Amint azt előző írásaimban említettem, a Vatikáni Rádió hírei között szemezgetve, pontosabban mazsolázva, örömmel olvastam Vertse Márta és Gedő Ágnes összefoglaló tudósításait, mára már korképírásokat, amelyeket a ma már szentként tisztelt II. János Pál pápa első magyarországi útjáról és születésének 100. évfordulója kapcsán írtak.
Szent II. János Pál születésének centenáriumi évében méltó és igazságos kicsit nagyobb történelmi távlatban látni és láttatni a Lengyelországból származó pápa péteri szolgálatát. Érdemes felidéznünk hazájában tett első zarándoklatát, valamint beszédét, amelyet 1982-ben mondott Rómában, az Európai Püspöki Konferenciák (CCEE) ötödik szimpóziumán a főpásztorok evangelizálásban betöltött kollegiális felelősségéről.
Mindkét esemény bizonyítja, hogy Karol Wojtyła pápasága kezdete óta büszkén megvallotta nemzete iránti szeretetét, amely elválaszthatatlan volt hazája keresztény örökségétől. Szüntelenül buzdított Európa keresztény gyökereinek megerősítésére, hangsúlyozva, hogy kontinensünk az Atlanti-óceántól az Urál hegységig tart, nemcsak földrajzi fogalomként, hanem mindenekelőtt keresztény kultúráját tekintve. Négy évtizeddel ezelőtt mondott szavai a vasfüggöny lehullása után is útmutatók, hiszen Európa egysége, a nemzetei közötti szolidaritás még ma sem valósult meg.
II. János Pál 1979. június 2-án, mintegy hét hónappal Péter székébe történő megválasztása után léphetett ismét szülőhazája földjére. Apostoli látogatását számos nehézség előzte meg, hiszen az akkori szovjet vezetés mindenáron meg akarta akadályozni, hogy a lengyel pápa visszatérjen hazájába. Ezért komoly konfliktus támadt Moszkva és a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) első titkára, Edward Gierek között. A szovjet államfő, Leonyid Brezsnyev, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke ugyanis azt akarta, hogy a pápa betegségre hivatkozva mondja le az utat. Mivel azonban Karol Wojtyła lengyel állampolgár volt, rendelkezett lengyel útlevéllel, tehát Gierek nem tehetett eleget a szovjet parancsnak.
János Pál pápa első hazalátogatására Szent Szaniszló püspök vértanúságának 900. évfordulója alkalmából került sor, amelyet eredetileg májusban ünnepeltek volna, de a kommunista hatóságok szándékosan csak két héttel későbbi időpontra adtak engedélyt a beutazásra. Ettől függetlenül II. János Pál pápa Róma Fiumicino repülőterén, felszállása előtt mondott beszédében határozottan utalt rá, hogy lépteit Szent Szaniszló püspök kilenc évszázaddal azelőtt vállalt vértanúsága vezeti.
Varsó Okęcie katonai repülőterén II. János Pált Henryk Jan Jabłoński államfő, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke, a Lengyel Egyesült Munkáspárt politikai bizottságának tagja fogadta köszöntő beszéddel, amelyre a pápa így válaszolt:
„Megcsókoltam a lengyel földet, amelyen felnőttem: azt a földet, ahonnan a Gondviselés kifürkészhetetlen terve szerint Isten Rómába, Péter katedrájára hívott meg; azt a földet, ahová most zarándokként érkezem. Engedjétek meg tehát, hogy hozzátok és mindenkihez ugyanazzal a köszöntéssel forduljak, amellyel tavaly október tizenhatodikán üdvözöltem a Szent Péter téren jelenlévőket: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Krisztus nevében köszöntelek titeket, úgy, ahogy megtanultam a köszöntést itt, Lengyelországban”.
Köszöntése forradalminak tűnt, hiszen szavait nemcsak a hívekhez, Stefan Wyszyński bíboroshoz, Lengyelország prímásához intézte, hanem természetesen az őt köszöntő államfőn keresztül a politikai élet képviselőihez és minden szeretett honfitársához, de külön üdvözölte az emigrációból látogatása alkalmából hazájukba visszatért lengyeleket is. Felsorolta, hogy mit jelent számára szülőföldje, amelyben mélyen gyökerezik egész élete, szíve, hivatása. Hazája az a föld, ahol Cyprian Norwid romantikus költő megfogalmazása szerint két ember találkozásakor az egymást köszöntő, tiszteletadó szavak: légy áldott, vagyis dicsértessék, Krisztus örök megvallását jelentik!
Lengyelország, ezeréves történelme révén Európa és a kortárs emberiség része, a spirituális egység különleges kötelékével kapcsolódik Krisztus egyházához és a Római Székhez
– mondta II. János Pál, majd megköszönte, hogy péteri szolgálatát kezdete óta honfitársai imáikkal, illetve emberi jóindulattal kísérik. Szólt arról, hogy szívében milyen érzelmeket ébresztettek a fogadásakor felcsendülő lengyel himnusz dallama és szavai, utalva a napóleoni időkben az olasz földről hazájuk függetlenségéért küzdő, lengyel földre tartó katonákra. A himnusz szavai jól kifejezik a nemzet fáradhatatlan szabadságvágyát, élni akarását – állapította meg, bátorítást adva a kommunista rezsim elnyomása alatt élő honfitársainak. Hangsúlyozta, szívében átölel mindenkit, aki lengyel földön él, hogy zarándokként érkezett, és azt kívánja, hogy látogatása hozzájáruljon ennek az élni akarásnak a megerősítéséhez, szolgálja a béke nagy ügyét, a nemzetek baráti együttélését és a társadalmi igazságosságot.
Egy évvel Szent II. János Pál halála után, 2006. április 6-án és 7-én a római Pápai Gergely Egyetem tanulmányi napokat tartott, amelyen többek között egykori közvetlen munkatársai, lengyel és olasz kommunikációs szakemberek felidézték Karol Wojtyła és a média kapcsolatát.
Az elhangzott felszólalásokban fontos helyet foglalt el a lengyel pápa hazájában tett első zarándoklata, amely történelmi esemény volt az egész kommunista tömb számára. A pápalátogatás alkalmából sok ezer hívő érkezett a környező országokból, közöttük számos autóstoppos fiatal.
P. Andrzej Koprowski SJ, a Vatikáni Rádió 2005-2015 közötti programigazgatója a tanulmányi napok keretében elmondta, hogy Karol Wojtyła megválasztása a péteri székbe nemcsak pánikot váltott ki az ország hatalmi köreiben, hanem arra kényszerítette a politikai vezetőket, hogy a tömegtájékoztatásban is alkalmazkodjanak az új helyzethez. Természetesen nem az igazság közlése volt a cél, hanem a kormánypárt hatalmának a megőrzése, a kommunista országok ideológiájának sértetlensége. A látogatás azonban minden incidens nélkül zajlott le, az egység és a társadalmi remény csodálatos légkörében. A szertartásokon, találkozókon hatalmas lelkes tömegek vettek részt, a hívők kezükben feszületeket, rózsafüzért tartva üdvözölték honfitársukat, a pápát.
Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező is arról tartott előadást, hogy az 1979-es pápalátogatás kihívást jelentett a rezsim propagandája számára. A hatóságok a pápa útját, ha már nem tudták megakadályozni, legalább a rendszer legitimálására akarták felhasználni. Ezért nagy teret szenteltek a pápa és az akkor hatalmon lévő pártvezetők találkozásának.
Azt akarták ezzel sugallni, hogy II. János Pál jóváhagyja az uralkodó politikai rendszert. Nagy problémát jelentett viszont a szentmisék, szertartások közvetítése, hiszen a kommunista országokban erre nem volt példa a pápalátogatást megelőzően.
