Albert Sándor professzor, volt parlamenti képviselő, tanszékvezető, a Selye János Egyetem alapító rektora, a kassai ipariskola volt diákja és igazgatója tartott előadás a jászói szabadegyetemen július 12-én a másfél száz éves kassai ipariról abból az alkalomból, hogy könyvet írt az intézményről A legenda nyomában címmel (Komárom, 2021).
Az ipariskola nem csak Kassa iskolája. A 150. évforduló már önmagában tiszteletet parancsol. Ez valamennyiünk kincse. A fiatalokat a műszaki életre, de nemcsak arra, sok más hivatásra is felkészítette. Ahogy tréfásan megjegyezték, még technikusokat is képzett!
Albert értékelve az iskola múltját, elmondta, az elmúlt 150 év nem volt sétagalopp. Ezalatt két világháború zajlott le, a történelmi Magyarországot feldarabolták, négy világméretű járvány, három gazdasági válság, a felvidéki magyarság jogfosztása következett be. A történelmi Magyarország első ipariskolája immár egy évszázada kisebbségi iskolaként tevékenykedik, annak minden keservével együtt. Beleértve, hogy 1919-ben egy évre, 1945-ben pedig öt évre bezárták.
Történetét legenda övezi. Ennek a legendának eredt a nyomába, mert ez élteti az iparit, ez tartja össze, forrasztja egybe az iparisták nemzedékeit.
A kötet megemlékezik az iparista hagyományokról. Ennek egyik lehetősége az öregdiákok klubokba szervezése és rendszeres találkozóinak biztosítása.
Szakkay József 1872-ben alapította, majd ebből az anyaintézményből Kassán további hat nőtt ki. Ilyen jellegű iskolatípus addig nem létezett a történelmi Magyarországon, Csehországban viszont volt hasonló.
Trianon után az első kemény pofont azt jelentette, amikor a cseh miniszteri tanácsos Kassára érkezett megvalósítani a nyelvváltást. Németül tárgyaltak. Balassa János igazgató erre azt mondta, rendben van, de a magyar tagozatot meg kell tartani.
A tanácsos egyetértett, de egy feltétellel. A magyar tagozatra nem vehetnek fel szlovák diákokat. Korában az iskolában a szlovák diákok magyarul tanultak. Az is követelmény lett, hogy ne legyenek nemzetiségi villongások. Mivel Balassa nem tudott szlovákul, nem maradhatott igazgató. Egy évig azonban magyar osztályok nem indultak.
A másik nagy korszakváltás 1945 után következett, amikor a magyar nyelvű oktatást felszámolták. Bajusz Ferenc volt a szlovák oktatási nyelvű, Sztálinról elnevezett ipariskola igazgatója. 1950-ben újraindult a magyar nyelvű képzés. Voltak 15 évesek a diákok között, de 10-12 évvel idősebbek is. Rácz Olivér mesélte, aki magyar nyelvet tanított, hogy egy tanítványának pofozást ígért. Rácz 27 éves volt, a megpofozandó diák 32! A diákság körében működött az összetartó szolidaritás. Az idősebbek odafigyeltek a fiatalokra, hogy tanuljanak. Arra ösztönöztek, hogy a gyengébbekkel foglalkozzanak, egymást segítsék.
1952-ben a 240 diák számára szűkösnek bizonyultak az osztályok. Be kellett vezetni a délutáni tanítást, miközben a város különböző pontjain folyt az oktatás, többek között az Iparkamara helyiségeiben. Végül úgy döntöttek, hogy a magyar tagozat váljon ki. Kérelmüket a hatóságok érdekes módon 1952-ben elfogadták. Még egy épületet is kaptak, mely a maival azonos, az egykori Imaház utcában áll. Ennek hírére visszajöttek a magyar pedagógusok. Akik a tanonciskolából jöttek, kulcsemberek lettek. Néhányan a szlovák ipariból érkeztek. Erről soha nem beszéltek, de valószínűleg reszlovakizáltak, azért taníthattak. Óriási előnyt jelentett, hogy itt kész tantestület állt össze. Ezek a pedagógusok két-három évtizeden át őrizték az iskola szellemiségét. Ebből a generációból már csak egy ember él. A többi iskolában viszont pedagógushiánnyal küzdöttek.
A tanítást bonyolította, hogy a műhelyben rossz állapotban voltak a gépek. Így a szlovák ipariban kellett a műhelymunkát lebonyolítani. Legenda kapcsolódik ehhez a korszakhoz is.
A diákok a műhelyben felsorakozva, zárt sorokban vonultak a Mészáros utcán és közben magyar katonadalokat és népdalokat énekeltek. A polgárok ablakai megnyíltak, könnyezve nézték a fiatalokat. Ez naponta megismétlődött!
1958-ban az építészeti szakközépiskola vált ki, így újra épület nélkül maradtak. A gépészeti szak a Commenius u. 2-be került, a magyar elektrósok (drótosok – ahogy hívták őket) az újonnan megnyílt szlovák elektrotechnikai iskola épületébe kerültek. A műhelymunkára továbbra is az Imaház utcába jártak. Így az iskolát három részre szakították. Egy évvel később a magyar elektrósokat kitették, így a magyar ipariban a délutáni oktatáson vettek részt.
1967-ben visszakapták a régi épületüket, akkor költöztek vissza oda, ahol most is vannak. Nyáron teherautókon szállították a felszerelést, a tanszereket és minden egyebet. Rezsuha Dezső, aki a gépelemek szaktantárgyat oktatta, a számára szükséges teherautónyi alkatrészt vitte, melyeket rajzoltatott velük. Végre így a gyakorlati és elméleti oktatás is egy helyre került!
