Sokat tanulhat az ember a barátaitól, tartja a mondás, s én ezt naponta tapasztalom, ugyanis olyan barátaim vannak, akikben nemcsak megbízhatok és számíthatok rájuk, de rengeteget tanulhatok is tőlük.
Pár hete a somorjai Honismereti Házban jártam Mathédesz Lajos helytörténész, régész barátomnál, aki Ivánfi Ede nevét említette nekem, akit viszont nem ismertem, így elmondta a történetét. Gondoltam, egy interjúban megosztom Önökkel is.
Mit kell tudni Ivánfi Edéről? Számomra nem volt ismert a neve.
Ivánfi 200 évvel ezelőtt, 1821. április. 21-én Jancsik Bélaként született, ráadásul Somorján, ahol apja, Jancsik András tanítóként és karmesterként tevékenykedett. A családdal 1824-ben Pozsonyba költözött, ahol később az elemi és a gimnáziumi tanulmányait végezte. Apja korai halála után mélyen vallásos édesanyja, a királyfai Botló Eszter nevelte. (Enzsöl Imre cikkében „Királyfai”-t ír, de valószínűsíthető, hogy anyja neve Királyfiai Botló Erzsébet, hiszen Királyfia volt a Botlók birtoka, mely ma is Somorja része, itt született Királyfiai Báró Jeszenák János – a szerk.) Királyfia Somorja része, itt született Királyfiai Báró Jeszenák János. Talán ennek is köszönhetően 1837. szeptember 14-én a kegyes tanítórendbe lépett. Privigyén két év alatt tanárrá képezték. Ezután két évig próbaéves tanárként Sátoraljaújhelyen működött. Majd Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön végezte bölcseleti és teológiai tanulmányait. 1846-ban tett szerzetesi fogadalmat. Ugyanezen év augusztus 6-án áldozópappá szentelték. Szerzetesként vette fel az Ede keresztnevet.
Hol kezdte tanítói pályafutását?
Első állomáshelye Debrecenben volt, ahol a hittudomány mellett történelmet és földrajzot oktatott. A szabadságharc éveit Máramarosszigeten vészelte át. Pályája során működött Nagybecskereken, Temesvárott, Budapesten, Vácon, Veszprémben és Sátoraljaújhelyen. 1879-ben került utolsó állomáshelyére, Magyaróvárra. 47 évi tanári működés után 1891-ben vonult nyugdíjba. 1900. január 28-án bekövetkezett haláláig Magyaróváron élt a később róla elnevezett utcában. Sírja, amely védettséget élvez, a magyaróvári temetőben található.
Mi az a terület, amivel egész pályája során foglalkozott?
Ez a helytörténet kutatása, mely az összes állomáshelyén fontos szerepet játszott mindennapjaiban. Kutatásainak eredményeit könyvekben, iskolai évkönyvekben, folyóiratokban és hírlapokban közölte. 1869-ig Jancsik Ede név alatt publikált, ezután magyarította nevét Ivánfira. Jelentek meg írásai I.E., I.E.B. rövidítés alatt.
Nevéhez leggyakrabban „A magyar birodalom vagy Magyarország és részeinek czimerei” című munkáját kapcsolják. Azt már kevesebben tudják, hogy élete fő művének Moson megye monográfiáját tekintette, amely a mai napig kéziratban található.
A monumentális, 7 kilogrammot nyomó kötet kéziratát a Hansági Múzeum őrzi. Ha minden jól megy, akkor a kézirat a közeljövőben megjelenik, de ne szaladjunk ennyire előre.
Jó, ne szaladjunk! Ha jól tudom, Ivánfi múzeumok alapítását is céljául tűzte ki.
Igen. Utolsó három állomáshelyén, Veszprémben, Sátoraljaújhelyen és Magyaróvárott kezdeményezte egy múzeum alapítását. 1871-ben Veszprémben próbálkozott múzeumegylet alapításával. A Kegyes tanítórendiek vezetése alatt álló Veszprémi Nagy-Gymnasium ifjuságának Érdemsorozata az 1870/71-i tanévben jelent meg „Egy veszprém megyei Muzeum egylet tervrajza” címet viselő írása. 1872-től már Sátoraljaújhelyen tanított, valószínűleg ezért sem valósult meg a múzeumalapítás. Veszprémben végül csak bő 30 évvel később, 1902. november 30-án alakult meg a Veszprém Vármegyei Múzeum Egylet. A Sátoraljaújhelyen megjelenő Zemplén címet viselő újság 1874-es évfolyamának 47. számában jelent meg „Szózat Zemplénvármegye értelmiségéhez egy muzeum alapítása ügyében” címet viselő felhívása. Ezen próbálkozása is sikertelennek bizonyult. Mígnem harmadik nekifutásra Magyaróváron sikerült létrehozni a Mosonvármegyei Történelmi és Régészeti Egyletet.
S akkor jön 1882. szeptember 2-a és a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Társulat megalapítása.
