Mint arról korábban hírt adtunk, júliustól védett területnek számít az Érsekújvári és Komáromi járás határán található Szentgyörgyhalma is. A harmadfokú védettséget élvező terület nemcsak hazai, hanem európai mércével mérve is egyedi jelentőségű, ezért a partoldal egy kisebb részét már 1993-ban védetté nyilvánították, 2004-ben pedig része lett a Natura 2000 hálózatnak. A mostani döntés értelmében kibővült a korábbi védelmi övezet.
Az 103,10 hektáros terület terület a hasonnevű majorságtól délnyugatra terül el, Búcs és Muzsla község közigazgatási területéhez tartozik.
A harmadfokú védelmet elsősorban a területen élő kisfészkű aszat, a korcs nőszirom, a taréjos tarackbúza és a szártalan csüdfű teszi indokolttá.
Szentgyörgyhalma két eltérő jellegű területből áll – egy löszös és egy alluviális (hordalékos) részből. A hordalékos rész nedvesebb. Egyes részek szikes jellegűek, mozaikszerűen váltakoznak a mocsári élőhelytípusokkal. Tekintettel a változatos ökológiai feltételekre, a területen szárazságkedvelő, nedvességkedvelő, vízi és sókedvelő növényfajok széles palettája található meg. Közöttük számos kritikusan veszélyeztetett fajnak is itt van az egyik utolsó szlovákiai élőhelye.
Kisfészkű aszat (Fotó: mapio.net)
Összesen több mint 300 magasabb rendű növényfaj fordul elő a területen. A szikes helyeken is előforduló növények közül említést érdemel a kritikusan veszélyeztetett sokvirágú habszegfű, a sziki kerep, a bársonykerep és a már említett korcs nőszirom. Ez utóbbi az alluviális (folyóvízi hordalékkal feltöltött) rétek jellegzetes növénye, amely a sós körülményeket is jól viseli, és elsősorban virágzása idején hívja fel magára a figyelmet.
Nagy jelentőségű, hogy a területen megtalálható ez a kizárólag a pannon térségben előforduló növény.
Nem kisebb értékű a veszélyeztetett kisfészkű aszat előfordulása sem, mely a nedves, szikes réteket és legelőket kedveli. Szentgyörgyhalma térségében több tucat növény az egykori holtág mélyedésében lelhető fel. A löszös területen található meleg- és szárazságkedvelő növényfajok között igazi ritkaságnak számít a kritikusan veszélyeztetett szártalan csüdfű, melynek Szlovákiában ez az egyedüli ismert előfordulási helye.
Szentgyörgyhalmán találkozhatunk az országos viszonylatban ritkaságnak számító kritikusan veszélyeztetett kisvirágú csüdfűvel is, valamint egy veszélyeztetett fűfélének számító taréjos tarackbúzával. Jellegzetes meleg- és szárazságkedvelő fűféle a kritikusan veszélyeztetett kunkorgó árvalányhaj. Fontos élőhelye ez a terület olyan további veszélyeztetett fajoknak is, mint az élesmosófű, a magas kígyószisz és a magyar zsálya.
A magas kígyószisz (Fotó: eunis)
A térség változatos ökoszisztémája számos állatfaj számára nyújt megfelelő körülményeket. A gerinctelenek közül különlegességnek számít a ritka aranyszínű kéneslepke előfordulása, melynek feltehetőleg ez az utolsó élőhelye Szlovákiában. Otthonra talált itt a közösségi jelentőségű nagy tűzlepke, a síkföldi nedves rétek és vízpartok jellegzetes lakója.
Megfigyelhető itt továbbá az igazán ritka fajnak számító veszélyeztetett magyar futrinka. De előfordul a ritka bordás kórócsiga is, amelynek állománya Európában jócskán megfogyatkozott a rétek és a sztyeppék elgazosodása, magasabb növényzettel történt benövése miatt.
Az egyenesszárnyúak is szép számban képviseltetik magukat itt, elsősorban nedvességkedvelő fajaik fordulnak elő, így a sarlós kúpfejűszöcske, vagy a melegkedvelő sávos rétiszöcske. A kétéltűek közül rendszeresen megtalálható itt a vöröshasú unka, a zöld varangy, valamint a zöld levelibéka.
A gyurgyalag (Fotó: termeszetvedelmikezeles.hu)
Tavasztól őszig fellelhető a térségben a legszínesebb tollazatú európai madár – a gyurgyalag. Vonulás idején olykor feltűnik itt a ritka európai szalakóta és a búbos banka. A ragadozó madarak közül gyakran portyázik a területen a karvaly, a barna rétihéja és a kabasólyom. A közösségi jelentőségű énekesmadarak közül rendszeresen költ itt a tövisszúró gébics és a karvalyposzáta.
A múltban a hordalékos rész a pannon szikes sztyeppék és szikes láprétek kiterjedt, mozaikszerű hálózatának a részét képezte. A területet vízelvezető csatornák hálózatával csapolták le, egy részét beszántották, aminek következtében fokozatosan visszaszorultak a sókedvelő és nedvességkedvelő fajok, elkezdődött a nád, valamint különböző gyomnövények területfoglalása.
(Forrás: DAPHNE: A Duna mente természeti kincsei)
