Ipolyság város történetét kutatva érdemes egy kicsit hosszabban időznünk a kor nagy eseményénél, a magyar szabadságharcnál, illetve az azt követő éveknél. Az 1848/49-es politikai-forradalmi megmozdulások Hontot, illetve annak székvárosát, Ipolyságot sem hagyták érintetlenül.
Az itteni történéseket többen is összefoglalták már, például Gyürky Antal és Salkovszky Jenő, akik feljegyezték, hogy a forradalmi mozgalmak „a megyében is mindenütt nagy lelkesedést keltettek. /…/ Amint az első felelős minisztérium híre Ipolyságra megérkezett, a várost kivilágították, ünnepélyt rendeztek, melyen a Talpra magyar-t szavalták, és a különböző véleményűek minden régi vitát félretéve, az örömmámorban összeölelkeztek.
Újjáalakult a városi képviselet, ahol eltérve a régi gyakorlattól, az összpolgárság képviselőjévé a városbíró nyilváníttatott, megszűnvén a külön földműves és a külön iparos képviselet”. A lakosság most Bodonyi András polgárt választotta meg városbíróul. Újjáalakult a megyegyűlés is, ahol most már nemcsak a nemesek és a honoráciorok, hanem a nép is megjelent, minden községből a bíró és két tanácstag küldetett a megyegyűlésbe.” (Gyürky,1875:278-290.p.; Salkovszky,1927:14.p.)
Megemlékeznek közéleti személyiségeink a nemzetiségi mozgalmakról, a szlovákság liptószentmiklósi összejöveteléről, melyen a megyét Janko Kráľ és Ján Rotarides képviselték. Őket aztán később Majzik Sándor szolgabíró néplázítás vádjával az ipolysági megyei börtönbe záratott néhány hétre, majd a pesti fogházba szállíttatta a rabokat, ahonnan Kossuth rendeletére bocsájtattak szabadon.
Az előbbi emlékére az 1950-es években fejszobros táblát lepleztek le a megyeház falán, az utóbbiról pedig utcát neveztek el Ipolyságon. Írnak természetesen a nemzetőrségről is: megemlítve, hogy az már áprilisban megalakult, és tagja lett „minden fegyverforgató ember. Tisztjeiket a nemzetőrök maguk választották, főparancsnokukat a kormány nevezte ki Blaskovics Pál ny. őrnagy személyében.” (1875:282.p.; 1927:15. p.)
Görgei Artúr (Barabás Miklós festménye), aki Ipolyságon is megfordult. (Fotó: Csáky K. repr.)
Aztán a kormány májusban elrendelte a honvédség felállítását. Ennek soraiba is több bátor férfi került tájainkról. „Városunkból és a megyéből honvédek voltak: Pongrácz István és László alezredesek, Szulyovszky Nándor őrnagy, Gyürky Antal főszázados, Rozsemberszky Antal, Nagy Vince, Totovics Szilárd századosok, Báthori-Schulz Bódog tábornok, Nedeczky Géza, Biszterszky Mihály, Salkovszky Mihály főhadnagyok, Pongrácz Péter és György, Selymesi Béla, Cselka János, Csepreghi Ferenc hadnagyok, Vass József, Tutsek Mihály őrmesterek és még sokan.”
A magyar szabadságharcban részt vett ipolysági (Ipolyság környéki) honvédekkel, magasabb rangú tisztekkel több forrásban is találkozhatunk. A Kossuth Lajos kapitányai című kiadványban olvashatjuk például Berzsenyi Dániel százados (sz.1819) biográfiai adatait, aki harcolt a drávai hadtestben; a világosi fegyverletételkor Komáromba menekült s a térparancsnokságánál szolgált. Tagja volt a Hont Megyei Honvédegyletnek, igazgatója a Honti Kaszinónak, illetve egyik alapítója az egyleti könyvtárnak; főmérnöke majd főszámvevője a megyének. (Bona, 1988:115. p.)
Szulyovszky Nándor őrnagy (sz.1815) 1849 májusától lett honvéd főhadnagy, Báthori-Schulcz Bódog alezredes segédtisztje. A komáromi kitörés után századosi rangot kapott, majd Klapka György tábornok őrnaggyá léptette elő. Az 1850-es években hivatalnok, 1860-ban Hont megye várnagya. 1867-ben törvényszéki kiadó Ipolyságon, s egybena Hont Megyei Honvédegylet tagja. Ipolyságon hunyt el 1886. aug. 20-án. (Bona, 1987:406. p.)
