Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához írt nyílt levél kapcsán kért Csóti György nemzetpolitikai tanácsadótól interjút a Hungary Today – Ungarn Heute internetes hírportál főszerkesztője.
Budapesten élő diplomaták, Magyarországon tevékenykedő külföldiek és sokan mások a világban olvassák angol és német nyelven. Az angol nyelvű változat ITT, a német nyelvű ITT érhető el. Magyar nyelven az alábbiakban olvasható.
***
Hogyan lesz egy mérnökből a határon túli magyar kisebbségekkel foglalkozó szakpolitikus? Kérem vázolja fel olvasóink számára az Ön politikusi pályafutását, különös tekintettel nemzetpolitikai elkötelezettségére!
Mélyről indulok. Tizenegynéhány éves koromban Édesapám könyvtárában találtam egy könyvet, aminek az volt a címe: „Ütött az óra, a trianoni béke története.” Itt kezdődött az én nemzeti érzelmű beállítottságom, és a külhoni magyarok iránti elkötelezettségem. Illyés Gyula „Válasz Herdernek és Adynak” című, 1978 és 1979 fordulóján két részben megjelent írása ébresztett rá, tenni is kell valamit értük. A nyolcvanas években önálló, anyagilag jól szituált kisvállalkozó lettem, elkezdtem rendszeresen, évente ötször-hatszor, családommal Erdélybe járni. Segíteni az ott élőket, jó szóval, szeretettel, az összetartozást bizonyítva, élelmiszerek, gyógyszerek, könyvek és játékok ajándékozásával. Ott ismerkedtem meg Kallós Zoltánnal, akivel haláláig jó barátságban voltam, és ő küldött Csoóri Sándorhoz, mert Csoóri akkor már ki volt tiltva Erdélyből. Így lettem futár a kolozsvári értelmiség és Csoóri Sándor között. Csoóri hívott az MDF-be 1988 szeptemberében, és Antall József kérésére lettem főállású politikus.
A politikai indíttatás 1956-ban teljesedett ki bennem. 1956 októberében 16 évesen már ott voltam az első nap a Bem téri tüntetésen. Felejthetetlen élmény volt, ma is érzem azt a felemelő, átszellemült érzést, ami akkor bennem volt, és mindenki másban. Ott voltam szinte minden fontos helyszínen, de fegyver nem volt a kezemben. Azonban sokáig eszembe sem jutott, hogy politikus legyek.
1990 és 1998 között országgyűlési képviselőként már szinte kizárólag kül-, biztonság- és nemzetpolitikával foglalkoztam. Az első ciklusban a kormánypártok, a másodikban az egész ellenzék „szóvivője” voltam a Parlamentben, és képviseltem az MDF-et nemzetközi pártszövetségekben. 1999 és 2003 között nagykövet voltam Zágrábban. 2005-től 2011-ig az UNIÓ nevű kül- és nemzetpolitikai műsor vezetője voltam az ECHO Televízióban. 2010 től másfél évig a köztársasági elnök külpolitikai tanácsadója lettem. 2011-ben a FIDESZ listáján ismét bejutottam az Országgyűlésbe egy ciklus erejéig. 2015 és 2022 között a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) vezetésével bíztak meg. Az intézet külhoni magyarok jogvédelmével foglalkozik. Minden magánszemély, csoport vagy intézmény díjmentesen kap szakmai és anyagi támogatást bírósági és közigazgatási eljárásokban, ha magyarsága, vagy vélhetően magyarsága miatt jogsérelem éri. Jelenlegi fő tevékenységem a Magyar Atlanti Tanács elnöki feladatainak ellátása, de különböző területeken továbbra is foglalkozom a külhoni magyarok érdekeinek képviseletével.
A legújabb romániai és szerbiai népszámlálási adatok tükrében Ön hogyan értékelné a külhoni magyarság helyzetét? A drámai mértékű népességfogyás közelebb hozza a herderi jóslat beteljesedését?
A népszámlálási adatokat helyükön kell kezelni. Nem akarok Churchill cinikusnak tűnő mondásából kiindulni, aki egyszer azt nyilatkozta: „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.” De némi igazsága van az egykori brit miniszterelnöknek. A romániai és szerbiai adatokat is óvatosan kell értékelni. Számos csalási lehetőség van a rendszerekben, amire most nem térnék ki. Nem mindenki vallja be nemzeti hovatartozását, számításból, félelemből vagy más okból. Tehát az abszolút szám biztosan magasabb 10–20 százalékkal.
A tendencia azonban riasztó figyelmeztetés, mert tíz évvel ezelőtt ugyanilyen körülmények voltak, ami az adatok megbízhatóságát illeti. A herderi jóslat beteljesedésének veszélye ott és akkor múlik el véglegesen, ahol és amikor az őshonos magyar nemzeti kisebbségek megkapják az államalkotó társnemzeti státust, vagy a tényleges és teljes körű autonómiát. Teljes körű alatt a területi, kulturális és személyi elvű autonómia-formák egyikét, vagy ezek kombinációját értem, hol mire van szükség és lehetőség. Mindkét megoldásra számos élő példa van az Európai Unióban, sőt azon kívül is.
Az Európai Bizottság tavaly úgy döntött, hogy nem tesz lépéseket új uniós jogszabályalkotásra a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében. Ugyanakkor a Beneš-féle rendeletek továbbra is a cseh és szlovák jogrend részét képezhetik. Az Ön által irányított Kisebbségi Jogvédő Intézet hogyan tudja ilyen ellenszélben eredményesen támogatni a külhoni magyarokat?
