A Nézőpont stúdiójának vendége volt Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke és az Esterházy Akadémia igazgatója, akit Pomichal Krisztián a felvidéki magyar politizálás jövőjéről, az egységesülő politikai formációról és egyéb, a közösségünk sorsát meghatározó kérdésekről faggatott.
Bevezetőben mindjárt a lévai református magyar gimnázium ügye, az annak megmentése érdekében tett erőfeszítések kerültek szóba. Az intézménynek a lévai születésű Gubík egyben öregdiákja is, így annak sorsát több szempontból is szívügyének tekinti. Sajnos a legutóbbi hírek nem éppen biztatóak, miután a negyedikesek leérettségiznek, az intézmény felfüggeszti működését.
Mint Gubík elmondta, az iskola sorsa túlmutat Léván, mely a nyelvhatáron fekszik. Van magyar óvodája, általános iskolája és szervezett magyar közösségi élete.
A gimnáziumi oktatás megszűnése veszélyes precedens lenne, ezért több módon is próbálják megakadályozni.
Egyrészt gyűjtést indítottak, melynek eredményeként több mint 25 ezer euró gyűlt össze, ami az iskola egyéves működésére elegendő. Emellett, bár ezúttal nem nyílik első évfolyam, de egy nyári beiratkozási körút eredményeként a most kilencedik osztályba lépők szüleinek szándéknyilatkozata alapján jövőre nyithatnak első osztályt. Mint mondta, az a lehetőség is felmerült, hogy az öregdiákok egy közös alapítványt hozzanak létre, s esetleg át is vállalnák az intézmény működtetését. Viszont az is bebizonyosodott, hogy pusztán Léva vonzáskörzete és a református irány nem elég, szükség lenne egy új, perspektivikus oktatási szakirány bevezetésére.
Ez sajnos nem valósult meg, az alapítvány nem jött létre, de mint mondta, továbbra is optimista, egy évig még működik a gimnázium, az érettségiző osztály befejezi tanulmányait, a második és harmadik osztályosok új intézményt keresnek, de ha ez alatt az idő alatt születik egy ötlet, melynek alapján át lehet alakítani a gimnáziumot, akkor lényegében elölről lehet kezdeni, ők nem adják fel a harcot.
Pomichal a továbbiakban megjegyezte, hogy a SZAKC elnökeként Gubík szintén aktív közéleti szerepet vállal, s gyakran idézi a számára példaképül szolgáló Esterházy János közéleti programját.
Feltette hát a kérdést, vajon Gubík szerint a választások eredménye alapján mégis mire építhet a felvidéki magyarság? Gubík válasza egyértelmű volt, mint mondta, működő modellekre és jó példákra. Ha már Léváról esett szó, példaként hozta fel a Reviczky Társulást, mely szlovákoknak szervez magyar nyelvű oktatást. Ez követésre méltó, kifejezetten jó modell, mely összetartja a társadalmat.
Mint hangsúlyozta, a keresztényszociális modellnél ő a peremvidék megtartására helyezi a hangsúlyt. Peremvidék alatt a nyelvhatárt érti, illetve valamely gazdasági, egészségügyi vagy egyéb hátránnyal küzdő emberek felkarolását, mert ha őket elveszítjük, elvesznek számunkra a magyar ügy közösségi képviseletének szempontjából is. További példaként hozta fel a SZAKC mozgáskorlátozottak társadalmi szerepvállalására irányuló tevékenységét, valamint azt a programot, melyben az Esterházy Akadémia növendékei is részt vettek. A járvány idején felajánlották az idős embereknek, hogy beszerzik és házhoz szállítják számukra a szükséges élelmiszert és gyógyszereket.
A keresztényszociális programmal kapcsolatban megjegyezte, hogy az Esterházy János nővéréről, Lujzáról kapta a nevét, aki a két világháború között ilyen tevékenységet folytatott.
Mint hangsúlyozta, ez a három példa az élet különböző területein működik és általa olyan embereket tudunk megnyerni a magyar ügynek, akik nem feltétlenül élnek közösségi életet.
A jövőbeli tervekről szólva kifejtette, ezt a programot szeretnék folytatni és bővíteni a politikai teendők mellett, amelyek ugyan nagyon fontosak, de a társadalmat is építeni, nevelni kell. Mint mondta, az Esterházy Akadémia is ezt a célt szolgálja, ezért törekszenek arra, hogy legyenek olyan fiatalok, akiket felvérteznek tudással, elköteleződéssel, hogy kész embereket neveljenek a felvidéki közélet számára.