A varsói Győzelem terén bemutatott emlékezetes szentmise, amelyen egymillióan vettek részt, a lengyel állami televízió képernyőin csak közelről felnagyított képekben jelent meg. Az operatőröket a fülhallgatókon keresztül irányították, hogy népies figurákra, idős parasztasszonyokra irányítsák kamerájukat, kerüljék a fiatalokat, az értelmiségieket, a „szimpatikusakat”, hozzák közelbe a „fanatikusokat”, hogy bebizonyítsák, „a vallás a népek ópiuma”. Zanussi lengyel filmrendező emlékeztetett arra is, hogy azokban az években a kommunista országokban nagyon ritkán volt élő közvetítés, hiszen nem tette lehetővé a cenzúrát. Ezért használatban volt egy úgynevezett analóg retardált módszer, amelynek segítségével bármelyik pillanatban meg tudták szakítani az élő közvetítést, még mielőtt a kritikus kép és hang adásba került volna. Ilyenkor a cenzor jelzésére a képernyőn megjelent a felirat: „elnézést kérünk a műszaki hibáért”. Erre nem került sor II. János Pál történelmi látogatása idején, viszont a lengyel állami televízió által készített hivatalos felvételek nagy részét Jaruzelski tábornok 1981-89 között hatalmon lévő kormánya idején letörölték azzal az ürüggyel, hogy szükség van a szalagok újbóli felhasználására.
Pápasága első, rendkívül nagy hatást kiváltó lengyelországi szentmiséjét Szent II. János Pál apostoli látogatása első napján, június másodikán, pünkösd vigíliáján mutatta be Varsó Győzelem terén, egy húsz méter magas kereszt tövében, amely előtt Lengyelország királynőjének, a częstochowai Fekete Madonnának a képe trónolt.
Homíliájában feltette a kérdést: hazájának szóló zarándoklata, amely éppen abban az évben, amikor Lengyelország Szent Szaniszló halálának kilencedik centenáriumát ünnepli, vajon nem különleges jele a lengyel nép zarándoklatának az egyház történelmében, nem pusztán az ország, hanem Európa és az egész világ útjain is? Az egyház Lengyelországba elhozta Krisztust, vagyis annak a nagy és alapvető valóság megértésének a kulcsát, ami az ember. Nem lehet ugyanis megérteni az embert a maga teljességében Krisztus nélkül. Vagyis az ember nem képes saját magát megérteni Krisztus nélkül. Krisztus nélkül nem értheti meg, hogy mi a valódi méltósága, mi a hivatása, mi végső elrendeltetése – hangsúlyozta II. János Pál pápa, kiszélesítve beszéde látóhatárát. Krisztust nem lehet kizárni az ember történelméből a világ egyetlen részén sem, semmilyen földrajzi hosszúságon és szélességen. Krisztus kizárása az ember történelméből ember elleni cselekedet.
Első apostoli útja hazájában (Fotó: wikipedia.org)
Ha a nemzet történetét a hozzá tartozó emberek révén érthetjük meg, akkor az embert sem érthetjük meg a közösség keretein kívül, ami a nemzet. Természetes, hogy a nemzet nem az egyetlen közösség, de mégis sajátos, mivel a leginkább kapcsolódik a családhoz, amely a legfontosabb az ember spirituális története szempontjából – fűzte be homíliájába a nemzetről szóló elmélkedését II. János Pál. Ezekkel a szavakkal utalt a varsói Győzelem téren álló Ismeretlen katona sírjára: „Szeretnék letérdelni ez előtt a sír előtt, hogy lerójam tiszteletemet minden mag előtt, amely a földbe hull, és elhalva termést hoz”.
II. János Pál szavai Krisztus központiságáról a világ és az ember történelmében robbanásként hatottak egy olyan országban, amelynek lakóit a vasfüggöny többi országával együtt több mint 40 éve a szovjet kommunista rezsim tartotta uralma alatt, és amely arra törekedett, hogy kizárja Istent az emberi látóhatárról, szétzúzza az egyházat és új, szovjet típusú embert kreáljon.
A téren összegyűlt háromszázezer és a környező utcákat megtöltő 750 ezer hívő többször is félbeszakította Karol Wojtyła homíliáját a „Mi Istent akarjuk” (“My chcemy Boga”) egyházi énekkel.
A jelenlévők visszaemlékezése szerint a varsói Győzelem tere egy új Cenákulummá vált a lengyelek számára. Szent II. János Pál szavai, amelyekkel lezárta homíliáját, örökre fennmaradnak az ország és az egyház történelmében:
„És kiáltok én, a lengyel föld fia és vele együtt én, II. János Pál, a pápa, kiáltok ennek az évezrednek a mélyéből, kiáltok pünkösd vigíliáján: Küldd el Lelkedet! Küldd el Lelkedet! És újítsd meg a föld arcát. Ezét a földét!”
