„Amikor egy közösségben számottevően nagyobb a temetések száma, mint a születéseké, két utat lehet választani: az egyik, hogy lekapcsoljuk a villanyt, lakatot teszünk a zsinagógára, a másik – s mi ezt választottuk –, hogy zsidó életélményt adunk a hozzánk betérőknek mindaddig, amíg erőnkből telik” – fogalmazott portálunknak Paszternák András koordinátor, akit a hitközség megalakulásának 230. évfordulója alkalmából kérdeztünk a közösség történetéről.
„A Komáromi Zsidó Hitközség 230 éve színtere a településen és a régióban élő zsidó vallású polgárok közösségi-, hit- és kulturális életének. Történetét nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni. Vannak korszakok, melyekről többet tudunk, más időszakokat még fel kellene tárni. A hitközség 1791-ben alakult meg, fokozatosan építette ki intézményeit, biztosította hagyományaink megélését a csatlakozó családoknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az 1861-ben Komáromba érkezett Schnitzer Ármin rabbisegéd működése alatt fellendült a közösség élete. „Beszédei, szónoklatai messze földön híressé tették” – emelte ki szerepét.
Az 1863 és 1944 között működött a neológ zsinagóga – ma sportközpont
A közösség a Király püspök és a Hajnal (ma Štúr) utcák kereszteződésében neológ Nagytemplomot emelt, melynek építését 1863-ban fejezték be – ma sportközpontként működik. Ezt követően, 1865-ben Zsidó Nőegylet alakult, az erősödő ortodox irányzat 1889-ben választott magának önálló vezetőséget. „A Menház felavatására 1896. október 11-én került sor, az építkezés mecénása Fried Kálmán volt, emléktáblája ma is megtalálható a zsinagógában. Ez az épület máig a hitközség tulajdonában van, ide koncentrálódik a kis létszámú közösség vallási és kulturális élete. A századfordulón Krausz Mór rabbi vette át a vallási élet irányítását. Felépült az ortodox Nagytemplom, 1909-ben alakult meg a Komáromi Zsidó Ifjúsági Egyesület” – számolt be a folyamatos fejlődésről Paszternák András, a hitközség koordinátora.
A Menház épülete, illetve a ma is működő kis zsinagóga
A két világháború közötti időszakról mesélve elmondta, az első világháború idején kórházként működött a Menház. A háború 45 zsidó áldozatának emlékét ma a temetőben álló emlékmű őrzi. 1919-ben a város Csehszlovákiához került, a zsidóság életét is újjá kellett szervezni. „A kettéválasztott település déli részén csak egy kisebb közösség élt, főleg neológok. Ám az ortodox családok még a két világháború közt is átjártak imádkozni a nagy ortodox zsinagógába” – jegyezte meg.
A későbbi híres pécsi főrabbit, a komáromi születésű dr. Wallenstein Zoltánt 1921-ben avatták rabbivá a városban. „1923-ban épült fel a temetőben a ravatalozó, amely máig szolgálja közösséget. Ebben az évben érkezett Komáromba Lefkovics Józsua, az utolsó ortodox főrabbi, élete Auschwitzban fejeződött be. 1930-ban megkezdődött a hitközségi lakóház építése az Eötvös utca 9. szám alatt. Ebben az épületben működött a hitközség mészárszéke és maceszsütödéje. Az épület ma is a hitközség tulajdona, udvarán található a közelmúltban felújított rituális fürdő, a mikve” – mesélte.
A rituális fürdő, azaz a mikve – 2006-ban fedezték fel
A 2170 főnyi zsidó lakosságból 1922-en lelték halálukat a koncentrációs táborokban
„Az 1930-as években városunkat is elérte a közelgő háború előszele, megkezdődött a zsidóság diszkriminációja. A komáromi zsidók jelentős szerepet töltöttek be a település gazdasági, kulturális és szellemi életében. Mindez lassan megszűnt, sok kereskedő bezárta üzletét. Megváltozott a város társadalmi és kulturális élete, valamint a lakosság nemzetiségi és vallási összetétele. Dr. Raab Ferencnek – a közösség krónikásának könyvéből tudjuk, hogy Komárom 2170 főnyi zsidó lakosságát a Zsidótörvények sújtották” – mondta, amely az akkor 21 ezer fős város lakosságának mintegy tíz százaléka. „1939-ben megkezdődött a munkaszolgálat előkészítése, az 1942-es újabb megszorító intézkedések sorozatát jelentette. 1944. április 5-én bevezették a sárga csillag viselését. 1944-ben a hitközség elnöke dr. Krausz Artúr volt.
Polgármesteri hirdetmény 1944-ből
A Gestapo április elején érkezett meg a városba, rövid időn belül berendezték parancsnokságukat. Még ebben a hónapban létrehozták a gettót – a mai VII. lakótelep egy részének területén. Május végére befejeződött az összpontosítás. Június 12-16-között a dél-komáromi állomásról megindult a deportálás. A koncentrációs táborokból 1922-en már soha nem térhettek vissza, nevüket ma emlékkönyv őrzi a zsinagógában” – összegezte.
