Napjainkban, a globalizáció felgyorsult világában fiataljaink egyre nagyobb kihívásokkal kell, hogy szembenézzenek. Folyamatosan azon kell morfondírozniuk, hogy az érettségi sikeres abszolválását követően vajon belevágjanak-e a nagybetűs életbe, vagy pedig tovább gazdagítsák ismereteiket valamely főiskola vagy egyetem falai között.
Természetesen az a kérdés is felvetődik, hogy vajon a középiskolai, vagy pedig a főiskolai egyetemi diploma átvételekor milyen tudás birtokában vannak. Az sem elhanyagolható, hogy milyen felelősség terheli őket életük alakításában. Továbbá az sem másodlagos, hogy a szülők milyen példával rukkolnak elő. A felvetődő gondolatokra a válasz kétségkívül nem fogalmazható meg egy varázsütésre, ennek ellenére mégsem lehetetlen.
Világunk napjainkban egyre szegényebbé válik.
Az előző mondatra sokfajta válasz lehetséges. Egyrészt szegényebbek lettek az emberek gazdasági szempontból a munkanélküliség következtében. A fiatal nemzedék tagjai pedig egyszerűen nem tudják, hogy mitévők legyenek. Ha ugyanis a munkaerőpiacon szeretnének elhelyezkedni, szembesülniük kell azzal, hogy mélyen alul fogják fizetni őket munkaadóik, ha pedig a továbbtanulás mellett teszik le voksukat, akkor azzal kell szembesülniük, hogy jobbik esetben az 5 év, amelyet pluszban a tanulásnak szentelnek, nem biztos, hogy anyagi szempontból később megtérül, sőt, a meglévő ismereteiket sem biztos, hogy gyarapítani fogja. Persze még fennáll az a lehetőség, hogy a külföldet választják, ahol a tízszeresét is megkeresik annak, mint amit itthon, normális körülmények között megkeresnének.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a felsőoktatásból frissen kikerültek is külföldre távoznak, és képesek olyan munkákat is elvállalni, amelyek nem igényelnek túlságosan nagy intelligenciát (a legjobb példa erre, hogy az itteni friss diplomások képesek Angliába elmenni mosogatni).
Közülük néhányan megpróbálkoznak azzal, hogy külföldön, olyan területen helyezkedjenek el, ahol idehaza is el tudnának helyezkedni a diplomájuk által.
Másfelől viszont szegényebb lett a világ a tudás szempontjából is. Ez alatt azt értem, hogy manapság az, hogy belebotoljunk egy olyan géniuszba, mint volt annak idején mondjuk egy Szent-Györgyi Albert, vagy egy Jedlik Ányos, az kis híján lehetetlen.
Egyszerűen mindez abból fakad, hogy a fiataljaink nem képesek arra a tudásra szert tenni, mint amire az előbb említett személyek képesek voltak a maguk idejében. Ez betudható annak, hogy az oktatás jelenlegi állapota térségünkben nem éppen magas szintű, és akkor még enyhén fogalmaztam. A tanárok, tanárnők többsége ugyanis nem úgy tekint a tanítványaira, mint a jövő értelmiségére, hanem pusztán csak egy feladatra, amelyet az előírt 8 órában el kell végezni (természetesen a kivétel erősíti a szabályt). Az érettségi, vagy a diploma átvételekor fiataljaink sokszor nincsenek olyan tudás birtokában, mint amilyet a munkaadók megkövetelnek. Munkalehetőség ugyanis volna bőven, csak éppenséggel nincsenek olyan szakemberek, akik az adott munkaköröket be tudnák tölteni, megfelelően el tudnák látni.
Ezen túlmenően viszont egyértelműen a fiataloknak is felelősségük van abban, hogy nem képesek elődjeik szintjén teljesíteni. Ez véleményem szerint egyetlen egy dologgal magyarázható, ami egyben az egész probléma forrása: műveltség iránti hiányzó kíváncsiság.
Szimplán eltűnt fiataljaink sokaságából az a vágy, hogy utánajárjon bizonyos dolgoknak, amelyek általános műveltségüket gyarapíthatnák és gazdagíthatnák. Ennek tudható be a mai fiatalok erkölcsi hiányossága is. Manapság ami elsősorban fontos, az a pénz, az I-Phone, a buli és a korlátlan szexuális éhség (persze akinek nem inge, ne vegye magára). Sok fiatal egyszerűen csak teng-leng ide-oda, anélkül, hogy bármilyen cél is lebegne a szeme előtt. Ez szomorú, hiszen egyszer majd mi, fiatalok leszünk azok, akiknek dolgoznunk kell, akiknek gyermeket kell vállalnunk, akiknek az utódoknak valami értelmeset is kell mondaniuk, akiknek harcolniük kell azért, hogy a világ jobb legyen. Az előző mondatban felsoroltak mindegyike megvalósíthatatlan tudás nélkül.
Természetesen még egy jelenséget nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig az, hogy a mai, „modern” anyukák és apukák olykor nemhogy rászólnának a gyermekükre, hogy ne nyomogassa éjjel-nappal az okostelefont, s helyette inkább fogjon a kezébe egy könyvet, vagy csináljon valami értelmeset, hanem ők, saját maguk is a modern technika nyújtotta „örömök” rabjaivá válnak.
Sőt, ennék már csak az a megbotránkoztatóbb, amikor a friss kismama párjával együtt tolja a babakocsit, és közben egyszer sem mered tekintetük a kis csöppségre, sokkal inkább a telefon képernyőjével néznek farkasszemet. Csodálkozunk, hogy aztán a fiatal nebulót sokkal jobban lázba hozza a nyomógombok simogatása, mint egy újonnan vásárolt könyv illata?
A helyzet tehát egyelőre kilátástalan, de nem teljesen reménytelen. Mindenképpen szükség van arra, hogy rendeződjön a gazdasági helyzet, rendeződjön a tanítók attitűdje a diákokhoz, rendeződjön a fiatalok morális magatartása és viselkedésmódja, a szülők nevelési stílusa.
Természetesen az önmagától értendő, hogy az előbbiekben említett szükséges változások meg nem valósítása erősen kihat majd a felvidéki magyarság nem túl távoli jövőjére is.