Ág Tibort 1951. november közepétől ismerem. Megismerkedésünkkor ő már Pozsonyban, a Csemadok központjában dolgozott. Én, mivel nem sikerült bejutnom a pedagógiai főiskolára, állást kerestem. Csanda Sándor diákvezér ajánlatára kopogtam Fellegi Istvánnál a Csemadok akkori főtitkáránál, tudván azt, hogy Tibor mellé, aki ének-zenei szakelőadó volt, keresnek egy néptánc szakelőadót.
Fellegi mutatott be egymásnak bennünket, s mindjárt közös feladatul kaptuk, hogy fokozatosan ismerkedjünk meg Szlovákia, illetve a Felvidék magyar népművészeti hagyományaival: dalokkal, táncokkal, zenével, a közösségi élethez kötődő szokáshagyományokkal, viselettel, stb., mert hamarosan szükségünk lesz rá. Szüksége lesz rá a Csemadoknak, mondván, hogy a Csemadok 1952. január elsejével tervezi beindítani a hivatásos népművészeti együttesét, ahová Tibort ének-zenei karnagynak, engem tánckoreográfusnak szándékoznak kinevezni. Ők, mármint az apparátus az együttes szervezését elvégzik. Különben is a Csemadok alapszervezetei keretében naponta újabb és újabb énekkarok, tánccsoportok alakulnak és azoknak is feltétlenül szükségük lesz a hazai hagyománykincsre.
Mi örömmel szót fogadtunk. Ismerkedtünk az ország magyarságának hagyománykincsével. Első néprajzi két hetes gyűjtő utunk 1951. december utolsó és 1952. január első hetében valósult meg. Tibor felkészültebb volt, mint én, így javaslatára az első utunkat, Kodály Zoltán, Manga János és Arany László zoboralji népdalgyűjtő útjait követve arra a területre határozta meg, hozzákapcsolva a Nyitra és Zsitva folyók közötti Martost is. A meglátogatott községekben: Nyitragerencsér, Kolon, Egerszeg, Gímes, Zsére és végül Martos élő hagyománykinccsel, népviselettel találkoztunk. Utólag visszagondolva nagy élmény volt számunkra az a siker, a háború, a kilakoltatások, a konfiskálások, a hontalanságba taszítás ellenére is az egyszerű emberek szívélyes fogadtatása nagyon pozitívan kihatott mindkettőnk további szakmai életére. Tibor erre így emlékszik vissza az Édesanyám rózsafája c. könyvében „1951 decemberében indultunk Takács Andrással az első gyűjtő útra, Nyitragerencsérbe, Kolonba, majd Martosra. Ez az első út közel 100 dallam feljegyzését eredményezte. Az első találkozás az élő népdallal egy egész életre szóló élményt jelentett.”
Ezt az utunkat követte – 1952 húsvétjához kapcsolva – egy kelet-szlovákiai kiutazás, a Tisza, a Bodrog és az Ung vidékét látogattuk meg. A Csemadok egyetlen autóját, a kis minort kaptuk meg erre az útra. Így vihettük magunkkal a hatalmas méretű szovjet típusú magnetofont is, ezt az egyetlen fajtát lehetett akkoriban Csehszlovákiában beszerezni. Húsvét hétfőjén a Királyhelmec melletti Szentesre jutottunk, Feke Andrásékhoz egy jó nótás, táncos családhoz. Társul hozzánk szegődött a helyi ismeretekkel rendelkező Szűcs Béla otthon tartózkodó pozsonyi egyetemista. Őt kineveztük a magnó kezelőjének, – amit előzőleg mindenütt én csináltam -, én meg táncoltathattam a konyhában a házigazdát, illetve, hogy megtanulhassam a figurát, a táncot, táncolhattam vele. Akkoriban, mint műszaki felszerelés, a táncgyűjtőknek nálunk még csak a ceruza állt rendelkezésünkre, ezért gyűjtés közben meg kellett tanulniok a táncot. A családban két lány lévén, no, meg a menyecske sem volt még olyan nagyon idős, hát a bemutatkozást azzal kezdtük, hogy megöntöztük a háziakat, aminek természetes velejárója lett, hogy itallal kínáltak bennünket. Tibor azért nem ihatott, mert akkor lábalt ki a sárgaságból, én meg, ha bort láttam, még a fülemből is csöpögött a gyomorsav. Tánctanítás közben is kínálgatott a gazda és az állandó visszautasításra egyszer megvillant a kezében a konyhakés, jó nagy erővel belevágta az asztalba, és azt mondta…”no fiam, aki az én feleségem és lányaimat megöntötte, és nem iszik az egészségükre, annak a vére fog itt folyni”. Vér nem folyt, Tibor csak később tudta meg, hogy „megmentettem” az életét. A gyomorégést is átéltem valahogy, de megérte, mert nagyon gazdag anyaggal bővült a gyűjtésünk, borozgatás közben feloldódott a gazda, annyira, hogy végül táncban vetélkedni kezdtünk.
