Az idei évben a Felvidékről kitelepítettek emléknapja a húsvétot követő hétvégére volt kitűzve Tatán, annál az emlékkeresztnél, melynek pontos mása Szőgyénben, a templom előtti parkban emelkedik a magasba, hogy emlékeztessen a Szőgyénből elűzött családok szenvedéseire.
Az emléknap az idei esztendőben húsvétvasárnapra esett, a vigília napjára. Arra a napra, amikor a keresztények szerte a világban így köszöntik egymást: Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!
A húsvétvasárnapról későbbre halasztott közös megemlékezést, melyet 2016 óta a tatai Mindszenty téren felállított szőgyéni keresztnél tartott a két testvértelepülés – tataiak, szőgyéniek, volt szőgyéniek és azok leszármazottai jelenlétében – az idei tavaszon meghiúsította a járvány.
Mindkét emlékkereszt, elsősorban a rajta függő korpusz eredetije, misztikus üzenetet hordoz:
Szegény szőgyéni Krisztus 1947-ben újra golgotát kényszerült járni. Fiai és lányai, akik miután túlélték elszakításukat attól az országtól, amelyhez őseik ezer éve tartoztak, majd talán maguk sem hitték, de ismét visszakerültek hazájuk fennhatósága alá, és nagy nehezen átvészeltek egy addig soha nem látott világégést – végezetül földönfutókká váltak. Megalázták, kisemmizték és szülőföldjükről elűzték őket.
Az eredeti szobrocskát, a korpuszt a Méri család menekítette át Szőgyénből a határon, az úgynevezett csehszlovák–magyar lakosságcsere idején, amikor Szőgyénből 135 család volt kénytelen elhagyni otthonát.
A szőgyéni határkeresztről leesett korpusz, azaz Krisztus, rejtőzködve bár, de velük tartott a száműzetésbe. Aztán olyan idők jöttek, hogy nem mutatkozhatott: elrejtőzött egy padlás sötét zugában – de kitartott az övéi mellett.
Majd öt évvel ezelőtt, az egykori menekülők, vagy talán már inkább a gyerekeik, unokáik, végre elérkezettnek látták az időt arra, hogy az elbújtatott és megőrzött Megváltót ismét tanúságtételre kérjék. Felajánlották Tata városának: kapjon végre méltó helyet és megbecsülést ez a hányattatott sorsú bronz korpusz, mely vagonban utazott a szülőfaluból az ismeretlenbe.
A két önkormányzat támogatásával megvalósult az emlékkeresztek felállítása. Szőgyéni fafaragó, Smídt Róbert készítette a keresztet, és ugyancsak szőgyéni alkotó, Baracska Árpád mintázta meg az eredeti után azt az időjárás viszontagságait álló másolatot, amely végül a keresztre került. 2015. június 4-e, a nemzeti összetartozás napja óta a szőgyéni Krisztus ismét kereszten függ, Tatán, azon az Újhegyen, ahol a Szőgyénből elűzött családok közül sokan új otthonra leltek.
A kereszt pontos mását, melyet egyazon tölgyfából hasítottak, még ugyanazon évben szentelték fel Szőgyénben. A kereszt jelképpé vált, és egyben kötelékké az elszakítottságban. Hetven év telt el, míg a kitelepítettekkel tartó Krisztus végre visszatérhetett eredeti hazájába, hátrahagyott népéhez.
Az eredeti korpusz a tatai Kuny Domokos Múzeumban kapott végső helyet, ám pontos mása ott függ az ikerkereszteken, Tatán és Szőgyénben, és a magasba emelkedve hirdeti Krisztus szeretetét.
Ha ránézünk, eszünkbe juthat a kifosztottak, meggyötörtek és elűzöttek mérhetetlen szenvedése – amelyet a Megváltó is magára vállalt. Eszünkbe juthat az az óriási erőfeszítés, amellyel a száműzötteknek sikerült megvetniük a lábukat a számukra rendelt új földön. Ebben a nagy megpróbáltatásban, hitük megtartó erejébe, a megváltó Krisztusba kapaszkodtak.
Most a határt lezárta egy láthatatlan ellenség, a pusztító kór. Most nincs közös emlékezés. A volt szőgyéniek megállnak Tatán a Mindszenty téri kereszt alatt, a szőgyéniek imára kulcsolják kezüket a Nagyboldogasszony-templom előtti keresztnél.
Vagy csak gondolatban időznek az emlékkeresztek előtt. Mindkét helyen Krisztus néz le rájuk, az elűzött, és a hazatért Megváltó.
Húsvét nyolcadát ünnepeljük, de még itt él szívünkben a nagyhét üzenete. Ismerjük a történetet. Bármely korban és helyzetben idézzük is fel, egy a vége. A feltámadás. Nem szabad elcsüggednünk. Mert Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!
Berényi Kornélia Szőgyén, Osgyáni Zsuzsanna Tata