Kedves Olvasó, virtuális kirándulásra hívom Önöket, fedezzük fel együtt emlékeinket. Barangoljunk egyet a Selmeci-hegység előterében lévő, Garam völgyében fekvő városban: Léván. A hajdani mezővárosban sorakoznak a látnivalók és számtalan híres ember nyomát megtaláljuk. Túracipőt fel, induljon a városnézés, a teljesség igénye nélkül!
Megállva a város talán legrövidebb utcájában – ami a város híres szülöttjéről, Kittenberger Kálmán Afrika-kutatóról kapta nevét, máris a várfal mellett találjuk magunkat. Mielőtt azonban elfoglalnánk a várat, vessünk egy pillantást a Kittenberger utca épületeire.
Elsőként a galéria, a régi zsinagóga 2012-ben felújított épületét láthatjuk.
A városban élő zsidókat 1713-ban említik először. Gyülekezetük azonban több mint 100 évvel később, 1840-ben alakult. Első zsinagógájuk 1854-ben épült, azonban a zsidóság gyorsan növekvő létszáma új igényeket támasztott. A jelenleg látható zsinagóga 1883-ban épült, melynek emlékét a 2011/12-es restauráláskor talált falba helyezett okirat őriz. A díszes homlokzat felett márványlapon a tízparancsolat található. A zsidók 1944-es deportálása után számuk jelentősen megfogyatkozott a városban. 1945-ben valamivel több, mint 200-an visszatértek ugyan, de a beilleszkedésük rendkívül nehéz volt, emiatt 1948 után sokan elhagyták a várost. A zsinagógát 1967-ig használták, majd eladták. Az EU támogatásával a várost 2012-től galériaként szolgálja.
Emlékezzünk meg a Stefánia Árvaházról, melynek épülete a zsinagóga mellett állt 1950-ig, amikor lebontották. Az árvaházat a Lévai Nőegylet üzemeltette 1945-ig.
Sétánkat megkezdve Juhász Gyula lába nyomát követjük: a vár melletti épület a hajdanvolt piarista gimnázium, ahol 1907-ben tanított. A telek a várárok része volt, a Schoeller család ajándékozta a városnak, hogy ott iskola épülhessen. Alapkövét 1885-ben rakták le, és egy év múlva(!) már elkezdődött a tanítás. 1964-ig volt itt gimnázium – kivéve a 2. világháborút, amikor hadikórházként működött. Itt tanult többek közt Baross Gábor „vasmimiszter” is.
Külön érdekesség, hogy a 17. századi térképek szerint valahol itt volt a városi erődítmény titkos kijárata.
Elhagyva az épületet a volt felvonóhídon keresztül a várba jutunk. Építésének ideje nem ismert, de a sziklára épített, mocsárral körbevett terület stratégiai szempontból kiváló helyen áll. Első ismert ura Csák Máté volt. A 16. században a vár a török harcok színterévé vált. A török jelenlét szükségessé tette az állagmegóvást és bővítést. Ezeket Dobó István az egri hős, majd fia Ferenc, utánuk pedig Kolonich Szigfrid folytatta. Dobó István kezdte építtetni a reneszánsz kastélyt, mely ma az ő nevét viseli. 1635-ben kezdték a vizesárok és ágyúbástyák emelését. Léva ekkor végvár volt, ha török kézre kerül, megnyílik az út a bányavárosok felé. Ne felejtsük el, Selmecbánya és a körülötte lévő nemesérc bányák (Vihnye, Hodrus, stb.) alig 40 km-re fekszenek a várostól.
A lévai vár (Fotó: Mácsadi Krisztina)
1663-ban a törökök Mehmed Körpülü vezetésével a várat harc nélkül elfoglalták s majd egy évig birtokolták. 1664-ben a törökök elleni harcban halt meg báró Koháry István, Hont vármegye főispánja. Már az ütközet elején halálos lövést kapott, megbokrosodott lova hosszú kilométereken keresztül hurcolta testét. Megtalálásának helyén, Garamkeszi határában, emlékére kápolnát emeltek. Nevét utca őrzi.
A vár utolsó katonai részvétele Rákóczi Ferenc idejére tevődik. A fejedelem stratégiailag fontosnak tartotta a vár birtoklását, hol hosszabb, hol rövidebb ideig tudták megtartani, így évekig labanc és kuruc váltotta egymást falai közt. Végül Bottyán János romboltatta le, mivel felújítására nem volt lehetőség, leromlott állapota miatt. Ekkor temették be a várárkot és a kutat. Az erődítmény egy részét felgyújtották vagy felrobbantották. Megmaradt viszont a Dobó-kastély és a kapitány háza, mely ma a Barsi Múzeum központja. Érdemes megnézni az állandó és az ideiglenes tárlatot is, többek közt fegyvereket, népviseleti ruhákat, sőt, egy hajdanvolt patika berendezési tárgyait is láthatjuk.