A létszám folyamatosan gyarapodott, a 70-es évek derekán elérte az ezer főt. Volt kihelyezett tagozatuk Tornán, Pelsőcön és másutt.
Az iskolára emeletet kellett építeni. Az építkezési vállalat pénzt tudott biztosítani, csak munkásokat nem. A szemétdombról beszereztek egy darut, s rendbe tették. A munkát a szülők és diákok végezték el. Gumimatracokon aludtak. De a harmadik emeletet ők építették. Akkor a tornaterem kultúrteremmé is vált, majd a Thália kapta meg. A komáromi színház kihelyezett tagozata lett. Schulz György igazgató azzal a feltétellel adta át, ha felépítenek nekik egy tornatermet. Beke Sándor rendező megígérte, de nem tudta teljesíteni. Először a pozsonyi zsinagóga lett volna a magyar színház otthona, de az épületet lebontották. Azután Rozsnyó került szóba, de Beke kijelentette, csak ott lehet színház, ahol villamosok járnak! Így Kassára esett a választás.
A 70-es évek végén a pedagógusok nyugdíjba vonultak, vagy meghaltak. Harmincévesek jöttek a helyükre. Ez a társaság határozta meg az iskola új irányultságát.
1993-ban a holland Hogeschool Venlo főiskola segítségével megindult a felsőfokú szakképzés. Hat szlovákiai iskola kapott erre lehetőséget. A hároméves képzés az egyetem első szintjének felelt meg. De bakaláreusi diplomát nem adhatott, mert nem volt akkreditációja. Majd kereskedelmi akadémia létesült. Addig 2-3 lány volt csak osztályonként. A kassai Kereskedelmi Akadémiával kellett megegyezni, ahol magyar osztály működött. Ezt Albert Sándor át akarta venni. Pozsonyban sikerült elintézni az akadémia megnyitását, ahová sok leány jelentkezett. Ez nagy sikert jelentett.
1991-től az iskola saját diákotthonnal rendelkezett. Addig a város különböző pontjait lakták be. Az egyes kollégiumok jelezték, mennyi üres helyük maradt. Sokaknak nem jutott hely, így albérletben laktak. A 50-es évek elején egy osztályban aludtak a diákok. A későbbi konzervatórium épületében, az egykori ferences rendházban 30-an laktak egy szobában. Takács Emőd rendező visszaemlékezése szerint, a földszinten patkányok sétáltak. A nevelő azzal nyugtatta őket, ne féljenek, az emeletre nem mennek föl!
Most meg van kollégiumuk, de kevés a diák a szálláson.
A társadalmi mozgásokkal összhangban az iskola hivatalos megnevezése is több alkalommal változott, de az egykori és mai diákok szóhasználatában továbbra is ipari maradt.
Pedig volt Felső Ipariskola, Gépészeti és Elektrotechnikai Ipariskola, Magyar Királyi Gépészeti Ipariskola is. Volt állami, viselte Sztálin és Schönherz Zoltán nevét, de mégis mindig ipariskola maradt – legalábbis 2009-ig. 2020 óta Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola a neve. A magyar kimaradt. Így senki nem tudja, melyik iskoláról van szó! Panaszkodnak a kevés diákra, de miért kellett megváltoztatni a nevét?
Csökken a diákok létszáma. 150 gyerek látogatja az iparit. Ennek oka a kivándorlás, de a névváltoztatás is. Valamikor Ágcsernőtől Pozsonyig jártak a diákok Kassára. Ha a diáklétszám csökken, akkor a fejkvóta miatt kevesebb pénzt kap az iskola. Ha nincs gyerek, nincs pénz! Valaki ezt úgy orvosolná, hogy betiltatná a magyarországi iskolák látogatását. Ez nem járható út! Egyetlen megoldás létezik, jobbnak kell lenni!
Pénzt úgy akarnak megtakarítani, hogy nyugdíjba küldik a korosabb, de tapasztaltabb tanárokat, mivel a fizetésük valamivel magasabb. 2010-ben útilaput kötöttek a talpukra.
Most van egy fiatal csapat, akiknek fogalmuk sincs, mi az az ipariskola, de kevesebb pénzt kell nekik fizetni. Az ipari portáján hagyott annyi példányt a könyvéből, ahány tantestületi tagja van jelenleg az iskolának. Csak kettőt vittek el, pedig ingyen kapták!
A hagyományok megszakítása azzal is kapcsolatos, hogy az öregdiákok ma már nem Kassán tartják az érettségi találkozóikat. Így nem találkoznak a mai tantestülettel. Nem ismerik egymást, elidegenednek egymástól, megszűnik a folytonosság.
Az 1950-70-es évek jelentették az iskola fénykorát. Ekkor alakult ki a szellemisége, a hagyományok, mindaz, amire egy iparista büszke lehet. Ennek köszönhetően az iskola körül kialakult egy legenda. Ez a könyv is azért született, hogy ennek utánajárjon s megörökítse. Az emlékek megszépülnek. A lélek legendákból él. De ezek a legendák tartják össze a közösséget. Ha ezek kimúlnak, nem lesz kinek továbbadni, s akkor az iskolának vége! Albert Sándor a könyveit azért írta, hogy ezek a hagyományok tovább éljenek s ezáltal az iskolának is legyen jövője!
A Legenda nyomában című könyvet a résztvevők ingyen kapták meg.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
