A felvidéki magyarok kálváriájára emlékeztek a településeinken

A Felvidékről kitelepítettek emléknapját immár tíz éve minden év április 12-én tartjuk a magyar Országgyűlés határozata alapján. Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése.

Megemlékezés Nagymácsédon 

Nagymácsédon is megemlékeztek a felvidéki magyarok elleni jogtiprásról, a kitelepítésről és a deportálásról. A Felvidékről kitelepítettek emléknapját minden év április 12-én tartják a Magyar Országgyűlés 86/2012-es határozata alapján, ugyanis 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. A megemlékezést a Szövetség helyi szervezete és a helyi alapiskola szervezte.

„Volt szó, mit úgy tanultunk meg, / Hogy beleköltöztünk lakni. / A kitelepítés lakótere tágas volt, szellős… / Havas tájak lógtak a falán,/ S egyetlen kijáratából vonatok csattogtak elő / Ebben nőtt fel egy gyermek, / S kapott egy néptöredék / Létet és nevet“… – summázta Tóth Tünde a megemlékezésen, majd Balogh Rózsa Magdaléna, Gál Vanessa versmondásai, Kempski Sára gitárzenéje és éneke után ünnepi beszédet mondott Hrbácsek Noszek Magdaléna.

(Fotó: Hrbácsek Magdaléna)

Beszédében a rideg számadatokon túl kitért arra is, hogy miért kell megemlékezéseket tartani.

A fiatalabb nemzedékek is meg kell, hogy ismerjék a történelmet, tudniuk kell a meghurcoltatásokról, mely a generációk közti összehangoltságot segíti elő.

Így, ahogy a beszédben is elhangzott, nem azt fogjuk mondani, hogy őket hurcolták el, őket telepítették ki, hanem az én népem szenvedett, az én népemet deportálták vagy telepítették ki. A megemlékezéseknek ekkor van értelme, hiszen így válik eleven emlékezetté.

Az ünnepi beszédet követően a kitelepítési és deportálási emlékműnél az emlékezés virágait helyezték el. A megemlékezés nemzeti imánk eléneklésével zárult. (NL)

Nagykaposon is megemlékeztek a Felvidékről kitelepített magyarokról

A kitelepítés az Ung-vidéket sem kerülte el, mintegy 26 családnak kellett hátrahagynia otthonát és áttelepülnie kényszerből vagy önként, de valójában a sors hozta kényszerűségből.

(Fotó: Vályi Edit)

Őrájuk és minden kitelepített magyarra emlékeztek ünnepi keretek között a nagykaposi Magyar Közösségi Házban április 12-én délután.

A megemlékezés a Nagykapos és Vidéke Társulás és a Rákóczi Szövetség társrendezésében valósult meg. A rendezvény szónoka, Lakatos Denisza a jogfosztott időszakot felelevenítve beszédében azt is kiemelte, hogy

„nem szabad feladnunk iskoláinkat, kultúránkat, hagyományainkat, mivel ez a miénk volt, a miénk és a miénk kell, hogy maradjon mindaddig, amíg ki tudunk állni megidézni a múltat, emlékeztetni a jelenkor és a jövő nemzedékét.”

A megemlékezés a Kitelepítettek emléktáblájának koszorúzásával zárult. A rendezvényen közreműködött az Erdélyi János Vegyes Kar és a Mécs László cserkészcsapat. (VE)

(Fotó: Vályi Edit)

A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára emlékeztek április 12-én a gömörpanyiti evangélikus templomban

A Rákóczi Szövetség Lekenyei Helyi Szervezete, a lekenyei és gömörpanyiti evangélikus gyülekezet, valamint a Csemadok Gömörpanyiti Alapszervezete szervezésében istentisztelettel egybekötött megemlékezést tartottak. A jelenlévőket Beke Beáta, a Rákóczi Szövetség Lekenyei Helyi Szervezetének alelnöke üdvözölte és emlékezett vissza az elmúlt időszakra. Gömörpanyit azok közé a települések közé tartozik, amelyet jelentős mértékben érintettek a csehszlovák kormány intézkedései. 1947-ben a községből 48 családot telepítettek ki. 2018-ban, a hetvenedik évfordulón a templomban emléktáblát avattak ezen családok tiszteletére – tudhattuk meg.

Az üdvözlés után igét hirdetett Lóczy Tibor lelkészi munkatárs, majd a megrázó történelmi eseményeket Benko Roland, a gömörpanyiti egyházközség tagja ismertette a résztvevőkkel. Beszédében kiemelte: „Az emléknap nem támadás vagy uszítás valaki ellen, hanem tisztelgés a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarság előtt, akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással otthont teremtettek maguknak. Tisztelgés az itt maradottak előtt is, akik mindmáig igyekeznek megmaradni magyarként az ősök földjén.”

A megemlékezés Várady Eszter előadásában az „Egy marék földet /Egy kitelepített magyar kívánsága/“ című verssel folytatódott, majd a Rákóczi Szövetség járási helyi szervezeteinek képviselői és a jelenlévők az emléktáblánál elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A rendezvény szeretetvendégséggel ért véget. (Máté Gyöngyi)

(Felvidék.ma)