A komáromi zsidó temetőben
A 20. század második felében tovább fogyatkozott a zsidó közösség lélekszáma Komáromban
A második világháború befejezését követően a túlélők 1945 augusztusában gyűltek össze, hogy újra megalakítsák a hitközséget. „Elnöknek Fleischmann Jenő kereskedőt választották, a kis közösség minden erejét megmozgatta, hogy helyreállítsa a zsidó élet alapvető feltételeit. A megmaradt kultúrterem konyhává alakult át, 300 ember étkezését biztosította naponta. 1946-ban dr. Bandler Ottó ismert fogorvos lett az elnök, posztját 1954-ig töltötte be. 1948-ban 502 tagja volt a hitközségnek, sokan más településekről költöztek ide” – magyarázta. Ebben az időben a Menház zsinagógájában felállították a holokauszt áldozatainak emlékművét. Izrael Állam megalakulása után azonban a komáromi zsidó közösség létszáma jelentősen csökkent: 1949 és 1950 között 343-an hagyták el a várost.
„Az elnöki feladatokat 1954-től Wilheim Ármin, majd Fleischmann Lajos látták el. Egyre nagyobb gondot jelentett az előimádkozó személyének biztosítása. 1964 és 1981 között Paszternák Jenő állt a közösség élén” – mondta Paszternák András, aki emlékeztetett rá, hogy a prágai tavasz eseményeinek hatására az akkori fiatalok nagy része külföldön talált magának új otthont.
Paszternák András, a hitközség koordinátora
„Az itt maradottak többsége már nem tartotta, illetve nem is tarthatta fontosnak származását, jelentős részük asszimilálódott”. Ebben az időben a Menház épületében téli imatermet és irodahelyiséget alakítottak ki, a legnagyobb gondot azonban a temető rendben tartása jelentette. 1981-től dr. Raab Ferenc, Gregus Miklós és Delikát László irányították a közösséget. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején még egy kisebb csoport alijázott Izraelbe, távozásuk érzékenyen érintette a helyi hitéletet – jegyezte meg.
Az 1990-es években felpezsdült a hitközség élete – köszönhetően a Paszternák család tagjainak
A rendszerváltást követően felpezsdült a hitközség élete, többen kezdték látogatni a rendezvényeket. Az elnöki székbe dr. Novák Tamás került. 1992-ben avatták fel a holokauszt áldozatainak emléktábláját a Menház falán, amely 1998-as eltulajdonításáig emlékeztetett a vészkorszak áldozataira. „A tetteseket azóta sem sikerült megtalálni” – emlékeztetett András, akinek édesapja, Pasternak Antal 1996-tól a mai napig vezeti a közösséget. „1996. június 16-án jelent meg a Hitközségi Híradó első száma, amely napjainkig tájékoztatja a közösség Komáromban élő és a városból elszármazott tagjait. A vezetőség kezdeményezésére 1996 júniusában jött létre a Shalom Klub, amely, ha nincs járványhelyzet, havonta, kéthavonta tartja összejöveteleit” – számolt be.
Paszternák Tamás átveszi a Polgármesteri díjat 2017-ben
„Bátyámmal, Tamással együtt, a középiskola utolsó éveiben, egyetemistaként gyakran álmodoztunk arról, hogy egy felújított épületben szervezünk majd egyre színesebb kulturális, vallási, oktatási programokat. Egy aktív közösség alakul ki a régmúlt hagyományain alapulva. Mára van már szépen rendbe tett kultúrtermünk, oktatási termekkel, könyvtárral kiegészült modern irodánk, a zsinagóga is régi fényében tündököl, megújult a hitközség épületének udvara, kis múzeumunk gyűjteménye is szépen gazdagodott az elmúlt években. Szóval egyrészt teljesültek az álmaink. Másrészt mire park lett a régi gazos kertből, lehetőségünk adódott arra, hogy egyszerre párhuzamosan több rendezvényt is meg tudjunk tartani a Menházban, addigra nagyon sokan távoztak azok közül, akiknek örömmel szerveztük a programokat. Milyen jókedvűen ülnének kint tavasztól őszig a kerti padokon, élveznék a Shalom Klub kényelmes székeit, beszélgetnének, koncerteket hallgatnának…”
Paszternák András elmondta, az elmúlt huszonöt év alatt számos temetés volt, szinte alig születtek új tagok, s a „gyökereiket kereső új csatlakozók sem érkeztek tömegével”. „Mindezek ellenére nem panaszkodunk, míg megtelnek az asztalok széder estére, míg van, aki kinyitja a zsinagógát az őszi nagyünnepeken, kirándulni jön velünk, addig folytatni szeretnénk ezt a munkát. Bár évek óta Budapesten élünk, nem szakadtunk el Komáromtól. Folyamatosan megjelenik a Hitközségi Híradó, s amennyiben időnk engedi, ott vagyunk az ünnepeken, szervezzük a programokat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a két város között csak száz kilométer a távolság, így földrajzi akadályai nincsenek annak, ha valaki odahaza is szeretne tenni a közösségért” – fogalmazott.