Hét évig irányítottam az Intézetet, tavaly nyáron lejárt a megbízatásom, azóta csak a KJI hátterét biztosító Kisebbségi Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese vagyok. Ettől függetlenül érdemben tudok válaszolni. Elsősorban az adott ország érvényben lévő törvényeinek és a nemzetközi szerződésekben vállalt kisebbségvédelmi alapelveknek a betartását kérjük számon bírósági perekben és közigazgatási eljárásokban. Ugyanis vannak ilyen törvények, jogszabályok, még ha gyengék is, de ezeket sem tartják be, sorozatosan megsértik, főleg Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában. A perek egy részét elveszítjük, de ezek közül néhányat kiviszünk a nemzetközi színtérre, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága elé.
Az Intézet alapítása óta melyek voltak azok a területek, ahol a legsikeresebbek voltak? Melyek azok az utódállamok, ahol a legeredményesebb a magyar kisebbségi jogvédelem?
Anyanyelvhasználat területén, nemzeti szimbólumok használata vonatkozásában, fizikai bántalmazás eseteiben, nemzeti hovatartozás alapján folytatott diszkriminációknál. Ez utóbbiba tartoznak a 2003-as szlovák kárpótlási törvény hatálya alól kizártak, többségükben a Beneš-dekrétumok által szülőföldjükről elűzött magyarok tízezrei. Bár ezek a perek nagyon nehezen indulnak, de az Európai Bizottságtól kapott hivatalos álláspontok alapján sikerrel kecsegtetnek. Hasonló a helyzet Erdélyben a restitúciós ügyeknél, kisebb mértékben a Vajdaságban is.
Ausztriában nem igényelnek védelmet, nem bántják őket, bár osztrák barátaink nem ismerik el a hozzájuk csatolt területeken élő magyarok kollektív jogait. Szlovéniában és Horvátországban alkotmányba foglaltan államalkotó tényezők, bár sérelmek azért itt is vannak. Ebben a három országban alapvetően nincs nagy gond. Szerbiában kialakulóban van a kulturális autonómia, elismerik a kisebbségek ezirányú jogait, tennivaló azonban még itt is van bőven. Romániában és Szlovákiában kitapintható a többségi nemzet politikusainak azon törekvése, hogy a 103 éve oda csatolt területeken élő magyarokat asszimilálásra vagy kivándorlásra késztessék. Nagyfokú nemzeti jogfosztottság jellemző ebben a két országban, gyenge jogvédelmi lehetőségek és sorozatos diszkriminációk. Csak külső segítséggel lehet előbbre jutni. Ennél a két szomszédnál „finom eszközökkel” igyekeznek a magyar nemzeti közösséget felszámolni, de van lehetőség jogvédelemre és ellenállásra. Ezzel szemben Ukrajnában brutális módszerekkel üldözik a nemzeti kisebbségeket. Az elmúlt nyolc évben fokozatosan megvonták tőlük az anyanyelvhasználatot a magánélet kivételével az élet minden területén, nemzeti szimbólumaikat nem használhatják, történelmi-kulturális emlékeiket lerombolják, terrorista támadásoknak és gyilkossági kísérleteknek vannak kitéve. Helyzetük segítségért kiált nemzetközi szervezetek felé. Magam részéről február elején, kilencszáz támogató aláírással, nyílt levélben kértem erre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát. Válasz még nem érkezett.
A magyar kormány európai unióbeli nemzeti érdekeket szem előtt tartó politikája és ennek megítélése mennyiben befolyásolja munkájukat?
A mi tevékenységünket kevésbé befolyásolja, mert a KJI a létező nemzeti és nemzetközi jogrend alapján végzi a munkáját. A gond az, hogy a „nagypolitika” nehezen tud fellépni az európai szervezeteknél a kisebbségi jogok szomszédainknál történő kierjesztése érdekében, mert beszűkültek a nemzetközi érdekérvényesítő lehetőségek. Nem kapunk elegendő támogatást. Pedig nem akarunk mást, mint a kisebbségbe került magyar nemzetrészeknek olyan jogokat biztosítani, amelyek számos uniós és azon kívüli országban működnek. De nincs más választásuk egyetlen parlamentáris demokráciában sem a kormányoknak, mint a nemzeti érdekeket képviselni mindenhol. Erre kapnak felhatalmazást a választópolgároktól.
Kérem, írja le olvasóink számára egy kisebbségügyi jogvédő eljárás menetét, az Intézet felkeresésétől a remélhetőleg szerencsés kimenetelig (jogerős ítéletig)!
Mintegy két tucat állandó jogsegély-szolgálati irodát működtetünk az elcsatolt területeken. Ezekben jogászok, ügyvédek, civil jogvédők térítésmentesen adnak tanácsot és ügyvédi segítséget azoknak, akiket magyarságuk, vagy vélhetően magyarságuk miatt ért jogsérelem. A bírósági pereket és közigazgatási eljárásokat finanszírozzuk, ehhez pályázatot kell benyújtani az Intézethez. A pályázatokat az Alapítvány kuratóriuma bírálja el, és dönt az anyagi támogatásról. Mindenhol helyi ügyvédekkel dolgozunk, de sok esetben budapesti jogászok tanácsadással vesznek részt a munkában, ha várhatóan nemzetközi bíróságoknál végződik az eljárás. A sikereket és a kudarcokat minden év végén nagyszabású konferencián vitatjuk meg Budapesten, mert mindkettőből kölcsönösen tanulni lehet. Szolgáltatásainkat széles körben terjesztjük az egész Kárpát-medencében, és a honlapunkon (www.kji.hu) is elérhető minden információ.
(Hungary Today – Ungarn Heute / Felvidék.ma)
