Arról, hogy az egykori kicsi falucska, Gyűgy az utóbbi évtizedekben országosan, sőt Európa-szerte is ismert fürdővárossá avanzsált, sok helyen olvashattunk, megannyi forrásból értesülhettünk már. Köszönheti az ismertséget elsősorban világhírű gyógyvizének meg az itt kiépült gyógyszállóinak.
Az utóbbi időben szépen kiépült szabadtéri strandfürdője is: a környezet családias és hangulatos, medencéi kellemesek és ötletesek, az ellátás jó, a higiénés feltételek biztosítottak. Arról is értesülhettünk, hogy az utóbbi időben a turizmusra építő településen nagy fejlesztések történtek, köszönhetően az Interreg pályázatnak is. A pályázat egyik célja ugyanis „a határ menti térség vonzerejének a növelése”. Esetünkben konkrétan „két partnertelepülésen, a magyarországi Nógrád megyében található Bánk községben, illetve a honti térségben elhelyezkedő Gyűgy városában valósulnak meg fejlesztések”.
Mindennek már konkrét eredményei is láthatók: egyebek közt a szépen megépült ösvények és a szabadtéri színpad, a strand főépületének felújítása, homlokzatán a többnyelvű felirattal: KÚPALISKO – SWIMMING POOL – FREIBAD. Megjegyzem, a fürdőn belül is ilyen nyelveken olvashatók a tájékoztatók. És hirtelen eszembe jutott
a magyar szövegek hiánya. Vajon miért mellőzték ezeket? Hisz köztudott, hogy a városka a nyelvhatáron fekszik, olyan települések szomszédságában, mint Szalatnya, Egeg és Felsőszemeréd. De közel van természetesen Ipolyság meg az országhatár is.
A fürdőzők egy része innen is érkezik, köztük igen sok magyar. Aztán meg határon átnyúló turizmusfejlesztési programról is szó van, s a partnertelepülésen, a magyarországi Bánk községben is számos szlovák felirattal találkozni. Végül nem árt hát tudni egyet s mást eme fürdőváros múltjáról!
Magyar felirat nélkül… (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A település neve 1284-ben bukkan fel Dyud alakban. Akkor a Gyűgyi nemesek birtoka volt, akik közül 1284-ben Istvánt királyi emberként emlegették. A helység régi birtokosa a Földváry család. A XVIII. században a Szulyovszkyak a község urai, később pedig a Zmeskall család, majd báró Oberndorf Hugó szerzett itt birtokot.
A megye monográfiájában „tót kisközség”-ként emlegetik 28 házzal és 134 evangélikus lakossal. (Borovszky S. szerk., 1906. 45. l.) Az 1890-es népszámlálás szerint 143 lakója volt, ebből 44 magyar, 5 német, 94 szlovák; 59 katolikus, 79 evangélikus, 5 pedig zsidó.
Fényes Elek geográfiai szótárában „magyar–tót” faluként jegyzi Gyügyöt, melyről még ezt írja: „Van itt egy savanyuviz-forrás, és több kénköves források, t.i. egy halom tövében 3, a mellette lévő réten ismét 3. A kifolyások kis tavakat képeznek s kender-áztatására használtatnak, némellyek a rheumatikus, és köszvény betegségek ellen is jónak tartják.”. (1851. 77. l.)
A régi fürdőépület a medencével. Csáky Károly repr.
Pesty Frigyes helynévtára számára Brazutóczy Dénes közölt adatokat 1865-ben a faluról. Ekkor ezt írta:
„E községnek csak egyféle nevezete van, t. i. Gyügy németül Gyügy vagy Dudintz, tótul Duvencse. /…/ A régiséget biztosít azon tény: hogy gyógyforrásoknál létezett szentképhez a környékből, sőt szomszéd megyékből a beteg, és imádkozó nép zarándokolt – az utóbbi századokban ezen vallásos szokás végképpen megszünt. Jelenleg csak szem, és reumatikus betegek napkelte előtt látogatják – jó sikerrel – a Gesztenczei halom nyugoti oldalnál létező hathatós gyógyforrást.
