Az Ószövetség könyvei között egyetlen apokalipszist fedezhetünk fel csupán: ez a Dániel könyve. A könyv megírásának hátterében a Szeleukida Birodalom – különösen IV. Antiochosz Epifánész király – zsidóellenes intézkedései álltak, melyeknek célja a zsidók asszimilálása és vallásuk eltörlése volt.
Ahogy a Makkabeusok 1. Könyvében olvassuk (1 Makk 1,41-63): „ 41Akkor a király rendeletet bocsátott ki egész birodalmában: mindnyájan alkossanak egy népet, 42és hagyjanak fel szokásaikkal. A népek mind engedelmeskedtek a király parancsának. 43Sőt még Izrael fiai közül is soknak megtetszettek ezek a szertartások, így áldozatot mutattak be a bálványoknak és megszegték a szombatot. 44A király írásos utasításokat küldött Jeruzsálembe megbízottaival és Júda városaiba, hogy alkalmazkodjanak az idegen szokásokhoz, 45a templomban hagyjanak fel az égő, a véres és az italáldozattal, szegjék meg a szombatot és az ünnepeket, 46és szentségtelenítsék meg a szentélyt és a szent dolgokat. 47Ugyanakkor emeljenek oltárokat, templomokat és kápolnákat a bálványoknak, áldozzanak sertéseket és más tisztátalan állatokat, 48hagyják fiaikat körülmetéletlenül, és szennyezzék be magukat mindenféle tisztátalan és szörnyű dologgal. 49Felejtsék el a törvényt és tekintsék érvénytelennek a parancsokat. 50Annak, aki nem tett eleget a király parancsának, meg kellett halnia. 51Ilyen utasításokat adott az egész birodalomban, és felügyelőket rendelt minden nép fölé. Júda városainak megparancsolta – városról városra –, hogy mutassanak be áldozatot. 52A népből sokan csatlakoztak hozzájuk, mind, akik elpártoltak a törvénytől. Gonoszságot követtek el az országban, 53és arra kényszerítették Izraelt, hogy mindenféle zugba rejtőzzék. 54A 145. esztendő Kiszlév hónapjának tizenötödik napján a király az égőáldozat oltárán szörnyű undokságot épített, és Izrael helységeiben mindenféle oltárokat emeltek. 55A házak kapuiban és a tereken tömjént áldoztak. 56A törvénykönyveket, ha fölfedezték, széttépték és tűzbe vetették. 57Ha valakinél megtalálták a szövetség könyvét, vagy ha valaki szem előtt tartotta a törvényt, a királyi rendelet értelmében halálra ítélték. 58Ilyen rendelkezésekkel léptek fel Izrael ellen, mindazok ellen, akiket hónapról hónapra tetten értek a városokban. 59A hónap huszonötödik napján áldozatot mutattak be azon az oltáron, amely az égőáldozatok oltára helyén állt. 60Azokat az asszonyokat, akik körülmetéltették gyermekeiket, megölték a parancs szerint, 61gyermekeiket a nyakukba akasztották, ugyanúgy hozzátartozóikat, és azokat is halálba küldték, akik a körülmetélést végezték. 62De Izrael fiai közül sokan állhatatosak maradtak, és kitartottak amellett az elhatározásuk mellett, hogy semmi tisztátalant nem élveznek. 63Inkább meghalnak, semmint étellel tisztátalanná tegyék magukat és megszegjék a szent szövetséget. Így vállalták a halált.”
A szerző ebben a válságos helyzetben arra buzdította a népet, hogy ne csüggedjen, hiszen a történelem eseményei Isten irányítása alatt zajlanak. Ha a gonosz erők pillanatnyilag diadalmaskodhatnak is, közeleg már a végítélet, amelynek során feltárul Isten mindeneket legyőző hatalma, mely előtt meg kell hátrálniuk az istenellenes erőknek.
Ha körülnézünk a világban, tágabb vagy szűkebb környezetünkben, mintha ennek a beteljesedését vélnénk fölfedezni. Mindennapi szólásaink is erre utalnak. Például: „A nagy hal megeszi a kicsit. A gyengébb elpusztul, az erősebb megmarad. Csak a könyöklők jutnak előre.”
Valóban úgy tűnik, hogy ebben a világban csak a számító, erőszakoskodó és kíméletlen diadalmaskodik. A becsületest, az őszintét, a békességszeretőt szétmarcangolják, ha nem hajlik meg előttük.
Mit tehetünk? Simuljunk bele ebbe a rendszerbe, áldozzunk kicsit Istennek meg kicsit a Mammonnak is? Esetleg próbáljunk meg mi is hasznot húzni a helyzetből? Tényleg nincs kiút a bűn labirintusából, nekünk is be kell állni a sorba?
Alapvetően azt a kérdést kell feltennünk: Túlélni akarunk-e vagy élni? Ha a mindenáron való túlélés a célunk, akkor gerinctelen hüllőkké és csúszómászókká válhatunk. Olyanokká, akik kiszolgálnak minden rendszert, és mindig megtalálják a talpnyalásra alkalmas személyt, helyet és időt.
Dániel könyve arra tanít, hogy az emberi országok, a földi birodalmak csak átmenetiek és mulandók, Isten országa viszont állandó és örökkévaló. Isten a történelemnek is Ura. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt (Dán 2,21). Ő volt az, aki 1989-ben megsemmisítette a Gonosz Birodalmát, az istentelen kommunizmust, pedig sokan örökkévalónak gondolták azt. Némelyek azt mondhatják: Mivégre történt mindez? Hiszen ma, az ún. demokráciában sem az igazság diadalának vagyunk a tanúi. Ma is a múlt rendszer egykori haszonélvezői és a jelenkor dölyfös kiskirályai akarják megszabni, a média hatalmát kihasználva, hogy mit tegyünk, és mit gondoljunk. Úgy gondolják, megfoszthatnak bennünket hitünktől, ha megakadályoznak vallásunk gyakorlásában, min annak szomorú példáját ma is ( a vírus idején) tapasztaljuk.
Ha igazán teljes értékű életet akarunk élni, akkor az egyenes utat, a szűk és nehéz ösvényt, az Úr útját kell választanunk. Ez az út nem kényelmes és kellemes, nem borítanak elénk vörös szőnyeget, hanem akadályokon kell áthaladnunk, és csapdákat állítanak nekünk. Az „Úr napja” felé mutat ez az út, amelyet azonban nem pesszimistaként teszünk meg, hanem keresztény reménységgel.
Reménnyel várjuk a bibliai „Úr napját”, amely – Ámosz próféta szavaival élve – egyeseknek világosság, mások számára sötétség lesz: ,,Jaj azoknak, akik óhajtják az Úr napját! Mire lesz nektek az Úr napja? Sötétség az, nem világosság, olyan, mint amikor az ember az oroszlán színe elől menekül, és medve jön vele szembe, vagy mint amikor bemegy a házba és kezével a falnak támaszkodik, és megharapja a kígyó.” (Ám 5,18-19).
Bízunk benne, hogy Isten igazságosan s ugyanakkor irgalmas szeretetével ítéli meg a világot s benne minket is. Az isteni igazságosság biztosan bekövetkező kinyilvánulása elfogadhatóvá teszi a jelenkor szenvedéseit. Ha a sötét fellegek sokszor el is takarják előlünk az Igazság Napját, ne feledjük: Krisztus győzött a gonosz felett, s mi a győztes oldalon állunk!
