A másik portrét egy tehetséges fiatalemberről készítettem. Kovács Kristóf (25), a Semperoper táncművészeként öregbíti a magyar kultúra hírnevét.
„A Táncművészeti Egyetemen Macher Szilárd növendékeként végeztem; a balett szeretetét oltotta belénk. Európai léptékben gondolkodó mesterünk tette lehetővé, hogy egyáltalán nemzetközi karrierben gondolkodhassunk. Jó szerepekben léphettem fel: a Thália Színházban például a kis Diótörőt táncolhattam. A vizsgakoncertünkre a modern koreográfiát a horvát művész, Leo Mujić készítette, ezen kívül Don Quijote főszerepét is rám osztották Minkus balettjében, ezzel egy régi álmom is teljesült. Végeredményben olyan alakításokban szerezhettem rutint, amiket magam is élveztem.
2014-ben és 2015-ben a rangos Prix de Lausanne balettversenyen vehettem részt, ahol találkoztam Jason Beechey-vel, a drezdai Palucca Táncművészeti Egyetem rektorával. Ő talán külföldön elsőként bízott tehetségemben, s neki köszönhetem, hogy először vendéggyakornoknak, majd iskoláim befejezése után gyakornoknak is felvételizhettem. Különösen megfogott első éveim alatt, hogy míg otthon a klasszikus repertoár állt a középpontban, addig a szász fővárosban sokkal több kortárs koreográfussal kerültem kapcsolatba, s e stílusban is ki tudtam teljesedni. A napi munka az otthonihoz hasonlóan folyik, legfeljebb a modern, kevésbé kötött elemek vannak többségben.
Mikor két honfitársammal, gyakornokként megérkeztünk a társulathoz, már dolgozott itt két magyar férfiszólista. A gyakornokság időtartama egy év volt: az iskola és a társulat között telt az életünk. Nagyon élveztem a közös munkát, próbáltam a legjobbat kihozni magamból, de a szerződés – létszámgondok miatt – kétségesnek tűnt. Mikor egy hely megüresedett, a vezetőség végül nekem tett ajánlatot, társaim más európai nagyobb társulatokban kaptak lehetőséget, de végül otthon folytatták pályájukat. Sokunknak nehéz feldolgozni, hogy egy olyan iskola után, ahol mi voltunk a sztárok, egy profi társulatban újra kellett kezdeni a karrierünket. Ez természetesen minden nemzet művésznövendékeire jellemző. A jó alkalmazkodás számomra jobban megkönnyítette ittlétemet, s jóllehet nekem is honvágyam van, de a munka sok mindenért kárpótol.
A feladatokat egymás után kaptam. A pandémia alatt három egyfelvonásos balettből állt össze egy program, egyik a híres koreográfus Nicholas Palmquist nevéhez fűződik. Nagyon jó volt vele dolgozni, s elérte, hogy stresszmentesen léphessek színpadra, kiteljesedtem, a mozdulatokat is magaménak érezhettem. A szerepem mérföldkövet jelentett művészi felfogásomban. Minkus A bajadérjában a főhős barátját, Ekavirt alakíthattam, ezt láthatta Ön is a Semperoperben.
Egy hatvanfős társulatban dolgozhatok, ez még átlátható létszám: megakadályozza a klikkesedést, így a társulatban a kollegialitás is fontos tényező. Őszintén örülünk egymás sikerének, s ez ritka a szakmában. A politika is házon kívül marad: van orosz, s ukrán kollégám is.
Szerepálmaimról kérdezett: ez talán Hacsaturján Spartacusa. A nagy adagio kettőse például fantasztikus lehetőséget kínál. Ez egy családi örökség, édesapám mindig könnyes szemmel nézte meg a Seregi László féle változatát a Budapesti Operában. Sajnos, a mű Drezdában jelenleg nem szerepel a repertoáron. Egyébként más konkrét szerepálmom nincs, inkább különböző stílusokban szeretném kipróbálni magam.
Van még időm, úgy gondolom, 35-40 éves koromig táncolhatok aktívan. Korábban felvetődött, hogy pályám után tanítsak, most inkább a tánc-menedzsment felé hajlok. A családalapítás is foglalkoztat, ha már lesznek gyerekeink, szívesen hazaköltöznék, hogy otthon nőjenek fel az utódaim” – mondta Kovács Kristóf.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
