A napokban köszöntöttem ezen az oldalon a 70 éves Füleki Gimnáziumot. Szép-szép, de ki az a Bóna Friderika (?), jelzett vissza egyik szintén ott érettségizett, ma Budapesten élő ismerősöm. Most jelent meg az első (kis)regénye – írtam vissza, de magam is nagyon kíváncsi voltam a könyv ünnepélyes bemutatójára, amelyet a füleki Városi Könyvtárban rendeztek meg telt házas közönség előtt.
Nem csoda, hogy az ismerősöm nem találkozott még Bóna Friderika nevével, ha már a gimnázium, akkor Lóska Lajos, Ardamica Zorán és Farkas Ottó, s ha továbbra is Fülek, akkor György Norbert, Rácz Boglárka, Mizser Attila és Vankó Attila neve jut eszünkbe irodalmi vonalon. Bóna Friderika mentségére szóljon, alig két éve érettségizett a Füleki Gimiben, s jelenleg a nyitrai Konstantin Egyetem diákja, ahol vezeti a JUGYIK-ot, s ha teheti világcsavarog és néhanapján megjelenik a manapság újjáéledt Levél Kedvesemnek című irodalmi négyoldalason.
Más füleki tehetségekkel (Bystron Karina és Fodor Réka) együtt. Az Amodát elolvasván egy kellemesen gömbölyded, de folyamatosan cserfes, állandó mozgásban lévő alkotóra vártam a Városi Könyvtárban, s a legkevésbé sem csalódtam. A fiatal alkotóval egykori tanára, a regényszöveget is gondozó Szvorák Zsuzsa beszélgetett, aki talán jobb beszélgetőtársnak bizonyult, mint nyelvi korrektornak. Főleg, ami az idézőjeleket illeti. Bár valljuk meg, nem volt könnyű dolga, hisz a regény nem magyar köznyelven, hanem palócul íródott XXI. századi szlovák beütéssel. Vagyis, szó szerint azt olvashatjuk vissza, ahogyan a szó elhangzik a felvidéki palóc nyelvterületeken. Aposztrófok között, igaz, lábjegyzetek nélkül.
A beszélgetésen elhangzott ugyan, hogy a szöveget olvasván, annak sodró ereje miatt talán nem is hiányzik lábjegyzetekben közölni egyes szavak jelentését, ebben nem teljesen értünk egyet a szerzővel és a szerkesztővel.
Főleg, ami a szlovák szavakat illeti. Igaz, ma már, a google világában nem okozhat gondot kikeresni, mi az a sutolica, de azért talán mégis érdemes lett volna pár szlovák és palóc kifejezés átültetése lábjegyzet formájában.
Maga a történet hőse egy fiatal lány (aki részleteiben akár maga a szerző is lehetne), aki erősen italozó anyjával együtt él egy nagyvárosban (apja félrelépett már egy másik nővel), s húszévesen egyszer csak kíváncsi lesz alig ismert nagyanyjára, akit utoljára kétévesen látott. Anyja kibírhatatlan természete szétválasztotta őket, de eljön az a perc, amikor úgy gondolja, ideje ellátogatni Amoda, vagyis Dömökre (Demekovcére).
Amikor megérkezik a palóc falucskába, mintha egy országhatárt lépne át, Szlovákiai Palócföld határát, de gyorsan kiderül, „Te tényleg teljesen eltűnhetsz Palócföldről, de Palócföld sohasem tűnik el belőled teljesen és ténylegesen”. S tényleg, hősünk, Karola mintha sose ment volna el az anyjával, minden szükséges ott van a génjeiben, ami feltétlenül kell a dömöki hétköznapokhoz.
Bóna Friderika figurái mintha A mi kis falunk című (saját) szappanoperából lépnének elő, de sokkal életrevalóbbak s ezáltal hitelesebbek és szeretnivalóbbak is. Sárkány Sári, Nyulas Lotti, Zoli, Csöpi eb, de a többiek is azonnal megvannak nálunk is, ahogy a falucska helyszínei és történései is. László-napi búcsú, egri bortúra, gombázás a Sárkányvár oldalában – megannyi frappáns jelenetezés formájában.
„A (kis)regény 10 hónap alatt született meg, s folytatása szigorúan nem lesz” – hangzott el a bemutatón. De készül egy novelláskötet, amelynek első novelláit, szösszeneteit olvashatjuk a Levél Kedvesemnek aktuális számaiban.
Bóna Friderika par excellence palócregényét Bóna Mamának, Manci ángyonak és az olvasónak ajánlja. A 87 éves Manci ángyo – akinek szófordulatai bőven szerepelnek a könyvben – a számára dedikált tiszteletpéldányt kitette a hűtőszekrénye tetejére, hogy állandóan szem előtt legyen. Tegyünk így mi is, de előtte okvetlenül olvassuk el!
(Juhász Dósa János/Felvidék.ma)
