Nyolcvannégy esztendővel ezelőtt rajtunk volt a világ szeme, amikor az első bécsi döntést követően a kormányzói hadparancsban foglaltak szerint a Magyar Királyi Honvédség csapatai Isten és a haza nevében megindultak, hogy visszavegyék a Felvidék déli és Kárpátalja délnyugati részét. Az isteni Gondviselés jóvoltából ez volt a XX. századi magyar történelem egyik legszebb pillanata.
Amikor 1938. november 5-én, egy szép őszi szombaton a Magyar Királyi Honvédség csapatai megkezdték felvidéki bevonulásukat, a visszatért városokban és falvakban mindenki olvashatta a hazatértekhez magyar, szlovák, ruszin és német nyelven intézett kormányzói szózatot: „MAGYAROK! Újra szabadok vagytok. A gyötrelmek és megpróbáltatások ideje lejárt. A Ti szenvedéstek, törhetetlen akarástok és mindnyájunk küzdelme diadalra juttatta az igazságot. Ismét a Szent Korona fénye sugároz Felétek, az ezeréves magyar múlt sorsközösségének újból részesei lettetek. A magyar haza szeretete és gondoskodása vár Benneteket. A magyar királyi Honvédség lép elsőnek a rabságból felszabadult ősi magyar földre, hogy megvédelmezze és soha többé el ne hagyja. Szeretettel öleljük magunkhoz e területen élő valamennyi nép fiát, hogy velünk örvendezzenek és részesei legyenek a felszabadulás ünnepének. Legyen mindenütt rend, nyugalom és becsületes magyar munka. Ne feledjétek, hogy a világ szeme rajtunk van. Isten áldása legyen e hazán!”
A bevonulás első napján kellemes volt az idő, a hőmérséklet csúcsértéke 13–17 fok között alakult, igaz, a nyugati szél időnként viharossá fokozódott és többfelé lehetett záporesőre számítani. Az MTI reggel 8 óra 30 perckor jelentette, hogy
„a magyar királyi honvédség csapatai az átadandó Felvidék csallóközi részének A-zónába eső részét szombaton délelőtt szállják meg. A honvédség csapatai Medve községnél, amely Győrtől északi irányban 12 kilométernyire fekszik, hidat vernek a Dunán.
Elsőnek Szőke Endre vezérkari százados [a székesfehérvári II. hadtestparancsnokság (korábban: 2. vegyesdandár) vezérkari tisztje] mint parlamenter rohamcsónakon átkel a Dunán és összeköttetésbe lép az átadást végző cseh vezérkari tisztekkel. A parlamenter után ugyancsak rohamcsónakokon a határbiztosító osztagok műszaki alakulatai kelnek át, amelyek biztosítják a zavartalan hídépítést.”
Szinte ugyanekkor a győri 5. gyalogdandár részei Magyaróvárról indultak meg a doborgazi hadihíd felé. Az MTI híradása szerint „a volt határt elsőnek egy vezérkari tiszt lépte át 8 óra 30 perckor és Doborgaz község iskolájánál átvette a területet az illetékes csehszlovák tiszttől. Az átkelő csapatok Doborgaz-szigeten a kijelölt helyen imához gyülekeztek.
A mértani szabályossággal felállított egységek virágerdőnek látszanak, mert minden katona rohamsisakja virágokkal és cserfalombokkal van feldíszítve.
A zenekar a magyar Himnuszt játszotta, majd vitéz Zalay Károly ezredes kihirdette a kormányzó úr őfőméltósága hadparancsát és beszédet intézett a csapatokhoz, amelyek ezután a Rákóczi-induló hangjai mellett menetvonalba fejlődtek és elindultak a hídfő felé. Szemben Doborgaz község templomának összes harangjai szólnak, a Duna-part feketéllik az embertömegektől. Mindenfelé nemzetiszín zászlókat lobogtat a szél.”
A bevonulás katonai műveletét a II. hadtest alakulatai kezdték meg délelőtt 10 órakor harangzúgás közepette, a Dunán átkelve Medvénél és Doborgaznál lépték át a trianoni határt. Egy kisebb incidens azonban megzavarta a csapatok partváltását, ami kis híján fegyveres konfliktushoz vezetett.
Erről Dezsény Miklós folyamőr kapitány számolt be: „A Felvidék cseh uralom alól való felszabadítására és megszállására rendelt honvéd haderők november 5-én 9 óra 15 perckor [sic!] megkezdték átkelésüket Medvénél, a csehek által megszállva tartott túlsó partra. Az átkelő részlegek partváltását a nehéz hadihíd építését és az átkelő részlegek légvédelmét a SOPRON őrnaszádunk biztosította. Feladatának befejezése után a SOPRON őrnaszád Doborgazra menetelt, ahol a KECSKEMÉT őrnaszáddal és a TÜZÉR páncélos motorcsónakkal együtt az ottani átkelő csoport partváltását biztosította. Az átkelés alatt a PRESIDENT MASARYK cseh őrnaszád ismételten megközelítette az átkelés színhelyét, azonban a KECSKEMÉT őrnaszádunk támadásszerű fellépése minden esetben visszavonulásra kényszerítette a cseh harcegységet(…)”
Medvénél az ünneplők sokasága várta a honvédeket: „A gyalogcsapatok zöme Medve és a többi község lakosainak egetverő ünneplése közepette foglalta el helyét. Medve községnek Duna felőli bejáratánál hatalmas diadalkapu fogadta a honvédsereget.
