Hetvenhat éve indulnak el képzeletünkben újra és újra a vonatszerelvények a jogfosztott, megalázott, otthonukból elűzött felvidéki magyar családokkal az ismeretlenbe. Százezernél többen: öregek és csecsemők, betegek és egészségesek szoronganak kis motyójukkal, amit az új csehszlovák hatalom engedélyezett számukra. Számkivetettek, akiknek egyetlen bűnük, hogy magyarok. Így élhetik át képzeletben azt az 1947. április 12-én kezdődő exodust mindazok, akik évről évre eljönnek – idősek sokadszorra, fiatalok olykor első ízben – a Rákóczi Szövetség rendezésében tartott közös emlékezésre.
Ha ismerjük is a történteket, most is megrendít az a kép, amit Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőbeszéde felidéz arról a százezernyi hontalanná tett felvidéki magyarról, akit arra kényszerítettek, hogy elhagyja felmenőitől örökölt szülőföldjét, otthonát, feladja korábbi életét, reményeit.
Emlékeztetett arra, hogy 34 évvel ezelőtt 1989-ben a Rákóczi Szövetséget olyan felvidéki hölgyek és urak alapították, akiket gyökereik a Felvidékhez kötöttek. A közeli Angelika presszóban találkoztak, hogy maguk között legyenek, és végre beszélhessenek mindarról, ami történt, azokról, akiket otthon kellett hagyniuk: a külhoni magyarokról, akikről hallgatott a szocialista Magyarország oktatása, akiknek a sorsa tabu volt. Rájuk, az alapítókra is emlékezünk ma.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (Fotó: Jandura Péter)
Emlékezni és emlékeztetni kötelességünk. Közösségünk múltja meghatározza a jövőnket is. Emlékezzünk azokra is, akik a felvidéki magyarságnak ebben a tragédiájában segítséget nyújtottak, akik emberségesek maradtak. Köszönet érte! Áldozatuk emléke segítsen megőrizni önbecsülésünket, és közösségünkbe vetett hitünket! – zárta köszöntőjét Csáky Csongor.
A műsorvezető Szilágyi Zsolt felhívására a jelenlévők közül felálltak azok, akik személyesen élhették át a hetvenhat évvel ezelőtti tragédiát. Őket köszöntötték egy-egy szál fehér rózsával a Rákóczi Szövetség fiatal munkatársai.
Szomorú, hogy évről évre kevesebb virág talál átvevő kézre, viszont reményt adó, hogy egyre több a fiatal arc a megemlékezésen, amely Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének beszédével folytatódott.
A Dunán vagyunk, amely önmagán túlmutató jelkép – kezdte beszédét –, mely összeköt bennünket, két oldalán élő magyarokat. De tudjuk, hogy van, akinek még ma is az elszigetelődést, a szembefordulást jelenti: „magyarok a Dunába!” – idézte szlovákul a gyűlölet jelszavát, aminek mindig ellent kell állnunk. Németh Zsolt emlékeztetett azokra, akik legutóbb még itt voltak: Duray Miklósra, Koncsol Lászlóra és Répás Zsuzsannára. Adjunk hálát a Mindenhatónak személyükért, szolgálatukért!
Forró Krisztián a Szövetség elnöke (Fotó: Jandura Péter)
2012-ben döntött a Magyar Országgyűlés egyhangú határozata arról, hogy április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen. A külügyi bizottság elnöke viszont azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ugyanakkor a magyarországi németek kitelepítésének emléknapjáról: január 19-ről is szólt a határozat.
Sztálin nevezte a kitelepítést vagonkérdésnek, s hányféle kitelepítés volt a 20. század során hány országból, a vagonok körbeérnék a Földet! És nincs vége a történetnek Szlovákiában sem, Európában sem.
Szlovákiában ma is jelen van a kollektív bűnösség gondolata és indulata, de jelen van annak elutasítása is. Mi a megbékélés oldalán állunk, bizonyítják a magyar–szerb kapcsolatok. Miért ne lehetne ugyanez magyar–szlovák viszonylatban is. A közös érdekeket és a közép-európai együttműködést valljuk. Végül Németh Zsolt emlékeztetett az őszi választásra és a felvidéki magyarság előtt álló feladatokra.
Balról: Csáky Csongor, Forró Krisztián, Bárdos Gyula, Hideghéthy Andrea, Németh Zsolt, Pánczél Károly (Fotó: Jandura Péter)
Az őszi választásokról Forró Krisztián, a felvidéki Szövetség párt elnöke is szólt beszédében, de ő is a visszaemlékezéssel kezdte, hiszen a kitelepítés derékba törte a felvidéki magyarok közösségét, tervszerűen célozták meg a módosabb gazdákat és az értelmiséget a beneši dekrétumok, amelyekért máig senki sem kért bocsánatot Szlovákiában.
De háromnegyed évszázaddal a magyarságra sütött szégyenbélyeg és anyagi kifosztás után mégis több százezren élnek, beszélnek, imádkoznak és tanítják gyerekeiket magyarul a Felvidéken. Mi ez, ha nem győzelem a történelem ítélőszéke előtt?!
Persze, ne tagadjuk – folytatta, hogy a megkülönböztetés és a reszlovakizáció félelemként égette bele magát a magyarságba. A múlt ott kísért a gyerekek zsivajában, de ott kísért a felvidéki temetők súlyos csendjében is. De a múlt ott van azok hősi helytállásában is, akik minden megpróbáltatásban vállalták a magyarságért való kiállást, akár a legnagyobb áldozatot, mint Esterházy János.
Balról: Csáky Csongor, Forró Krisztián, Bárdos Gyula, Németh Zsolt (Fotó: Jandura Péter)
Ha egy közösség nem néz szembe a múltjával, nincs jövője. Jövőt csak erős hittel, elszántsággal lehet építeni. Ezért kiemelten fontos, hogy magunk mögött érezhetjük az anyaországot, az egész magyar nemzetet. A felvidéki magyarság köszöni, hogy a megmaradásáért küzdve nincs egyedül. A magyar kormány nemzetpolitikája élő szövetté formálta a magyarságot, bekapcsolva a diaszpórát is. A múltból öröklött félelmeket így lehet feldolgozni. A felvidéki magyarság ősszel nagy próbatétel előtt áll. Féléve, a helyhatósági választásokon a Szövetség párt sikerrel esett át a tűzkeresztségen, ősszel nem lehet más a célunk, mint visszaszerezni helyünket a parlamentben – mondta.
Valljuk: létérdekünk a magyar–szlovák és a közép-európai együttműködés és a béke. Ki kell lépnünk a történelem árnyékából, meg kell nyernünk a jelent, hogy legyen jövőnk!
Nagy Csomor András és zenekara, valamint a Táncművészeti Egyetem néptánc szakos táncosainak műsora zárta a Rákóczi Szövetség megemlékező ünnepségét. Útravalóul pedig II. Rákóczi Ferenc mondata: Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
