A második világháború végéről az európai országok általában május nyolcadikán emlékeznek meg. Az ENSZ Közgyűlése 2004. november 22-én kelt 59/26-as számú határozata értelmében május nyolcadikát és kilencedikét emléknappá és egyben a megbékélés napjává nyilvánította a második világháború áldozatai, illetve a fasizmus felett aratott győzelem emlékére.
Ma is május nyolcadika van, és az évfordulónak szomorú és ellentmondásosnak tűnő aktualitása van, hiszen ismét háború dúl Európában, méghozzá két testvérnemzet között, mely a második világháborúban vállvetve harcolt a fasizmus ellen. Most pedig az orosz–ukrán háború kapcsán visszatérően megfogalmazott vádként hangzik el, hogy az ukránok „fasiszták”, s Vlagyimir Putyin orosz elnök a támadás megindításakor azt hangoztatta, hogy a „különleges katonai művelet” célja Ukrajna demilitarizálása és „nácitlanítása”.
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben, a második világháború befejezésének 60. évfordulója, 2010-ben a 65. évfordulója, 2015-ben pedig a 70. évfordulója alkalmából rendkívüli ünnepi ülést tartott, hogy tisztelegjen a második világháború áldozatai előtt. Ezen évfordulók alkalmából felhívta tagállamait, hogy következetesebben harcoljanak a világbékéért és a nemzetközi biztonságért és erősítsék meg az ENSZ ebbéli szerepét.
A volt Szovjetunióban és a jelenlegi Oroszországban a második világháborút nagy honvédő háborúként tartják nyilván, a fasizmus felett aratott győzelmet pedig május kilencedikén ünneplik. Szlovákiában a fasizmus felett aratott győzelem napját 1996 júniusában munkaszüneti nappá nyilvánította a parlament.
1945. május 7-én 02 óra 41 perckor a nyugati szövetségesek reimsi főhadiszállásán a németek aláírták a fegyverletételről szóló okmányt, melyet rajtuk kívül a szövetséges hatalmak (Szovjetunió, Nagy-Britannia, USA, Franciaország) nyolc tábornoka is ellátott kézjegyével. A harcoknak ennek alapján május nyolcadikán 23 óra 1 percig kellett befejeződniük.
A nyugati hadszíntéren az első általános, a teljes német haderőre érvényes feltétel nélküli megadás aláírása tehát május 7-én Reimsben, Eisenhower franciaországi főhadiszállásán zajlott le.
A kapitulációt a kora hajnali órákban amerikai részről Bedell Smith tábornok, a főparancsnok vezérkari főnöke, a német haderő képviseletében pedig Alfred Jodl vezérezredes, a Wehrmacht vezérkarának hadműveleti főnöke, míg szovjet részről az Európai Szövetséges Expedíciós Erők Legfőbb Parancsnoksága mellé összekötőnek kinevezett Iván Szuszloparov tábornok a „szovjet felső vezetés nevében” látta el a kézjegyével, aki viszont nem rendelkezett engedéllyel Moszkvától arra, hogy aláírja a kapitulációs dokumentumot.
A hírre Sztálin dührohamot kapott, a május 7-i fegyverletételi egyezményt „a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének” minősítette és követelte, hogy a német megadásról szóló okmányt Berlinben írják alá, ahol a vesztes kapitulációját a háború legsúlyosabb terheit viselő Vörös Hadsereg fogadja el.
Így történt, hogy a dokumentum aláírását május nyolcadikáról kilencedikére virradóan megismételték Berlin-Karlhorstban, a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásán.
Ezen mások mellett részt vett Wilhelm Keitel, a Wehrmacht vezérkari főnöke, szovjet részről pedig Zsukov marsall. Az aláírásra május nyolcadikáról kilencedikére virradó éjjel került sor, de a május hetedikei aláírással ez május nyolcadikán közép-európai idő szerint 23 órakor lépett érvénybe, amikor a Szovjetunióban már éjfél elmúlt, tehát kilencedike volt.
A szocializmus bukása után több közép- és nyugat-európai országban áttették a fasizmus felett aratott győzelem ünneplését nyolcadikára. A háború viszont ekkor még egyáltalán nem ért véget, a Távol-Keleten és a Csendes-óceán térségében az amerikai és japán csapatok között még dúltak a harcok. Az atombombák Hirosimában és Nagaszakiban történt ledobása gyorsította meg a japánok kapitulációját, melyet 1945. szeptember másodikán írtak alá.
(NZS/Felvidék.ma)
