Olvasom a különféle statisztikákat a termelékenység, az időarányos nemzeti össztermék növekedéséről. A Központi Statisztikai Hivatal, közvélemény-kutató intézetek felméréseit. Sok mindenről van szó, ugyanakkor sok mindenről nincs. Egy valamiről szembetűnően egy szó sem esik. Nevezetesen, hogy mindennek, még a számoknak is megvan a spirituális olvasata. Nem csak a közgazdászi, politológiai…
Nem lehetünk annyira materialisták, anyag- és pénzcentrikusak, hogy csak egysíkúan szemléljük, éljük az életet, a korszellem rákfenéje szerint. Az élet, mint tudjuk, nem csak az, ami belőle látszik. Sein oder Design – létezni vagy látszani? A LÉT értéktöbblete legtöbbször ott kezdődik, ahol a nem látható tartomány indul, amiről nálunk nincsenek adatok, mégis van, működik, s beleszól a láthatók menetébe. Miközben arról olvasunk, ami az orrunk előtt van, közben olvasom azt is, ami arról szól, ami a lelkünk, a szellemünk előtt van.
Ilyenkor pótolom a természettudományi fejtegetéseket, remek kvantumfizikai könyveket falva az x dimenziókról, multiverzumokról. De legfőképpen a legnagyobb könyvvilágsikert, a Bibliát falom, meg a láthatatlan, 60 nyelven íródott, immár 291 éve megjelenő Losungot. Ige- és imagyűjteményt napi fogyasztásra.
Ezen az augusztus 15-i vasárnapon éppen arról, ahogyan Jézus leginkább missziós hevülettel élt követőjének, Pálnak miként működött az önismereti görbe tükre. Merte ezt írni az ókori világ legnagyobb hittérítését folytató, zsidó pénzváltóból Krisztus apostolává elhívott Pál: „Én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát” (1Kor 15,9). Hogyan? Mit is mond az apostol?
Isten mértékegysége a minimum és a mikron
Megdöbbentő, de Pál azt állítja, beletekintve Krisztus életébe, mint a tiszta lét és létezés égi fényű tükrébe, hogy ő a legkisebb. A latin fordítás szava itt a minimus. Krisztus-tükörben nézve ő legkisebbnek minősíti önmagát, s azt a munkát, amit az egész akkori Földközi-tengeri görögség, zsidóság, Szíria és később Itália földjén elvégzett. Kérdezzünk csak tovább!
Ha az apostol, akinél többet senki nem tett az Isten egyházáért, a keresztyénségért, így fogalmaz, akkor mi is valójában az Isten egyházának, az Isten Országának az igazi mértékegysége? Az emberi, a human minőség minimuma, a christianus etika megélése, gyakorlása.
Istenünk életminőségre dogozik, nem statisztikára. Nem szépít, nem kozmetikázik. Ezt várja el övéitől is.
Kegyelmi, új és örök mértékegysége, ami túlél mindenfajta rendszert, földi mértékegységet, a mimimus emberség, a minimus önminősítés. Nem a milliárd, nem a korszellem szerinti csúcsteljesítmény, nem a hangsebességet túlszárnyaló találékonyság, nem a trezorok lopott vagy megdolgozott kincsei. Az Ő bennünket is kvalifikáló mértékegysége a szív minőségi minimuma. Egészen pontosan a mikron.
A mikronságot vállaló, az emberi érdemtelenséggel szembenéző, és az önmegüresítésre kész önértelmezés a nagy lépések startállása. Lukács jegyzi Jézus mértékadó Igéjét: Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot (12,32). A kicsiny görög szava itt a mikron. Igen, Jézus a mikronetikát hozta el a földre, tette normává, a keresztyénség egyetemes és örök léptékévé, mértékegységévé. Az a tükör nem jó, amit úgy domborítanak meg, hogy benne az emberek magukat felnagyítva látják. De az sem jó, amelyik homorú tükörként az embereket torz törpévé fokozza le, zsugorított palackemberekké. Alig felismerhetően szürkévé, tömegemberré, egydimenzióssá, a massza felismerhetetlen vagy félreismerhető részévé.
Az ember igazi helye és helyzete a lét magas ege alatt és azon túl
Nyári eszmélődésemben csak úgy sorjáznak az Ige forrásvizéből és az emberi gondolkodás történetéből e gondolatsor alá rendeződő „igazolások”. Például: milyen szívesen használta példázatában Jézus a mustármagot (Márk 4,31), ami magjában „mikroteron”, kisebb minden magnál, de ha megnő, madaraknak, embereknek kínál pihentető árnyékot. Az elveszett juhról és drachmáról szóló példázatok, vagy a jó pásztorról szóló, aki a 100. megsebzett bárány után megy.