Nagy élményünk volt Kiskaposon Biki Ferenc bácsinál is, aki a környék szerint nagyon jó nótás pásztor, de még jobb tárogatós volt. Nagy félsz lakozott benne, amely a tárogatózás 1945 utáni letiltásával költözött belé. Hosszú könyörgésünkre aztán odaszólt a feleségének, hogy…” asszony, ha már annyira akarják, menj, ott van az eresz alatt a padláson eldugva, hozzad le a tárogatómat.” Az öreg attól való félelmében, hogy elkobozzák tőle inkább darabokra szétszedve eldugta, és évekig használni sem merte. A feleség lehozta, Ferenc bácsi pedig gyönyörűbbnél gyönyörűbb dalokat varázsolt elő belőle.
A következő utunkkal bejártuk a Garam és Ipoly mentét, akkor a Csemadok III. Országos Közgyűléséhez (1952. május 24-25) kapcsolt országos méretű népművészeti seregszemlét készítve elő sok hagyományőrző csoportot és énekkart látogattunk meg. Nyír, Csata, Felsőfegyvernek, Kéménd, Deménd, stb. községekben jártunk, aztán a gömöri Medvesalja és a Sajó völgye, meg a szilicei fennsík következett. Mentünk, mint a megszállottak, meg lett a közgyűléshez kapcsolt országos seregszemle is, és nyár közepén ráadásként három legjobb csoport felkészítésével Pozsonyban a Vár-rom szabadtéri színpadán rendeztünk egy nagy népművészeti bemutatkozást. Volt vagy nyolcezer néző. Tiborral ketten voltunk a műsor előkészítői és rendezői.
1953. júniusára, mire a Népest megszerveztük, meglett az induláshoz szükséges hazai ének, zene, tánc, viselet, hagyományszokás áttekintésünk, ismeretünk, miközben segítettük a leendő együttes szervezését, és a hazai ének-zenei, valamint néptánc mozgalmat is.
1953. június 1-vel megalakult a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, melynek Béres József lett az igazgatója, Ág Tibor a művészeti vezetője és karnagya, én pedig a tánckar művészeti vezetője és koreográfusa. Az addig végzett gyűjtői tevékenységnek az eredményét mindjárt ott is hasznosítani tudtuk. Az együttes igazában egy nyarat élt meg, volt vagy száz kis és nagy fellépése, aztán adminisztratív úton feloszlatták. A szellemet viszont már nem lehetett visszagyömöszölni a palackba. A népművészeti mozgalom fellendült, létrejöttek a különböző karnagyképző, stb szaktanfolyamok, néprajzi gyűjtőutak szerveződtek, énekkarok alakultak, a népművészeti seregszemlék sorozata jött létre és Tibor mindenütt ott volt, én is.
1957. májusától igazgató művészeti vezetője lett a Népes helyébe megszervezett félhivatásos „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttesnek, melyet éveken keresztül sikeresen vezetett. Később mindinkább a népdalgyűjtés vált az élete céljául. Ennek érdekében, illetve a munka sikeresebbé és eredményesebbé tétele érdekében 1968-ban – egy évvel megelőzve a magyarországi „Röpülj páva…” vetélkedőt – a Csemadok vezetésével megszervezte a „Tavaszi szél vizet áraszt…” országos méretű népdalvetélkedőt, mely mozgalom napjainkig él. Voltak olyan évfolyamai, amikor több mint 5000 énekest-szereplőt mozgatott meg. Óriási eredmény lett az, hogy ezt a tömeget sikerült népdal és hagyománygyűjtő társul maga mellé állítania. Ő lett e területen az ország, a felvidéki magyarság Tibor bácsija. Mindenüvé hívták: éneklőcsoport, énekkar alakulásához, bemutatókra, előadónak szakmai iskolázásokra, zsűritagnak, Kodály napok összkórus karnagyának, stb, szóval mindenüvé hívták, – és Ő ment. Végezte ezt is, volt hogy munkahelyi feladatként, és nagyon sokszor volt, hogy a nyugodt pihenése helyett.
Alkotóként is sokat tett. Könyvei sorozatban jelentek meg, kórusfeldolgozásait, népdalcsokor összeállításait számtalan csoport és kórus tűzte és tűzi műsorára. Befejezésül álljon itt könyveinek felsorolása:
M.: Daloskönyv – Dalolj velünk, Po. 1953. 100 szlovákiai magyar népdal – Szíjjártó Jenővel, Po.,1957. Népi tánc- és ritmusgyakorlatok – pedagógusok részére segédkönyv – Takács Andrással, Po., 1966. Édesanyám rózsafája – Palóc népdalok, Po., 1974. Vétessék ki szóló szívem – szlovákiai magyar népballadák – Sima Ferenccel, Po.1979. Kodály nyomában – Galánta környéki népballadák, hiedelmek és szokások – Mórocz Károllyal, Po., 1979, Népzenegyűjtés Csallóközben. Po.,1986, Tiszta rozmaringszál, Po., 1989, Vígan zengjetek citorák, – Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, Dsz. 1992, Bíborpiros szép rózsa, – népzenei gyűjtés Peredről, Dsz, 1996, Ki népei, vári vagytok, Dsz., 1996, Kemény a föld a patonyi határban – Barsi Ernővel és Koncsol Lászlóval Dsz., 1997, Az Aranykert muzsikája – csallóközi népdalok, Po.,1999, Felsütött a nap sugára – Kelet-Szlovákiai népdalok, Dsz., 1999. Lement a vacsoracsillag – Bartók Béla születésének 120 évfordulója alkalmából, válogatás az 1910-es nagymegyeri gyűjtésből, Dsz., 2001., Csináltassunk hírharangot – Nyitra-vidéki népballadák, Dsz. 2001, Semmit sem vétettem Nyitra városának – Nyitra-vidéki magyar népdalok, Dsz. 2004, Az árgyélus kismadár – Martos község népzenéje – L. Jóba Lajossal, Dsz. 2006. Kunyhók hűsége; Dsz, 2007, – Kodály Zoltán felvidéki gyűjtése. Tiszán innen, Bodrogközben – Dsz, 2009. Csillagok bemutatója – mátyusföldi népdalok, Dsz, 2009. Zendülj torok, friss nótára – Dsz. 2012.
Ág Tibor neve a hazai és egyáltalán a magyar népzenekutatók között fogalom. Amennyit ő tett a hagyományos magyar népdal és népzene kultúra, valamint a felvidéki magyarság fennmaradásáért, hovatartozási tudatának megerősítéséért, néphagyomány kultúrájának újra élővé varázsolásáért e terület hazai alkotói, tudományos kutatói közül csak kevesen tettek, talán senki más nem is tett.
Őrizzük meg emlékét élő emlékezetünkben.
A szerző az MMA Köztestületi Tagja
