Az újonnan felállt Matovič-kabinet kormányprogramjában a kampányígéreteknek megfelelően szerepel az állampolgársági törvény, de többen rámutattak már, hogy abban a formában, ahogy beharangozták, nem biztos, hogy megoldást kínál a felvidéki magyaroknak, akik ellen született a diszkriminatív jogkorlátozás.
Az új kormány elképzelése ugyanis valamilyen jogi kötelékhez társítaná a kettős állampolgárság intézményének megengedését. Az említett jogi kötelék lehet munkahely, lakhely, huzamosabb tartózkodás stb. Ez vitathatatlanul megoldást kínál annak a több ezer embernek, akik éppen ezen kötelék miatt vették fel egy másik ország állampolgárságát. A legtöbben a csehet és a britet, míg a magyarok esetében elvesztett állampolgárságúak száma csak a sor végén „kullog”, ami azért, valljuk be, nem baj.
Ficoék 2010-es ellentörvénye miatt eddig 3171 ember vesztette el az állampolgárságát annak ellenére, hogy az alkotmány tiltja, hogy azt bárki is elveszítse akarata ellenére. Ebből a számból a magyar érintettek a 100-at sem érik el.
Egy évekkel ezelőtti tájékoztatás szerint 2-3 ezer között mozog azok száma, akik felvidékiként felvehették a magyar állampolgárságot, csak éppen ezt nem kötötték a szlovák hatóságok orrára, Magyarország pedig a saját állampolgárairól természetes módon nem ad ki információkat.
A parlamentbe bejutott magyarul beszélő képviselők egyike pedig már meg is nyilvánult a témában, mondván, hogy a felvidéki magyarok helyzete más, mint például a romániai magyaroké, az ittenieknek ugyanis nem kell a magyar állampolgárság. Nem tudni, hogy ezt milyen reprezentatív felmérés alapján állította Gyimesi György, de innen is üzenjük neki, hogy köszönjük a kedves gesztust, de nem szeretnénk, ha a nevünkben nyilatkozna a megkérdezésünk nélkül. A legjobb pedig talán az lenne, ha mondjuk mindenki saját maga döntené el, hogy mire van szüksége és mire nincs. Mert itt ugye
arról van szó, hogy Trianon 100. évfordulóján kap-e a felvidéki magyarság egy kis szimbolikus gesztust, vagy marad a 100 éve tapasztalt bánásmód.
A különböző nemzetközi tapasztalatok jól mutatják, hogy az egyes országoknak vajmi kevés félnivalójuk van bármitőln is a kettős állampolgárságot illetően. A legékesebb példa éppen Románia vagy Szerbia esete, ahol, valljuk be, ilyen témákban meredek paranoid viselkedést szoktak tanúsítani, ez mégse tartozik az ilyen viselkedések közé.
Abban persze igaza van Gyimesinek, hogy minden bizonnyal nem fogja akarni mindenki felvenni az állampolgárságot. Abban is, hogy ugyanolyan uniós, ugyanolyan erősségű és biztonságú állampolgárságként a gyakorlati haszna vajmi kevés. De épp ez benne a lényeg, hogy ez egy érzelmi gesztus azoknak a részéről, akik így szeretnék megélni és kifejezni a magyarságukat.
Sőt, még csak attól sem kell nagyon tartania sem Szlovákiának, sem a szlovák kormánynak, hogy majd átmennek a magyarok szavazni a választásokon – bár egyébként Pozsonynak ehhez nem sok köze van – de hogy nemzetbiztonsági kockázattól való félnivalójuk nincsen, abban biztosak lehetnek.
Egy olyan közösség, melynek immár 5 párt verseng a képviseletéért, ami képtelen elérni az 5%-os parlamenti küszöböt, és aminek ilyen összetett az identitásstátusza, attól nemzetbiztonsági szempontból félni kissé paranoid.
A legkézenfekvőbb megoldás talán erre vonatkozóan, hogy mind a közösségünk, mind a képviseletünk és Matovičék is komolyabb arcvesztés nélkül ússzák meg az egészet, az egy további apró jogi kötelék beszúrása a korábban emlegetettek közé. Ez pedig a rokonsági kapcsolat. Tehát az új szabályozás értelmében a lehetőség ne csak a munka- vagy lakhelyi kötelékekkel rendelkezőkre vonatkozzon, hanem azokra is, akiket rokonsági kapcsolataik fűznek Magyarországhoz. Ez kellő teret biztosíthat minden fél részére a téma magyarázatát illetően és ahogy mondani szokás, a kecske is jóllakik és a káposztát sem öntik ki a fürdővízzel…
Egy Godot-ként várt kormánybiztosi tanács remélhetőleg majd rávilágít ezekre az összefüggésekre is, és 10 év után végre továbbléphetünk e szimbolikus ügyön, haladva közösségünk megtartásának rögös útján.
