Molnár V. József egyszerre volt Magyar Örökség díjas néplélektan-kutató, néprajzkutató, grafikusművész, szabadságharcos és a Történelmi Vitézi Rend tagja. 91 évet élt.
1930-ban született Marcaliban és már gyerekkorában megismerkedett a későbbi néprajz-kutató a falusi gyógyító emberekkel és a paraszti életformával, 7-8 éves korában is a kanászok, pásztorok közé járt, hogy tanuljon tőlük.
1956 őszén újságíró szakos egyetemi hallgatóként részt vett a budapesti harcokban. Október 22-én este még az ELTE színháztermében megalakították a Március 15-e Kört. A Rádió ostromában már nem vett részt, ugyanis az egyetem másnap megjelenő lapjának, az Egyetemi Ifjúságnak meg akarta írni az addigi eseményeket, amit elkészülve azonban egy környékbeli razzia hallatára megevett. Közben a Március 15-e Kör a műegyetemiekkel egyesülve Egyetemi Forradalmi Diákbizottsággá alakult, amelynek szintén az egyik vezetője lett. A forradalom leverése után elszegődött az illegálisan működő Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által kiadott Október huszonharmadika című laphoz, ahol író-szerkesztő és terjesztő is volt. Ezért 1957. január 23-án elfogták és később 3 év börtönre ítélték, amelyből 1 évet magánzárkában töltött. Az itteni idő alatt eszmélt rá, hogy a természetes műveltségben egy-egy rajz a valóságnak összetett rétegeit idézi meg, annak gyakorlatát itt fedezte fel. A kép mágiájával is ekkor ismerkedett meg: a kép e szerint nem dísz, nem azért van, hogy az ember környezetét elviselhetőbbé vagy kellemessé, esztétikussá tegye.
Szabadulása után nyomdászként helyezkedett el az egyetem tanszékének titkárnője segítségével. Itt belekerülhetett a művészeti életbe. Avantgárd festőként kiállításai is voltak, miközben a néprajzot is művelhette. Csáji Attila festő, a progresszív avantgárd csoport egyik vezéralakjának barátjaként megismerkedett Pauer Gyulával, Papp Oszkárral és Csutoros Sándor szobrászművésszel. 1970-ben nyílt élete első önálló kiállítása a József Attila Művelődési központban. Az első igazán jelentős avantgárd kiállítása az R-Klubban volt.
Hintalan László néprajzossal 1989-ben megalapították az Örökség Népfőiskolát, majd 1996-ban a Magyar Hagyományőrző Műhely szabadegyetemet. A tanítással párhuzamosan, 1999-ben végzett a Miskolci Bölcsész Egyesületnél. 86. életévén túl is sok előadást tartott az ősképeknek a saját elképzelése szerinti világáról.
Életében nagy fordulót jelentett, mikor alaposabban megismerkedett az őskori ember barlangi művészetével. Ekkor kezdte kidolgozni ősképekről szóló elméleteit. Ezt a formavilágot és a lényegét adó tartalmat nevezte el „szerves műveltségnek” vagy „természetes műveltségnek”.
Az Ég és föld ölelésében, A Nap arca és az Újraszülető világ c. könyveiben gyerekrajzokat elemez. A Kalendárium c. könyvéből megismerhetők az adott napnak az évszakhoz, a paraszti élethez vagy éppen a valláshoz köthető hagyományai. A könyv a naptári évet kétszeresen osztja fel: az állatövi jegyek és a naptári hónapok szerint is. Ezzel megismerhetővé válik a hagyományos népi kultúrában élő ember életének és az évszakok körforgásának kapcsolata, vagyis hogy a klasszikus paraszti világban az ember szinte együtt lélegzett a természettel, az évszakok változásával, azaz a Nappal, annak útjával, „forgásával”.
Pap Gábor ösztönzésére dolgozta ki elméleteit, melyet a Világ-virág. A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere című munkájában adott közre.
Munkásságáért számos elismerésben részesült, többek között a Történelmi Vitézi Rend tagja lett 2009-ben, 2016-ban a Magyar Kultúra Lovagja lett, megkapta a Magyar Örökség díjat és a Magyar Művészeti Akadémia életműdíját.
(https://kulturvilag.blogstar.hu/Felvidék.ma)