Totovics Szilárd százados (sz.1822) nem nemesi családból származott, és görögkeleti vallású volt. Mint kereskedő tevékenykedett Ipolyságon. 1848 tavaszán a Hont megyei lovas nemzetőrség hadnagyává választják. 1849-ben százados a Beniczky Lajos kormánybiztos által alakított 1. besztercei zászlóaljnál, a fel-dunai hadtestben. 1867-ben megyei iktató, később törvényszéki irodaigazgató Ipolyságon, s a Hont Megyei Honvédegylet tagja volt ő is. (Bona: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok)
Salkovszky Mihály főhadnagy (sz.1822) 1848-ban a gróf Károlyi Ede alakította Borsod megyei önkéntes zászlóaljban, majd a Miskolcon szerveződő tüzér ütegnél szolgált. Később Bem tábornok alatt részt vesz az erdélyi hadjáratban. 1849-ben az orsovai dandár tüzérparancsnoka. A szabadságharc végén külföldre menekült. 1859-ben hazatért, s uradalmi gazdatiszt lett Egegen. 1867-ben a Hont Megyei Honvédegylet tagja. (Bona: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok)
Jármay Ármin honvédhadnagy ipolysági síremléke. (Fotó: Csáky Károly/Felvidék.ma)
Az ipolyságiak egy idő óta március 15-én megkoszorúzzák a Megbékélés kapujához közeli Jármay-sírt is. Jármay Ármin honvédhadnagy szürkegránit obeliszkjén ez a dedikáció olvasható: „Jármay Árminné, szül. Mihók Karolina megh. 1901. júl. 16-án, élete 69. évében./ Jármay Ármin 1848/49-es honvéd hadnagy nyugalmazott magyar államgépgyári főkönyvelő megh. 1905. évi szept. 15-én. Élt 75 évet. Egyet értettünk éltünkben. Eggyé leszünk az örökkévalóságban.”
Az evangélikus vallású Jármay 1849-ben hadnagyként szolgált a 201. honvédzászlóaljban a komáromi várőrségnél. Ipolysági kapcsolatairól nem sokat tudunk. Felesége itt hunyt el, s bizonyára ezért temetkezett ő is ide, hisz az ő halálozási helye Sopron volt. Földi maradványai valószínűleg a régi temetőből exhumálás után kerültek mai nyughelyére, hisz az ipolysági új köztemetőt csak 1907-ben szentelték fel, nyitották meg.
Felvidéki kiadványunk, a Hol sírjaink domborulnak jegyzi a Hont Vármegyei Honvédegyletet is, melynek Ipolyság volt a székhelye, jegyzője Biszterszky Károly főhadnagy, elnökei pedig Pongrácz István őrnagy és Lypták Nándor őrmester. (Görföl-Kovács, 2003:25.p.)
A Hont megyei Pongráczokról, akik közül többen is részt vettek a szabadságharcban, külön is kellene még szólnunk, akárcsak a további ismert személyiséhekről: a Gyürkyekről, a Bolgárokról, a Palásthyakról, a Nedeczkyekről, az Ivánkákról stb. Terjedelmi okoknál fogva ez azonban nem lehetséges.
A szabadságharc itteni eseményei kapcsán Danis Ferenc kis várostörténetében is olvashatunk. Ő az alábbiakat írja: „Harci zaj csak egyszer riasztotta a várost, midőn Görgey seregei Pestről a bányavárosok felé vonulva 1849. január 9- én Ipolyságra érkeztek. Majthényi László alispán átadta neki a toborzott újoncokat és az őket szállító szekereket. Windischgrätz a felkelők üldözésére Wrbna altábornagyot küldte 10 zászlóaljjal, 10 lovasszázaddal és 48 ágyúval.
Wrbna előcsapataival a város előtt január 11- én ütközött meg a Görgey hadtestének visszavonulását fedező Guyon Richard / angol / tábornok honvédeivel. A huszárok a hidat mindaddig védték, amíg Guyon ki nem vonult Ipolyságról. Újonc honvédeink tűzkeresztségére ezt követően Bát, Kőpatak és Szélakna térségében került sor”. (1997:37. p.)
Salkovszky Jenő is említi, hogy Görgey a bányavárosok, illetve észak felé vonulva Ipolyságot is érintette. A plébánián hált meg, csapatai pedig a városban és a környező falvakban voltak elszállásolva. (1927:16. p.)
A világosi fegyverletétel után Ipolyság katonai önkényuralom alá került. Erről így írt a krónikás: „A szabadságharc leveretvén, megkezdődött az osztrák önkényuralom. A hatóság összeszedette a magyar pénzt, a Kossuth-bankókat és a főterén elégette őket. Kir. biztosul Bakay Ferdinándot nevezte ki a bécsi kormány, aki a tisztikarban is változtatásokat rendelt el.
Megkezdődött a bujdosó honvédek üldözése, és felelősségre vonták mindazokat, akik a magyarokat csak legkisebb mértékben, is támogatták. A tiszteket, ha elfogták, közlegényként sorozták be az osztrák hadseregbe, vagy pedig Kufstein, Brno börtöneibe zártak. Elfogták Boronkay Lajost, Buócz Lajos v. alispánt, Pongrácz István, Blaskovics Pál honvédtiszteket, az ipolysági polgárok közül Kulcsár József megyei pénztárnokot, Faulhauer gyógyszerészt és Stefanszki József asztalosmestert, akiket Pestre vittek, és az Új Épületben tartottak fogva hosszú időn át. Kossuthtal együtt külföldre menekültek.
Ezeket távollétükben halálra ítélték, nevüket bitófára felfüggesztették, és vagyonukat elkobozták. Ezek közé tartozott Ivánka Zsigmond a korponai kerület képviselője.” (Salkovszky, 1927:17. p.)
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