Vagy az a jó hír, ami arról szól, hogy mekkora öröm van a mennyben egyetlen megtérő bűnös fölött. Lukács 15. fejezete zengi a megtalálás örömét és a kevés értékét. A mennyei értéktanban, ami a földön és a földiekért született, az egy, a kicsi, a mikronnyi, a minimum a kincs. Isten nem maximumot vár el tőlünk, hiszen tudja Teremtőnk, hogy mire vagyunk képesek.
A szülők mennyire tudnak örülni egy-egy szép mondatnak, kedves gesztusnak gyermekeik életében. Mennyivel inkább Atyánk, aki, nekünk, a kicsinyeknek ígérte Országát. Aránytalanul többet kicsi jóért! Ez Isten kegyelmes aránytévesztése, szent görbe tükre – pro nobis – érettünk.
Merjünk kicsinyek lenni, hogy igazi nagyságot éljünk meg
Amikor a tanítványok versenyszellemben, 21. századi mentalitással és stílussal odaálltak a Mester elé, s feltették a kérdést: ki a nagyobb? Akkor és azóta is csak ez lehet az Ő válasza: „Aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan, mint aki szolgál” (Luk 22,24). Maior vagy minor? Makrón vagy mikron? Minimum vagy maximum? Az egész Biblia tud és tanít a kicsiség nagyságáról. Már Mózes így fogalmazott: „Nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok…hanem mert szeret benneteket…” (5Móz 7,7). Ő a szeretet mértékegységével ítél!
Betlehemet, amelyik a legkisebb Júda nemzetségei között, választotta ki Messiása számára az Úr (Mikeás 5,1). Mély és gyönyörűséges, igazán naggyá tevő dimenzióváltás, önértelmezési, létértelmezési tanítás árad a Biblia lapjairól a Lélek elevenségével. Egy kicsinyke kovász miként megerjeszti az egész tésztát. A posztmodern világ lélektelenítő és kegyetlen módszereket természetesként alkalmazó versenyküzdelmei között és ellensúlyaként jó látnunk és hallanunk az Ige normájáról, Isten mértékegységéről, a minimus, a mikron tisztességéről, időtlen értékéről. Istennek van erre szeme és ezt meglátóvá tudja tenni a mi szemeinket is.
Ismert Széchenyink mondása: Az ember akkor a legnagyobb, amikor térdel. Tudjuk, hogy Kálvin hatalmas reformációi küzdelmei között hajnalban és késő este nem restellt térdre hullva imádkozni, hálát adni, kérni, Istenbe „semmisülni”.
Örökségében a lukasra imádkozott szőnyeg is ott volt, történelmi bizonyságaként a naggyá tevő önkéntes kicsinységnek, a krisztusi etika lényegének. Ő ugyanis gazdag lévén, szegénnyé lett érettünk, megüresítette magát. Isten felmagasztalta Őt ezért. Élő mikronját minden név fölé emelte. Csak azt járhatja ezt az utat, aki valóban tud kicsivé válni Isten kezében. Ha kevélyek, felfuvalkodottak, önteltek, önimádók, sikereinkbe szédültek, önistenítők vagyunk, soha nem léphetünk rá az igazi nagyság útjára. Érdemes nyári csendességünkben átgondolni ezt az igazságot, s ha kell, átprogramozni gondolkodásukat, életvitelünket.
Roppant elgondolkodtató fintora a Biblián kívüli emberi önismeret történetének, hogy éppen a 20. század pokoljárásai közben írta meg Theodor W. Adorno német filozófus Minima Moralia című aforizmagyűjteményét, tudatosan ellenpontozva az ókor legnagyobb filozófusnak, Arisztotelésznek Magna Moralia című nagy etikáját. Isten a 21 században, itt a Kárpát-medencében sem erkölcsi hősöket, a morál bajnokait akarja seregestül látni. Ő és mi is megelégedhetnénk a minimumokkal, a mikronnyi emberséggel, tiszteletadással, figyelmességgel. Magyarként minimum magyarnak tekintve a másikat. Testvérnek keresztyénként a másik felekezet, kegyességi irányzat tagját. Minimum! Ez Jézus nyári görbe tükrének a legnagyobb meglátása, láttatása, a gyógyító és másokat segítő önismeret kezdete… Minimum ennyi, de ennyi minimum!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)