Eleinte alig egy pár házból állott e község – de mióta /:körülbelül 80 év elött:/ Selmcz vize szabályoztatott – miáltal a helyi végén létező tavak, nádasok és posvány helyek lecsapoltattak – és mióta a Selmecz felé országút, a község keleti oldalán vezettetett – azóta e útnál egész sor ház felépült.” (Pesty F., 1984. 129. l.)
A Selmec völgyi település tehát mára európai hírű fürdőváros lett. Forrásainak jótékony hatását azonban már a kőkor embere is ismerte, de tudtak róluk a régebbi korokban is. A huszonkét kis primitív travertínbazénról az itteniek ma is úgy beszélnek, mint római fürdőkről, melyet a közeli római erődök katonái használtak volna az 1. századtól a 4. századig. Ezt persze megfelelő forrásanyaggal nem tudják alátámasztani.
A szlovák mondavilágban úgy adják elő, hogy a vidék uralkodónője, „Dudinka” tündér az itteni termálforrásokban meggyógyította a büszke római vezér, Aquilia nagybeteg fiát, aki megígérte, hogy a vidéken béke lesz, az erdők helyén termőföldeket varázsolnak, szőlőt telepítenek.
/Šípoš, J., 1984. 23–26. l.)
Gyűgy fürdő 2.- Csáky K. repr
A gyűgyi forrásokról már Wernher György balneológus is írt 1549-ben. 1777-ben Heinrich Johann von Crantz professzor emlékezett meg az itteni savanyúvízről s a melegvizű fürdőről. 1836-ban Wehrle professzor, majd dr. Tognio Lajos foglalkozott a gyűgyi forrásokkal. Ifj. Palugyay Imre 1855-ös monográfiájában pedig azt olvassuk, hogy „a jeles sajátosságokkal felruházott gyógyvizek eddigelé minden egyszerű használat nélkül hevertek mind a mellett, hogy a szomszédfalvak pórnépe bajaitól megszabadulandó, emlékezetet áthaladó időktől fogva zarándokoskodik ezen forrásokhoz, főleg az utolsó holdnegyed előtti pénteken, mikor is ezen forrásoknak babonából nagyobb gyógyerőt tulajdonítanak”.
Az első medencét gróf Oberndorf Hugó építtette a XX. század elején. Az ipolysági Neumann Nyomda egy 1909-ben kiadott plakátja így adja hírül a fürdő megnyitását: „Tisztelettel értesítjük a n.é. közönséget, hogy az ujonnan berendezett gyűgyi természetes szénsavas és kénes szabadfürdőt valamint az ivócsarnokot pünkösd hétfőjén, azaz 1909. évi május hó 31-én megnyitjuk és a közhasználatnak átengedjük.” A kénes ásványvizet 1907–1924 között palackozták is, és főleg Amerikába szállították.
Képeslap az első köztársaságból kétnyelvű feliratozással. Csáky Károly repr.
1930-ban az ugyancsak Ipolyságon megjelenő A Hét című lapban eme értesítés olvasható:
„Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves tudomására hozni, hogy Gyűgy fürdői vendéglőmet május hó 1-én megnyitom. Hideg és meleg ételek, szolid árak, pontos kiszolgálás – abonenseknek kedvezmény. Banketteket vállalok. Naponta friss cukrász sütemények, fagylalt, jegeskávé. A mélyen tisztelt közönség szíves pártfogását kérem mély tisztelettel: Hipfinger Gyula vendéglős.”
Gyűgyfürdő fejlesztése, illetve kiépítése tehát már a Monarchia idején kezdődött, az első köztársaságban folytatódott. S ekkor még a kétnyelvűség is érvényesült eme helyen. Erről győződtem meg tavalyelőtt ama rögtönzött kiállításon is, melyet a fürdő területén rendeztek régi fényképekből, képeslapokból. Valamennyin ott a magyar feliratozás is, amely, mint a mai felvétel is dokumentálja, a felújított fürdőépületről hiányzik.
Próbáljuk megválaszolni, mi akadályoztatja ezt?!
