannak tervei, olyan album megjelentetése lenne szíve vágya, amelyben képei, szövegei kapnának helyet. Anyag lenne, a megvalósításnak azonban gátat szabnak az anyagiak, a megjelentetés költségei. De soha nem lehet tudni, sokszor teljesülnek az álmok. Példa rá Nagy Laci esete is, hiszen kétkezi munkásból lett önerőből, céltudatos törekvésből fotóművész, ahogy titulálják, bár ő szívesebben veszi, ha fotóriporternek tartják.
Nagy Ildikó megkérdezte tőle azt is, hogy születik a fotó? Azt válaszolta, hogy
a jó fotós a háttérben marad, észrevétlennek tetteti magát és figyel.
Így látja meg azokat a mozzanatokat, helyzeteket, amelyeket lencsevégre kap. Bár a mostani világ lényegesen más, mint a M. Nagy László szociofotóin megörökített letűnt világ, de azért szerencsére a vérbeli fotós élete végéig fotós marad és mindenben meglátja azt, amit más nem és ha szerencsénk van, mi, a közösség is részesei lehetünk az élménynek.
Mint ahogy élmény volt a mostani találkozás M. Nagy Lászlóval, no és diaporámáinak megtekintése. Sok-sok tanulságot levonhatunk belőlük.