Mint mondta, nem szereti ezt a kifejezést, de lényegében egy elitképző programról van szó. Ilyen képzést kéne más területen is folytatni, ebben is nagy tartalékot és potenciált lát, például ki kell terjeszteni a középiskolás korosztályra is, foglalkozni kell a legtehetségesebb diákokkal, akiket aztán be lehet vonni a közéletbe. Példaként említette a magyarországi Mathias Corvinus Collegiumot, mely minden megyei jogú városban képzési központokat hoz létre. Ennek a felvidéki változatát kívánják megvalósítani, s ilyen célt szolgálna egy népfőiskola létrehozása is Martoson.
Kifejtette, a hivatásetika mentén szervezné meg a közéletet, értve ez alatt, hogy az emberek a munkahelyükre ne csak állásként tekintsenek, hanem azt a hivatást is felfedezzék benne, ami által a közösségüket szolgálni tudják. Vannak kiváló szövetségek a Felvidéken, melyek országos hálózattal bírnak, de olyanok is, melyek nem tudnak egymásról, ezeket kell összefogni, s a népfőiskola véleménye szerint nagyon sokat adna a felvidéki magyar közösségnek.
Ugyancsak megemlítette, hogy nemcsak parlamenti, hanem európai parlamenti képviselet nélkül is maradtunk, s ezzel összefüggésben megengedhetetlen, hogy ne legyenek olyan fiataljaink, akik belekóstolva a kinti életbe, tapasztalatokat szerezve, a megfelelő fórumokon megvívják harcaikat közösségünk érdekében.
Fontos, hogy megfelelően tudjanak angolul kommunikálni, vitatkozni, az érdekeinket védeni, másrészt rendelkezzenek kapcsolati tőkével, s otthonosan mozogjanak azokon a fórumokon, ahol képviselhetnek bennünket kisebbségi ügyekben. Most viszont nincs kihez küldeni a fiatalokat gyakornoki programra, ezért az Esterházy Akadémia keretén belül létrehoznak egy külügyi iskolát, mely kimondottan erre készítené fel a fiatalokat.
Ezután Pomichal az iránt érdeklődött, hogy a gombaszögi és a kalondai találkozó, valamint a komáromi egyezmény aláírása után miként látja az alakuló politikai egységesülést, s egyetért-e azzal, hogy ez az egyetlen járható út? Gubík szerint egyetlen járható út lehet, amennyiben olyan tartalommal töltjük meg, amely mindannyiunké. Mint mondta, a technikai részét tekintve egyetért vele, a tartalmi részén pedig dolgozni kell, a kereteket nyilván meg tudja teremteni az egyesült párt.
Magyarázatként hozzátette, azért egyesült, mert egyesülni tudnak különböző nézeteket, elveket, programokat képviselő intézmények, személyek, de ez még nem jelenti azt, hogy egységesek is lesznek. Az egység valamilyen szinten egy jól hangzó illúzió, az egyesülés pedig egy létező valóság.
Egy egyesülő párt megteremtheti a jövő politikájának kereteit, s ő nem is nagyon lát egyéb alternatívát. De hogy az milyen lesz, az kérdéses. Fontosnak tartja, hogy az MKP ebben vezető szerepet vállaljon.
Az MKP történelmi párt, mely kellő tapasztalattal, struktúrával, helyi beágyazódással bír, s reményei szerint olyan üzenettel és tartalommal tudja megtölteni, hogy az ne egyszeri koalíció legyen, ami esetleg rövid távon biztosít némi politikai sikert, ám hosszú távon valamely konfliktus miatt összeomlik. Hogy ez ne történjen meg, annak elengedhetetlen feltétele, hogy rögtön az elején megfogalmazzuk a célokat, emelte ki.
Ha felépítünk egy templomot, tudjuk, hogy abba milyen vallású embereket szeretnénk behívni, milyen értékrendet fogunk ott képviselni. Nem állítja, hogy ne lenne benne helye a más nézeteket vallókra, például a vegyes házasságban élőkre vagy a liberális gondolkodásúakra épülő Hídnak, de szerinte ki kell tisztulnia a képnek, hogy lássuk, hogyan tud a kettő egymás mellett működni, ugyanakkor számára nem kérdés, hogy melyiküknek kellene dominálnia.
Mint folytatta, az elmúlt 10 év megmutatta, hogy az MKP járt a helyes úton, mert akik kiváltak belőle, azok most egyesülni akarnak vele. Rajtuk kívül senki nem nőtt fel a feladathoz.