A község házai magyar zászlókkal voltak díszítve; hirtelen nem is állapítható meg, honnan került elő ez a sok magyar zászló, kétségkívül rejtve tartották őket erre az ünnepi alkalomra. A község apraja-nagyja a diadalkapu és a főtér között, illetve a főtéren helyezkedett el és mámoros lelkesedéssel köszöntötte a magyar honvédeket.
Ott volt a község öregjeitől kezdve az iskolás gyermekekig mindenki, sokan pompázó magyar ruhában. A község főterén szónoki emelvény állott magyar nemzeti színekkel díszítve. A lelkes üdvözlések után több beszéd hangzott el. Elsőnek Horváth Ignác községi bíró köszöntötte a bevonuló honvédsereget, majd Vavrecha József, az Egyesült Magyar Párt munkáscsoportjának elnöke mondott üdvözlő szavakat. Bohus Rezső plébánosnak, a csilizközi helyi magyar nemzeti tanács elnökének javaslatára az egybegyűltek hódoló táviratot küldtek Horthy Miklós kormányzónak, majd üdvözlő táviratokat vitéz Imrédy Béla miniszterelnöknek, Kánya Kálmán külügyminiszternek, Mussolininak és Ciano grófnak.
„A legszebb jelenet: Az első század (Kisteleki) indul a magyar partról Medvének és énekli a Himnuszt.” (Babucs Zoltán gyűjteménye)
A hadihíd délután fél három órára készült el, mire átvonultak rajta a tüzérség, a műszaki csapatok és az átvonuló csapattestek vonata. Az egyes csapattestek azután bevonultak a nekik kijelölt községekbe. Az ünneplés mindenütt ugyanolyan lelkes volt, mint Medvén. A magyar honvédeket mindenütt vendégül is látta a felszabadított lakosság.”
Az MTI tudósítója a honvédekkel együtt érkezett meg Doborgazba: „A pontonhíd pallója ütemesen kongott a magyar katonák lépte alatt, amint a Duna közepén álló Doborgaz-szigetre mentek át. Itt készen álltak a rohampontonok. Vörös rakétajelzésre megkezdődött az átkelés. Szombaton elsőnek a határőrség élcsapatai keltek át, mintaszerű rendben a motorosokon és elfoglalták a térkép szerint kijelölt helységeket a Duna északi oldalának kővel kirakott partján. Most tűnik ki, hogy miért ragaszkodtak a csehek annyira a Duna-vonalhoz. A sorozatos átkelések óriási feladatot rónak a műszaki csoportokra, de ezek derekasan megoldják feladatukat. (…)
A túlsó oldal magyarsága zokogva énekelte a Himnuszt és nagy lelkesedéssel fogadta a húsz éve várt magyar katonákat, akiket szeretete minden jelével elárasztott.
A Duna partján felsorakozott a tűzoltóság, mint az egyetlen visszamaradt rendfenntartó alakulat – ha ugyan erre egyáltalán szükség volt – és parancsnokuk, Liskay Lajos, majd Doborgaz község nevében annak legidősebb polgára, Khin Lajos halászmester üdvözölte az átkelt élcsapatok parancsnokát, aki meghatott hangon mondott köszönetet.
Doborgaz község főutcájának elején magyar színekkel díszített diadalkapu várta a magyar honvédeket. Az utca két oldalán az első sorban iskolás gyermekek álltak, kezükben virágcsokrokkal, melyeket a honvédek lábai elé szórtak. Mögöttük az egész járás magyarsága sorakozott, a férfiak fekete ruhában, nemzetiszín kokárdákkal, a nők közül igen sokan díszes magyarruhában, boldog mosollyal arcukon, szemükben könny ragyogott. A diadalkapunál Varga Ilonka mondott üdvözlő szavakat és virágcsokrot nyújtott át a parancsnoknak, aki előtt azután Ruzsinszky Károly a világháborús honvéd rokkantak és harcosok nevében jelentkezett katonásan. Mellét a háborús érdemrendek miniatűrjei díszítették. A zászlóaljparancsnok válasza után vezényszavak hangzottak és az élcsapatok újonnan megérkezett osztagai a Csallóköz belsejében fekvő községek megszállására indultak.”
E napon a honvédek a következő falvakat vették birtokba:
„1. Medve környékén: Kulcsod község keleti széle, Csilizradvány keleti és északi, [Csiliz]Nyárád község északi és nyugati, valamint a Szap község nyugati szegélyét összekötő vonal által határolt területet.
2. Doborgaz környékén: Vajka, Keszölcés, Bacsfa, Kisszentantal és Doborgaz községek területét.”
Az országgyarapítás még napokig tartott, hiszen a Felvidék déli és Kárpátalja délnyugati részét 1938. november 5. és 10. között kellett visszacsatolniuk a magyar Szent Koronához a honvédeknek.
A szerző hadtörténész.
(Babucs Zoltán/Felvidék.ma)