Térjünk vissza a városba a felvonóhídon.
Jobb kézre a Szentháromság szoborcsoport tűnik fel, tetején az Atya, a Fiú és a Szentlélek szűz Máriát koronázza. 2014-ben újították fel két szobrát, miután a vandálok több darabra törték. 1777 óta áll jelenlegi helyén.
A szobrok mögötti épületet 1873-ban adták át. Ez volt a tanítóképző. Az iskola kinőtte épületét, ezért 1911-ben átköltözött a Kálvária dombon emelt új tanítóképzőbe. Ma a református egyház tulajdona.
A volt tanítóképző és Szentháromság szobor. (Fotó: Mácsadi Krisztina)
A Szentháromság szoborral szemben, az utca másik oldalán a Szent József templom és a ferences kolostor áll, melyben katolikus plébániahivatal működik.
A templom 1720-tól, a kolostor 1740-től szolgálja a híveket. II. József (a kalapos király) rendelete alapján 1786-ban a kolostor felszámolásra került. Volt megyeháza, katonai kórház és raktár is, míg 1815-től 1918-ig piarista gimnázium.1921-től népiskola, majd 1938-tól ismét a piaristáké. 1948-ban ide költözött a városi múzeum.
Folytassuk sétánkat a hajdani Úri utcában (ma Szent Mihály utca; ulica Sv. Michala) délkelet felé.
A szak-középiskolaként működő épületegyüttes homlokzatán még ma is olvasható a magyar felirat: Irgalmas Nővérek Intézete.
A patinás épületben zárda és lányok számára nevelőintézet működött 1880-től 1945-ig. A létesítményt folyamatosan bővítették, ház vásárlással, emelet ráépítéssel. 1945-ben az intézményt államosították, az utolsó apáca 1950-ben hagyta el a kolostort.
Az Irgalmas Nővérek Intézete (Fotó: Mácsadi Krisztina)
Az utca legrégebbi épülete a Szent Mihály katolikus plébániatemplom melyről 1203-ban emlékeznek meg először. Ekkor a védőszentje Szent Márton volt, később Szent László lett. Az 1600-as évek közepétől patrónusa Szent Mihály arkangyal. Kriptájában nyugszik Kollonich Szigfrid várkapitány. Jaklin Miklós báró anyagi támogatásával a templom kőtornyot kapott. 1784-86 közt nyerte el mai formáját, az Esterházyak támogatásával, dekoratív címerük ma is látható.
Az 1808-as tűzvész komoly károkat okozott, a harangok megolvadtak, a templomtorony használhatatlanná vált. Az új harangok sokáig a templom melletti haranglábban kaptak helyet, életük azonban nem volt hosszú, az első világháborúban beolvasztották őket.
Ma látható tornyai 1902-ben készültek és Czibulka Rezső lévai építész munkáját dicsérik. Szent László gránitból készült szobra 1907-től vigyázza a várost, emlékeztetvén a híveket a templom korábbi védőszentjére.
Az utca másik oldalán a református templom áll. Az eredeti templom fából készült 1624-ben, pár évvel később téglából építették az eredeti helyére. A Dobó család és Kollonich Szigfrid várkapitány is református volt, támogatták a lelkészeket. Ķésőbb felerősödött az ellenszenv a reformátusok iránt, 1673-74-ben mintegy 700 lelkészt vittek a pozsonyi bíróságra, ahol hitükről való lemondás és katolikusra való áttérést követeltek tőlük. Aki ellenszegült, bebörtönözték. A lévai Czeglédi Péter sem volt kivétel, ő Nápolyba került gályarabnak és csak 1676-ban szabadult. Tőle származik a lévai református egyház mottója: „Per spinas ad rosas.” (Töviseken át a rózsákhoz.)
A Szent Mihály templom és a református templom Léván (Fotó: Mácsadi Krisztina)
Az egyház nem sokkal később további károkat szenvedett, 1696-ban leégett a templom, az iskola és a lelkészlak is. Az uradalom feje, az Esterházyak katolikusok voltak, ez további súrlódásokhoz vezetett, mert nem engedélyezték a református istentiszteletek megtartását. 1740-ben aztán a templomot is lebontották, a harangokat elvitték. II. József türelmi rendelete (1781) kellett ahhoz, hogy az egyház ismét kibontakozhasson, és új, torony nélküli templom épülhessen a lebontott helyén.
A város katolikus hívei ellenszenvük kifejezéseként egy Szűz Mária szobrot emeltek a készülő református templom elé. Ma látható tornya 1824-ben épült.
A világháború után az állam az egyház vagyonát konfiskálta, működését jelentősen korlátozta. Ennek az 1989-es események vetettek véget.
Most megesszük a magunkkal hozott elemózsiát, elüldögélve egy padon, majd sétánkat legközelebb innen folytatjuk.
