Az előző írásunkban jeleztük, hogy a Csemadok szervezésében megalakult a hivatásos magyar népművészeti együttes. A Csemadok központi szervei: elnökség, központi bizottság ezzel a táncmozgalom szervezését, hasonlóan, mint a MATESZ megalapításával a színjátszó-mozgalmat szerkezeti felépítés tekintetében kiépítettnek minősíthette. Közben a Csemadok szervezetek, a magyar iskolák, az állami népművelési egységek szervezésében, valamint más társadalmi szervezetek és szövetségek keretében/fenntartásában gomba módra szaporodtak az amatőr gyermek és felnőtt tánccsoportok.
A kulturális egyesület központja a politikai irányító szervei mellett kiépítette a szakmai tanácsadó/irányító testületeit, a járási, a kerületi és a központi művészeti és népművelői szakmai szakbizottságokat. Irányadóvá, irányt meghatározóvá vált a Csemadok számára is az országban folyó kultúrpolitikai társadalmi építkezés.
Azokat igyekezett magyar vonalon megvalósítani, illetve szorgalmazta azoknak a magyar nemzetiségi kiépítését. Az állami költségvetési támogatású magyar népművészeti együttes megalakításával ezért érezhette a Csemadok vezetése, hogy a magyar kulturális élet jelentős részét képező táncmozgalom területét is sikerült szervezésileg szilárdan lefedni. Így is volt.
Elkezdődhetett a csoportok eredményes munkájának a társadalmi hasznosítása: kulturális bemutatkozó fórumok és előadások szervezése, a szakmai és művészeti munka minőségének javítása céljából a csoportvezetők és az alkotó művészek iskolázása, az alkotáshoz szükséges alapként megfelelő minőségi irodalom megjelentetése, stb.
A társadalomban a színjátszó és a táncmozgalmi bemutató előadások után igen nagy volt az érdeklődés. Részemről a legjobban megfigyelhető volt ez a Népes, illetve az állami együttesek szabadtéri előadásain.
1951-ben a SzlÁNE táncosaként járva az országot – a cseh és a morva területeket is: Prágát, Pilzent, Osztravát, Brünnt, a fürdővárosokat is beleértve, sőt Magyarországon is két hétig turnéztunk. A tavasz-nyár-ősz folyamán százon felüli alkalommal mutattuk be a műsorunkat.
A kezdetleges pódiumokon megtartott bemutatók tömegeket vonzottak, egy-egy előadás nézőserege gyakran meghaladta az ezer főt. Különösen jellemző volt ez a kerületi és az országos méretű rendezvények esetében. A Népes előadásán, Kassán voltak vagy ötezren, az emberekkel megtelt a városi parkban épített „amfiteátrom”.
A Köztársaságban az évtizedes hagyománnyal rendelkező Strážnicei Folklórfesztivál mutatta a példát. 1954-ben tényleges katonaként jutalomból részese lehettem az ünnepélynek. A három nap alatt 240 ezren tekintették meg, akkora volt az érdeklődés. A köztársaság elnöke A. Zápotocký teljes küldöttségével végignézte a ünnepi főműsort. Az állampárt is felismerte, hogy milyen lehetőség ez a „néphez szólásra”. Élt is vele: az ünnepi műsor politikai szónoka, mindig a politikai küldöttség vezetője volt. Esetünkben a köztársasági elnök. A beszéde alatt ott állt mögötte felsorakozva az egész küldöttség. Ez is kötelező példa lett, talán még ma is az. Később a magyar rendezvényeken: Gombaszögön, Zselízen, meg az összes kerületi és járási kulturális ünnepélyen a Csemadok is így csinálta.
Mi sem voltunk kivételek. Nem is akartunk kivétel lenni, mert az ünnepi szónoklatban sok mindent lehetett elmondani. Csak vigyázni kellett, mert sok volt a hívatlan „érdeklődő”.
A Népes amellett, hogy a pozsonyi ősbemutatója után 1954 nyarán és őszén fellépéseivel járta az országot, készült az új műsorának a megalkotására is. Kéthetes néprajzi gyűjtőkiszállást szervezett a Garam és az Ipoly folyók alsó területén Helembán, Ipolyszalkán és a Zoboralján: Zsérén és Lédecen. Egész néprajzi gyűjtőbrigád szállt ki: karnagyok, kórusvezetők, koreográfusok, zenészek, vezető táncosok, énekesek, viselettervezők, stb, – még a Szlovák Tudományos Akadémia néprajzosai is bekapcsolódtak. A feltárt tánc-zene-dal hagyományból tánckoreográfiát, kórusművet, viseletet terveztek az 1955-ös évi új műsorba. Sajnos, az együttest 1955. március 31-gyel hivatalból feloszlatták, így a művek nem készültek el a tervezett időben.
A felgyűjtött értékes anyaggal évek múlva az „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes járt jól, mert az együttes feloszlatása után az ott alkalmazásba került volt Népes művészeti vezetői műveket alkottak belőle.
Kvočák József koreográfus 1959-ben megalkotta a Szalkai lakodalmas kompozíciót, melyet később átvettek az amatőr táncegyüttesek is, Bočekné Gesztes Zsuzsa viseleteket tervezett a zoboraljai és a szalkai gyűjtések alapján az énekkar és a tánckar részére, melyek később az amatőr mozgalomhoz kerültek és talán még ma is található belőlük egy-egy csoportnál.
(Megjegyzés: Az „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes a hetvenes évek végén a már hosszabb idő óta az általa nem használt viseleteket, a raktárkészlet csökkentése miatt díjtalanul szétosztotta az amatőr magyar táncegyüttesek között. Mivel a műkedvelő művészeti csoportok zömében a Csemadok alapszervezetek égisze alatt működtek, a Csemadokot bízta meg a szétosztással. Kölcsönkértük a MATESZtól a kellékszállító teherautóját, aztán az előzőleg egyeztetett szétosztás szerint bepakoltuk a viseleteket és széthordtuk az országban. Királyhelmec volt az utolsó állomás. Szerencsére sok viselet volt, így sok együttes kaphatott belőle, ami jelentősen feljavította a „szegény” műkedvelő népművészeti csoportjaink ruhatárát. A Csemadoknak gyakorlata volt az ilyen ruhaosztásban, mert az ezerkilencszázhatvanas évek elején, amikor visszakapta a Kulturális Minisztériumtól az általa feloszlatott Népes ruhatárát, azzal is így cselekedett. Igazában akkor jutott hagyományhű viselethez a pozsonypüspöki Felső-csallóközi, a Deáki Győzelmes út, a lévai Garam Menti, a rimaszombati Gömör, a kassai Új Nemzedék, stb. A viseletek az együttest fenntartó Csemadok helyi szervezet tulajdonába mentek át, és több helyen még ma is használják azokat.)
(Folytatjuk)
A szerző az MMA Köztestületi tagja.