Jelenleg félszáz tagja van a hitközségnek – vannak, akik most kezdik keresni zsidó gyökereiket
„A legnagyobb és legnehezebb kérdéskör a közösség közép- és hosszú távú fennmaradásával kapcsolatos. Az 1970-es, 80-as években sem voltak túl optimisták a hitközség vezetői, most sincs sok okunk a derűre ebben a tekintetben. Amikor egy közösségben számottevően nagyobb a temetések száma, mint a születéseké, két utat lehet választani: az egyik, hogy lekapcsoljuk a villanyt, lakatot teszünk a zsinagógára, a másik – s mi ezt választottuk –, hogy zsidó életélményt adunk a hozzánk betérőknek mindaddig, amíg erőnkből telik.
Az esküvői baldachin – évtizedek óta nem használták
Vége lehetett volna a történetnek már az 1980-as években is. Ha végignézzük a Menház folyosóit díszítő sok száz fényképet az elmúlt évek rendezvényeiről, örömmel nyugtázhatjuk, kár lett volna lemondani ennyi remek közösségi élményről” – tette hozzá. Paszternák András elmondta, a Komáromi Zsidó Hitközség létszáma ötven fő körül mozog az utóbbi évtizedekben. „A Holokauszt túlélői lassan távoznak közülünk, így a hagyományok továbbvitele az ő gyermekeikre, unokáikra és dédunokáikra hárul.
Rendezvényeinket gyakran keresik fel a régió – ideértve Szlovákiát és Magyarországot is – kisebb városaiban és falvaiban élő hittestvéreink is. Bár harminc évvel járunk a rendszerváltás után, még ma is találkozunk olyanokkal, akik most kezdik keresni zsidó gyökereiket, s csatlakoznak közösségünkhöz” – emelte ki. A fiatalabb generáció tagjai közül többen Pozsonyban vagy Budapesten élnek, esetleg a világ más pontjaira költöztek. A közösség 2001-ben indította útjára CHALON-ABLAK programját, melynek keretében szélesre tárta kapuit a Dél-Szlovákiában és Nyugat-Magyarországon élő hittestvérek előtt. „Programjaink, rendezvényeink nyitottak minden más vallású, kultúránk iránt érdeklődő látogató számára is” – húzta alá.
Arról, hogy hogyan lehet feldolgozni a vészkorszak traumáit
A nem zsidó lakossággal való együttélésre válaszolva elmondta, Komárom város mindenkori vezetésével, a helyi iskolákkal számos sikeres közös projektet valósítottak meg. „Aki szeretné megismerni hagyományainkat, kultúránkat, azok előtt mindig nyitva áll a Menház épülete. Bízunk benne, hogy a helyi kis közösségek és a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének tevékenységei biztos alapot nyújtanak a zsidóság szlovákiai fennmaradásához. Minden bizonnyal a virágzó zsidó élet inkább a nagyobb városokhoz kötődik majd évtizedek múlva, de fontos, hogy látogatható zsinagógák, emlékhelyek formájában megőrizzük a kis közösségek emlékeit is. Ha valaki ötven, száz év múlva elkezdi kutatni a komáromi zsidóság történetét, a 90-es évektől a 2000-es évek első feléig terjedő időszakról biztosan gazdag anyagot talál majd, s ehhez valamennyire nekünk is sikerült hozzájárulnunk” – vélekedett.
Komárom első épített zsinagógája itt működött
Paszternák Andrástól megkérdeztük azt is, hogyan képes feldolgozni ez a kis közösség az ellene irányuló teljes megsemmisítés szándékát, és mivel segíthetik ezt a folyamatot a nem zsidó lakosok. „Évről évre összegyűlünk a temetőben, majd a zsinagógában található emlékműnél gyertyagyújtással rójuk le kegyeletünket. A rendezvényen közösségünk tagjai mellett szép számban vannak jelen a környező hitközségek képviselői, Komárom város vezetői, a társegyházak és intézmények küldöttei. Jó érzés, hogy nem zsidó polgártársaink is velünk emlékeznek ezen a napon. A traumák feldolgozásában az átélt, megélt történetek összegyűjtése, az utókor számára történő megőrzése segíthet. Évtizedek óta foglalkozunk a témába vágó kiadványok publikálásával, számos emléknapot szerveztünk oktatási intézményekben, otthont adtunk tanárképzéseknek is” – fogalmazott Paszternák András a jubiláló hitközség és a komáromi zsidóság deportálásának 77. évfordulóján.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
