A Vésey Kovács László által jegyzett cikk sok érdekes kérdést felvet, közülük is számomra a legfontosabb a fenti címben megfogalmazott. Mármint az a dilemma, hogy kölcsönös nemzetpolitikai együttműködésen és értékazonosságon (értsd: stratégiai partnerség) alapuljon a viszony egy nemzetrész politikai képviselete és Budapest, mint a Kárpát-medence szíve között, vagy legyen ez a kapcsolat ennél sokkal lazább.
Mózes Szabolcs – élete politikai teljesítményét nyújtva – lényegében kimondta, hogy pártja az MKP által képviselt stratégiai partnerségnél kevesebbet (becsületére legyen mondva: azért a Most-Híd Magyarországban diktatúrát látó álláspontjánál legalább többet), tartana célszerűnek, konkrétan
nem kér a Felvidéken a magyar kormány által képviselt ügyekből. Legitim álláspont. De káros! Ráadásul, ha olyan személy mondja, aki maga is a magyar támogatáspolitika haszonélvezője, akkor meg rendkívül visszás is.
A támogatáspolitikához egyetlen egy kitérő gondolat: meggyőződésem, hogy a magyar nemzetpolitika legjobb tudása szerint segíti az összes határon túli nemzetrészt és a világ magyarságát. Nekünk kéne olyan modelleken dolgoznunk (pártoknak és nagy társadalmi szervezeteknek egyaránt), melyek a magyar kormány alkotmányos kötelezettségéből fakadó helytállását kiegészítik, az önellátás és a közös teherviselés irányába mutatnak.
https://felvidek.ma/2021/01/osszefogas-mozgalom-ne-importaljuk-a-felvidekre-a-magyar-kormany-politikajat/
És most vissza a fő témához.
Minden határon túli közösség jogos igénye és természetes érdeke, hogy politikai képviseletére a magyar kormány (színezetétől függetlenül) stratégiai partnerként tekintsen. Ezt a státuszt relativizálni a közösség érdekeinek félreismerése és nemzetpolitikai árulás.
Többször mondtam már, hogy az Összefogás önmaga szűk pártérdekein kívül semmit és senkit nem képvisel, legkevésbé a közösséget. Sok ilyen véleménycikk kéne még, hogy minderre kristálytisztán rámutasson. Csak bátran és egyenesen!