Pontosabban 1882. augusztus 1-e, amikoris Ivánfi Ede és Deininger Imre (1844-1918) akadémiatanár megkeresték és meggyőzték Sőtér Ágost ügyvédet (1837-1905) egy múzeumegylet alapításáról. A szeptember másodika már az alakuló közgyűlés időpontja. Az erről szóló felhívást a vármegye összes községébe eljuttatták. Ennek ellenére csekély érdeklődés mellett az egyletet csak ideiglenesen tudták megalapítani. Az alakuló közgyűlésen mindösszesen heten, név szerint Ivánfi Ede, Mamuliti Mihály, Mándy Gyula, dr. Nagy Kristóf, dr. Sőtér Ágost, Steiner Márton és Zechmeister József vettek részt. Ideiglenes elnöknek Sőtért, jegyzőnek pedig Nagy Kristófot választották meg. A belügyminisztérium által módosításra visszaküldött alapszabályt már tizennégy tag részvételével 1883. április 12-én módosították, 1883. október 6-i közgyűlésen pedig megválasztották az egylet elnökségét.
Mathédesz Lajos
Az elnök pedig az ecsedi és tápiósápi Sőtér Ágoston ügyvéd, földbirtokos, régész lett. Igaz, hogy miután megválasztották, mégsem vállalta az elnökséget?
Igaz is, meg nem is. A hivatalos leírás szerint más elfoglaltságai miatt és cadaver-fóbiájára (a halottaktól és csontoktól való félelem) hivatkozva nem vállalta el a tisztséget, ugyanis az elnöki teendők között szerepelt a régi sírmezők kutatása is. Viszont végül valamilyen módon sikerült legyőznie ezt a fajta „betegségét”, hiszen erről tanúskodik egy „A Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet Emlékkönyve 1882-1898 – A Honfoglalás ezredéves ünnepélyének emlékére” címet viselő kötetben megjelent statisztika, amely szerint az egylet ásatásain a 774 feltárt sír közül 726-ot Sőtér tárt fel. Ráadásul a közgyűlés sem fogadta el Sőtér nemleges válaszát, így elnök lett. Alelnöknek pedig Ivánfi Edét választották meg. Az elnöki tisztséget Sőtér haláláig, míg az alelnöki tisztséget Ivánfi 1897 végéig, más forrás szerint 1898. január 20-ai gyűlésig töltötte be. Ezen a gyűlésen alelnöknek a rózsahegyi születésű Őshegyi Józsefet (1850-1921) választották meg. Az egylet emlékkönyve szerint Ivánfi az egyletbe 1883-ban lépett be és 1897-ben lépett ki. Az egyletnek tárgyakat, könyveket is adományozott. Sőtérrel együtt közösen dolgozták fel Jankovits Antal levéltárát. A régészeti ásatásokon is tevékenyen részt vett. A Sőtér által Bezenye-Papréten feltárt 67 sír közül Ivánfi tárta fel a 20-as számú sírt. Az egylet emlékkönyvében megjelent ásatási beszámolókból kiderül, hogy Ivánfi Szent Péteren (Mosonszentpéter, ma Jánossomorja része) és a mai Ausztria területén található Tarcsán (Mosontarcsa) és Zurányban végzett ásatásokat.
Még egy picit vissza Ivánfihoz. Miben nyilvánult meg történelemtanításon túlmutató történelemszeretete, vagy ha úgy tetszik, történészi tevékenysége?
Például abban, hogy az előbb említett 1883-as gyűlésen került felolvasásra a megye történetével foglalkozó tanulmánya, amely 1883-ban írásban is megjelent „A régészet becse, fejlődése általában és alkalmazása Mosony vármegyében” címen.
Köztudott, hogy a Sőtér és Ivánfi viszonya megromlott. Mikor és miért?
Kettejük viszonya az 1890-es évek második felében romlott meg. A millenniumi ünnepségre Ivánfi szerette volna megjelentetni a Borovszky-sorozatban az általa írt vármegye-monográfiát. Az első kötetben a megye földrajzával, történelmével, a második kötetben az egyes helységek történetével, míg a harmadik kötetben a már elpusztult községekkel foglalkozott. A monográfiát a túl magas költségekre és egyéb mondvacsinált indokokra hivatkozva akkor nem adták ki. Végül kicsit megkésve, 1898-ban az egylet történetével foglalkozó, már említett emlékkönyv került kiadásra. Az emlékkönyvben főleg Sőtér írásai és ásatási beszámolói találhatók. Ivánfi, a gyerekek Berti bácsija keserű szívvel halt meg. Halála előtt állítólag sokszor mondogatta: „Nem kellünk!”
Az interjú elején említetted, hogy talán valamikor kiadják a sokat emlegetett Ivánfi-kéziratot. Tudsz erről bővebb információt adni?
Idén februárban e-mailben felvettem a kapcsolatot a Hansági Múzeummal. Elsősorban Sőtér legrégebbi oroszvári ásatásai leleteinek kutathatósága után érdeklődtem, de rákérdeztem Ivánfi kéziratára is. Czuppon Tamás múzeumigazgatótól megtudtam, hogy a kéziratot idén szeretnék kiadni, már csak a költségvetés elfogadására várnak. Szintén megemlítette, hogy szeretnének méltóképpen megemlékezni Ivánfiról. Remélhetőleg a közeljövőben megjelenik a kötet és a vírushelyzet enyhülése után a megemlékezésre is sor kerülhet.
(Méry János/Felvidék.ma)