És a pápa kiáltása meghallgatást nyert: hazájában tett első zarándoklata elindította Lengyelországban a társadalmi és politikai változások folyamatát, amely azután kiterjedt a vasfüggöny többi országára és a berlini fal összeomlásához vezetett. A kelet-európai nemzetek ismét kezükbe vehették népük sorsának irányítását.
„A püspökök és az Európai Püspöki Konferenciák kollegiális felelőssége a földrész evangelizálásában” – ez volt a témája az európai főpásztorok ötödik szimpóziumának, amelyet 1982. október 4-8 között rendeztek meg a római Pápai Szalézi Egyetemen. A találkozón többek között előadást tartott Franz König bíboros, bécsi érsek is a földrész evangelizálásának szükségességéről. A szimpóziumon csaknem teljes egészében jelen voltak az Európai Püspöki Konferenciák elnökei, mintegy hetven bíboros. A Magyar Püspöki Konferencia elnöki tisztségét ekkor Lékai László bíboros, esztergomi érsek töltötte be. Nem vehettek azonban részt Bulgária, Csehszlovákia és Románia püspökei, nyilvánvalóan az országukban uralkodó politikai rezsim tiltása miatt. Az akkori helyzetre utal az az epizód is, amire öt évvel később, 1987-ben, a bársonyos forradalom vigíliáján került sor: a csehszlovákiai püspökök nem jöhettek el a Vatikánba az ötévenként esedékes „ad limina” látogatásra. František Tomášek bíboros, Prága metropolita érseke szeptember 28-án egyedül vett részt a pápai kihallgatáson. II. János Pál akkor ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Békesség neked! Ez a köszöntés, tiszteletreméltó testvérem, szól neked, aki jelen vagy, továbbá szól Csehszlovákia többi négy püspökének. Ezeknek a püspököknek a távolléte ékesszóló jelzése azoknak a körülményeknek, amelyekben az egyház él térségeitekben”.
Szent II. János Pál október ötödikén intézte beszédét a szimpózium résztvevőihez a Pápai Szalézi Egyetemen. Megismételte az akkor még hét évig fennálló vasfüggöny által kettéosztott földrészről, amit már 1980. október 8-án, a vatikáni Szent Péter bazilika altemplomában mondott a Magna Domina Hungarorum magyar kápolna felszentelésekor: „Európa az Atlanti-óceántól az Urálig tart”. Rámutatott az összejövetel céljára: Európa hivatása, hogy megvalósítsa a területén élő népek testvériségét és szolidaritását. A szimpózium képviseli a különböző etnikumú népeket és kultúrákat, anélkül, hogy megsemmisítené az egyes nemzeti civilizációk gazdagságát, kapcsolatot létesít közöttük, megnyitva őket a kölcsönös gazdagodásnak. Mint ahogy a kereszténység első évezredében közös európai szellemiséget teremtve a görög-római örökségbe integrálta az egyes népek kultúráját, ugyanígy az európai püspökök most, anélkül, hogy nosztalgiával gondolnának a múltra, kollegiálisan elkötelezik magukat, hogy a helyi és nemzeti tapasztalatok változataiból egy új és közös európai civilizációt hozzanak létre, mivel szilárd meggyőződéssel tekintenek a kereszténység belsejéből fakadó, egyesítő erejére és történelmi szerepére.
Szent II. János Pál arra buzdította az európai püspököket, hogy kínálják fel Európa számára a hivatása értelmezéséhez szükséges „kulcsot”.
„Adjátok át a ma Európájának a reményt, amelyet magatokban hordoztok! Tárjátok fel Európát önmagának! Mutassátok meg Európának lelkét és önazonosságát!”. Földrészünk és az egyház évszázadokon át együtt haladtak. Európa nem hagyhatja el a kereszténységet, mint egy idegenné vált útitársat! – hangzott Szent II. János Pál prófétai intése a földrész főpásztoraihoz.
Intése ma is időszerű. Sőt…
