Hárman a képen. Aki nem ismerné fel őket: Soóky László, Gágyor Péter és Kiss Péntek József. A szlovákiai magyar amatőr/profi színjátszás megkerülhetetlen egyéniségei. De nemcsak színházi szakemberek, egyúttal a szlovákiai magyar irodalom fontos alkotói is. Ketten közülük testileg már csak múlt időben. Kiss Péntek József után a Nagy Felvidéki Magyar Összeesküvő, Soóky László is letette immár a lantot, vagyis a számítógépe billentyűzetét végleg ebek harmincadjára hagyta.
Szerencsés az az irodalom, ahol egy családban két kiemelkedő irodalmár, újságíró, színházi szakember születik. A búcsi Gál családba 15 évvel Sándor érkezése után érkezik László, aki a szlovákiai magyar irodalomba már Soóky névvel robban be, s ahogy a bátyja, ő is rendkívül sokoldalú alkotónak bizonyul. Népművelő, újságíró, 1990-ben például egyik alapítója a rövid életű komáromi Reflexnek, a rendszerváltás után négy évig Marcelháza polgármestere, s bátyjához hasonlóan ő is színházközelbe kerül, a Komáromi Jókai Színház dramaturgja lesz. S ahogy a bátyja, ő is kipróbálja az összes irodalmi műfajt, költőként indul, 1982-ben jelenik meg a Főnix Füzetek hatodik darabjaként a D. I. vándorlása című verseskötete, de előtte már bemutatkozik a Megközelítés című nemzedéki antológiában. Ahogy Szeberényi Zoltán megállapítja verseiről, Villontól a népköltészetig sokféle hatás érződik a köteten, s ha a magyar kortárs költészetet nézzük, leginkább talán Kiss Anna vagy Kormos István költészetével lehetne rokonítani. „Még jó, hogy voltak őseink//lesz kire testálni a jövő felelősségét//jelenünk még így is bizonytalan” – írja a kötet egyik versében, s így, mintegy negyven év távlatából csak bólogathatunk. Négy évvel később jelent meg a Pillanatfelvételek című verseskötete, amely a formai kísérletezés jegyében született, s innen már csak egy lépés a rendszerváltás küszöbén napvilágot látott Perverz ütközetek című verseskötete, amely Szeberényi szerint azt mutatja, Soóky mennyire magányos jelensége a szlovákiai magyar költészetnek. De nemcsak a költészetnek. S idézzük még egy gondolat erejéig Szeberényit: „Soóky szuverén, bár időnként ellankadó figyelmű és fegyelmű költő, aki sajátos érzelem- és élményvilágával, meglehetősen keserű megnyilvánulásaival, kissé morbid hajlamokkal, zord és ironikus eszköztárával eddig méltó kritikai figyelemmel nem kísért jelensége irodalmunknak” – írta mindezt kritikusa még 2001-ben. De ma is írhatná. Soóky közben új és új vizekre evezett, még a nyolcvanas évek második felében közvetlen kapcsolatba került az amatőr színházi mozgalommal, állandó zsűritag a Jókai Napokon és a Tompa Mihály Országos Versenyen, szerezvén barátokat és ellenségeket egyaránt.
Jómagam is Komáromban, a Jókai Napokon ismerkedtem meg vele, amikor a Szép magyar komédia című előadásunkat mutattuk be 1994-ben, s a zsűritag Soóky némileg felületes hozzáállása miatt, – aki összekeverte az előadás két főszereplőjét –, bizony nagyon komoly feszültség keletkezett a szakmai kiértékelésen, amelyet csak Nánay István tudott feloldani. Pár évvel később már Rimaszombatban a szavalóversenyen okozott kisebbfajta bonyodalmat, amikor a nyilvános pontozás során nyilvánvalóan felértékelték az egyik színészbarát fiának a teljesítményét. A közönség hangosan pfujolt, mire Soóky dühösen felugrott: „Ha nem tetszik, akkor el is mehetünk” – mondta, de végül sikerült lecsillapítani a kedélyeket, s a verseny folytatódott tovább.
De térjünk vissza a művészi életpályához, Soóky műfajt váltott, polgármesteri évei alatt írja A dzsungel törvényei című, nyolc hosszabb-rövidebb prózát tartalmazó kötetét, de ekkoriban keletkeznek hangjátékai (A feltámadás bizonytalan díjat is nyert egy magyarországi pályázaton), filmnovellája, a Készülődés a vadászatra, s ő eljut a gyerekekig, a Tarisznyás meséi, a Gergő vitéz Lápországban, vagy a Soóky Líviával közösen írt ABC-versek egy-egy darabjával gyakran találkozhatunk szavalóversenyeken.
Az elmúlt évek Soóky László életében ismét a színházról szóltak. Gágyor Péterrel, Kiss Péntek Józseffel, ahogy Krausz Tivadarral folyamatosan bizonyítani akarta, hogy a dráma mint műfaj a Felvidéken sem halott, csak amíg a vers és a próza a puszta megjelenésével képes önálló életre kelni, főleg, ha még akadnak értő tolmácsolói is, a drámának színpad kell. S ha az nincs, a (könyv)dráma gyakorlatilag halott. Az elmúlt három évtizedben csak elvétve vagy még annál is ritkábban került szlovákiai magyar dráma a színpadra. Varga Emesével kitalálták hát a Dialóg Polgári Társulást, s elkezdtek színházi konferenciákat szervezni, tavaly drámapályázatot hirdettek (amely nem várt sikerrel végződött), Soóky László pedig hozzáfogott drámákat írni, pótlandó a pótolhatatlan hiányt. „Nem az út a nehéz, Barátom, hanem az elindulás” – írja A kóklerek forradalma című drámakötete bevezetőjében Kiss Péntek József, de Soóky nemcsak megírta a szövegeket, hanem magad Uram, ha szolgád nincs alapon ennél tovább is lépett. Varga Emese révén értő segítőtársra lelt, de csatlakozott hozzájuk Benkő Géza (Nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd), Lajos András (Egy disznótor pontos leírása, A papa különböző hangszereken hegedül, A bőgős fia meg az ördögök) és Fandl Ferenc (A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti), Dósa Zsuzsa és Nádházy Péter (Dögölj meg, drágám!), s 2019-ben a Dialóg első nagyszínpadi, sokszereplős kísérleteinek is tanúi lehettünk (Papa, ha meghal). S van még pár darab az immár lezárt életműben, ami bemutatásra vár az elkövetkező években. Soóky a kétezres években felcsapott színikritikusnak is, a 2017-ben Önfeladó színháza(ak) című, vehemens (de érted, s nem ellened) kritikáit tartalmazó kötetét se a profi társulataink, se az ilyen-olyan magyarországi támogatásokból működő, politikai térben tévelygő társulataink nem tették zsebre.
Sándor: „Szevasz papa. Jól vagy?” – Papa: „Jól. Meg vagyok halva.” … Bár ezt mi pontosan „nem tudhatjuk, mert úgy rásimult a mozdony vörös csillagára, hogy a teste teljesen eltűnt, így aztán nem lehet megállapítani, hogy meg van-e halva…”
Papa 92 éves, épp vagy meghalt vagy nem. Soóky László 68 éves korában itt hagyott bennünket. De csak ő. Az életműve itt maradt velünk. Verseit és a prózáját tessék olvasni, a drámáit pedig játszani. Rólunk és hozzánk szólnak.