Az Összefogásnak van ugyan létjogosultsága, friss fuvallatot hozhat a közéletbe, de egyelőre nem több egy marketingpártnál, ettől függetlenül megvan a helye a rendszerben, ám egyértelmű, hogy kinek kell vinnie a vezérfonalat.
Ő személy szerint azt várja a saját politikai közösségétől, hogy ne „emkápézza el“ az MKP az egyesülést, higgye el magáról, hogy a legerősebb, legbefolyásosabb, s hogy az idő őt igazolta, ezért határozottan álljon az egyesülési folyamat élére. Mint mondta, az MKP mellett dolgozó Via Nova tagjai is mindent megtesznek ennek érdekében.
Arra a kérdésre, hogy a három csoport nézetei összeegyeztethetők-e például olyan alapvető kérdésekben, mint a magyar kormányhoz való viszonyulás, azt a választ adta, hogy vannak olyan aknák, melyekre ha rálépnek, azok bizony robbanhatnak.
Mint mondta, nem tudja, vajon be lehet-e temetni ezeket az árkokat, hiszen a környezetében, sőt, a családjában is tud olyan emberekről, akik nem biztos, hogy szavaznának egy teljesen etnikai formációra, mert vegyes házasságban élnek, s a gyermekeik szlovák iskolába járnak.
Ő ebben látja egy hitelét visszaszerzett és megtisztult Híd esetleges történelmi szerepét, amennyiben képes lesz megbirkózni a feladattal, hogy ezeknek az embereknek egy egyesült párton belül alternatívát nyújtson, amelyet a teljesen homogén etnikai párt nem adhat meg. Hangsúlyozta, hogy világos célokat kell megfogalmazni, hogy ne egyesek sakkjátszmáiról szóljon a dolog, meg arról, hogy hány és milyen platform alakuljon.
Az MKP-nak kell az egyesülés élére állnia, továbbá szükség van egy olyan személyiségre, aki képviseli az egyesülést.
Itt ismét visszautalt a célok megfogalmazásának szerepére, szerinte ugyanis ez a legfontosabb, mert ha nem lesz egy mondatban megfogalmazható cél, amire az egyszerű felvidéki embernek, aki nem jár rendezvényekre, s talán még választani sem, felcsillan a szeme, s úgy érzi, ez igen, ez kell neki, akkor baj lesz.
Ilyen célok mindig lebegtek a felvidéki magyarság előtt az elmúlt száz évben, ilyen volt a két világháború között a revízió, 1989 után pedig a Nyugathoz és a nyugati intézményrendszerhez való felzárkózás.
Most viszont csak politizálgatunk, megszervezzük a rendezvényeinket, önkormányzati, megyei szinten még úgy-ahogy megtartottuk a súlyunkat, de vajon van-e küldetéstudatunk, víziónk, tette fel a kérdést.
Az egyesült pártnak szerinte egy jól meghatározott cél kell, például hogy a rendszerváltás óta eltűnt 130 ezer felvidéki magyart 30 éven belül pótoljuk, vagy az, hogy egy 150 ezres demográfiai növekedést eredményezzen a politizálásunk nagyon jó szociális és családpolitikával. Vagy mondjuk ki, hogy az autonómia ilyen-olyan formáját tűzzük a zászlónkra, nem kell feltétlenül ezzel a kifejezéssel élnünk, lehet ez decentralizáció, vagy közigazgatási átalakítás, teljesen mindegy, csak azt a célt szolgálja, hogy az őshonos közösségek, azon belül is felvidéki magyarok valamilyen módon otthonosabban, a jogaikat kiterjesztve élhessenek Szlovákiában. Ez is lehet egy távlati cél, amit egy mondatban meg kell fogalmazunk és részleteiben ki kell fejtenünk, hangsúlyozta.
Vagy lehet egy közös Közép-Európa felépítése, ez az impulzus Magyarországról már meg is érkezett és Lengyelországban is működik. Hogy az milyen formában valósul meg, az technikai kérdés, de ennek a megvalósulásnak a felvidéki magyar közösség a motorja lehet, s itt kerül középpontba Esterházy János politikai és életpályája. A célt kell megfogalmazni, olyan célt, mely lelkesíti a felvidéki magyarságot és egyfajta tartást, vonalvezetést, határozott küldetéstudatot ad a majdani politikusoknak, a társadalom pedig e cél megvalósítása köré szerveződhet, hangzott el a Gubík-interjú zárszavaként.
