Az utóbbi jegyzeteimben arról írtam, hogy a szlovákiai közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén feltűnően hátrányos megkülönböztetés éri a déli régiókat. Érvényes ez a közútfejlesztésre, hiszen a kormány elfogadta a közútfejlesztés stratégiáját 2030-ig, melyben apró morzsák jutnak csupán a déli járásokba. A vasútfejlesztés stratégiáját is az SZK Pénzügyminisztériuma értéket a pénzért részlegén dolgozták ki. Heteken, hónapokon belül e téren is kormánydöntés várható és itt is a déli régiók súlyos diszkriminációja van kilátásban.
Most pedig arról írok, milyen technikát alkalmaznak, hogyan indokolják meg a déli járások elkerülését, régióink feltűnően hátrányos megkülönböztetését. Mindkét esetben, a közutak és a vasutak fejlesztésénél is az egyes beruházási tételek, vagyis útszakaszok és vasúti pályaszakaszok prioritások szerinti besorolását és várható megvalósítását az ún. CBA (BCA), társadalmi megtérülés együttható alapján végzik, 90 százalékos súllyal.
Míg a fennmaradó 10 százalékos arány az adott járásban a munkanélküliség csökkentésének potenciálja. Az előző együttható abból indul ki, hogy a megvalósult beruházást hányan veszik igénybe, a közúton mekkora a gépkocsiforgalom, hányan veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket, vasúton mekkora a vasúttársaság utasforgalma. Az utóbbi azzal függ össze, hogy a korszerű utak és vasutak a gazdaság ütőerei. Amerre haladnak, arra tapasztalható gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés.
Az elmúlt 3 évtized paradigmális változásainak – délen a mezőgazdaság egylábúsítása, az élelmiszeripar megszűnése, északon és középen az erőteljes iparosítás, ezen belül az idegenforgalom jelentős fellendítése – következménye, hogy
míg északon jelentős forgalom van az utakon és a tömegközlekedésben, amelyet a munkába igyekvés is generál, addig délen a forgalom minden tekintetben lecsökkent, az utasforgalom és a gépkocsiforgalom egyaránt.
Minden közlekedési infrastrukturális beruházás eldöntésénél tehát 90 százalékos súllyal ebből indulnak ki. Ami délen kellene irtózatosan, a munkanélküliség és az elszegényedés lecsökkentése mondjuk a korszerű közlekedési infrastruktúra által, annak együtthatója a döntéseknél csupán 10 százalékos súllyal bír.
Hogy ne menjünk messzire, a szomszédos Ausztriában a két együttható ilyen irányú megoszlása 50-50 százalékos. Szlovákiában a témához miért nem így közelítenek? Mert a Pénzügyminisztérium értéket a pénzért részlegének elemzéseit fügefalevélként használják a politikai és stratégiai döntéseik megindoklására.
Elemzéseikkel fedik el a lényeget, hogy a déli és a keleti járásokat el akarják sorvasztani, ki akarják éheztetni. Immár 30 éve.
Úgy tűnik, a tendenciát most emelik tökélyre, amikor a kormányban és a törvényhozásban nincs egyetlen olyan párt sem, amely a régióinkért, szülőföldünkért tenni akarna. Akkor, amikor Szlovákiának és a térség további országainak csak 2027-ig lesz hozzáférhetősége az EU Kohéziós Alapjához. Emiatt 2028-tól a források kiapadnak. Ami addig megépül, azt használói, haszonélvezői birtokba vehetik, azután pedig jön a sivár valóság.
Mit tehetünk? Tudjuk, hogy
az általunk délen és keleten befizetett adók beruházások formájában északon és középen öltenek testet, legalábbis a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés tekintetében.
Mivel régióink, szülőföldünk beruházásoktól való elzárását – egy-két kivételtől eltekintve – hosszabb ideje, tartósan tapasztaljuk (erre rendszeresen felhívtuk, felhívjuk a polgárok figyelmét) valamit tenni kell. Volna egy kézzelfogható, észszerű eszköz.
Svájcban az egyes kantonok külön adópolitikát folytatnak, vagyis kantononként más és más a személyi jövedelemadó rendszere, mások az adókulcsok. Valami hasonlót kellene bevezetni Szlovákiában is. Más-más adókulcsokat Szlovákia egyes megyéiben vagy akár járásaiban a mérhető adatok alapján.
Az utóbbi 3 évtized folyamán megvalósult állami beruházások mértéke és az életszínvonal mérhető, kimutatható adatai alapján. Azokban a járásban, amelyeket állami beruházásokból nem kerültek fejlődési pályára, alacsonyabb adókulcsokat kellene meghatározni, mint azokban a járásban, amelyet állami forrásokból fejlődési pályára állítottak. Azokban a járásban, amelyek vállalkozási környezete mérhető adatok alapján rosszabb, ezzel együtt a megélhetés, az érvényesülés esélyei ott jóval kisebbek, alacsonyabb adókulcsokat kellene kiróni, mint másutt. Ahogyan ezt Svájcban teszik, ahol a gazdagabb régiókban élő lakosság szolidáris azokkal, akik kevésbé gazdag régióban élnek. Mert nálunk nincs esélyegyenlőség az élet számos területén. Ám a hátrányos megkülönböztetés a legfeltűnőbb az állami beruházások megvalósításánál, különösen a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés regionális lecsapódásában. Svájc korszerű, gazdag, jómódú ország. Vegyünk róla példát!
Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke
