A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora a novembert a befőzés hagyományaival kezdi. A zenei válogatásban szatmári falusi bandák muzsikálnak, archív felvételekről.
A Kossuth Rádió „Hajnali”– Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora november első hetében a gyümölcstartósítás egyik hagyományos, de máig közkedvelt módját, a befőzést mutatja be.
A kerti és a vadon termő gyümölcsök eltevésének legelterjedtebb módja – az olcsó cukor megjelenéséig – az aszalás volt: főleg a szilvát, az almát és a körtét konzerválták így. Az aszalt gyümölcs, más néven bagolytüdő, vagy sok helyen: susinka, fontos böjti étel volt: levesben, habarva, vagy csak vízben megfőzve fogyasztották advent idején és nagyböjtben, de téli és lakodalmi csemegeként is kedvelték. A különböző gyümölcsökből pálinkát, illetve ecetet is készítettek. A nehéz sorsú, vidéken élő szegény emberek folyamatosan keresték a magától termő gyümölcsök sokrétű felhasználását.
Az önellátó gazdaságokban a befőzésnek fontos szerepe volt az aszalás, füstölés, savanyítás és a sózás mellett. A paraszti háztartásokban az első világháborúig alig használtak cukrot erre a célra.
Lekvárt régen szinte kizárólag szilvából főztek, cukor nélkül. A szilvalekvárt, ami évekig eltartható, nagy mennyiségben, rézüstben készítették. Hozzá főként besztercei és vörösszilvát használtak, melyet kimagozva vagy magozatlanul tettek az üstbe; utóbbi esetben a felfőtt szilvát cserép szűrőedényben áttörve magozták ki, majd tovább főzték, akár 24 órán át. Az üstöt hagyományosan földbe ásott gödörkatlanba, vagy sárból, vályogból rakott udvari katlanba állították, fenekét kívülről besározták.
A kész lekvárt, szilvaízt cserépfazekakba, bögrékbe, Szatmárban például szilkébe töltötték. Az Alföldön készült fedeles lekváros cserépfazék is. A szilvalekvárnak leginkább az ország keleti felében volt fontos szerepe a táplálkozásban, ahol sokszor kukoricapéppel is ették.
Az 1900-as évek elején, amikor a paraszti háztartások számára is hozzáférhetővé vált a viszonylag olcsó répacukor, a városi-polgári konyhák hatására új tartósítási eljárásokkal konzerválták a gyümölcsöket.
A cukorral való lekvárfőzés és a cukoroldatban, vízgőzzel vagy forró vízzel hevítve tartósított befőtt- és kompótkészítés újdonságot jelentett a falvakban élők számára. Így készült ízletes lekvár a tavasszal az erdőben elsőként gyűjtött szamócából is, amely „mind kedves szagjával és ízével, mind ragyogó piros színével majd minden gyümölcsök felett kedvelteti magát”– írja Mátyus István az 1787-ben kiadott Ó és új diaetetica című munkájában.
Kugler (Henrik) Géza – akinek budapesti cukrászdáját Émile Gerbeaud vette át – 1896-ban megjelent Legújabb és legteljesebb nagy házi cukrászat című könyvében tíz különböző receptet ajánl a cseresznye tartósítására. Ízelítőül a pálinkában eltett cseresznye receptjét osztjuk meg: A cseresznyét vagy meggyet válogassuk ki, csumáját félig vágjuk el, rakjuk üvegekbe narancs- és fahéjjal, és szegfűszeget szórjunk hozzá. Öntsük le cukros pálinkával vagy rummal, kössük be az üvegeket és néhány hétig napos helyen tartsuk. 1 kiló cseresznyéhez ½ kiló cukrot és 2½ deci pálinkát vagy rumot vegyünk.
Szerkesztő-műsorvezető: Pénzes Géza. Társszerkesztő: Biri Elvira. Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető ITT.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
