Múlt heti írásomban megpróbáltam közelebb hozni a Tízparancsolat valódiságát és érvényességét életünkre nézve, és azt a gondolatot, hogy bizony a Tízparancsolat – a Törvény – szerint kéne élnünk. Ami nem olyan nehéz valójában, viszont az igaz, hogy tökéletesen nem tudjuk betartani.
Igen, esendőek vagyunk, minden nap hibákat vétünk, néha tudatlanságból, néha nemtörődömségből, néha félelemből, néha bizony tudatosan… Senki nem tudta még eddig és senki nem is tudja hibátlanul betartani a Törvény (a Tízparancsolat) minden pontját. Egyedül Jézus Urunk, amikor emberként itt járt közöttünk. És éppen ezért Jézus hitünk lényege!
Mivel senki nem tudta és senki nem tudja tökéletesen megtartani a Törvényt Istenünk elvárásai alapján, ezért jött Jézus Urunk, hogy szeretettel tanítson, neveljen, okítson, példát mutasson, és végül, hogy a vétkeinkért saját életét feláldozza.
Jézus Urunk életében és halálában való hit tehát a vízválasztó. A Törvényt senki nem tudja tökéletesen betartani, de aki hisz Jézus áldozati halálában, abban, hogy Urunk a mi múltbéli, jelenlegi és jövőbeli bűneinket magára vállalva életét áldozta értünk, az az ember állhat megigazultan az Atya Isten előtt!
„Miután tehát a (Jézusban való) hit alapján igazságosakká lettünk, legyünk békességben Istennel, Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül” – fogalmazta meg a lényeget Pál apostol (Rómabeliekhez 5:1)
Ézsaiás próféta, aki több mint hétszáz évvel Jézus Urunk földi megszületése előtt élt, így írt Megváltónk értünk hozott áldozatáról: „A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53:5)
A Tízparancsolat a legalapvetőbb isteni elvárásokat tartalmazza az emberiség felé – a legalapvetőbbeket, melyeknek mégsem tudunk tökéletesen eleget tenni. A Törvény tehát állandó jelleggel tükröt tart elénk, hogy felismerjük, hogy eme elesett, bukott állapotunkban, e sátáni világban nem tudunk tökéletesen megfelelni Isten elvárásának, ezért szükségünk van a Közbenjáróra, ezért nélkülözhetetlen számunkra a Megváltó!
Isten ugyanis Igazságos Bíró, és a bűnért bűnhődést ró ki. Azonban aki megérti és elfogadja a tényt, hogy Jézus Urunk azért született meg emberként e földön, hogy a bűneinkért nekünk járó büntetést magára vállalja, és Ő szenvedjen helyettünk, annak az embernek a bűnei eltöröltettek. Aki Jézus áldozati halálát felismeri, felfogja és értékeli, annak az embernek nem kell bűnhődnie a saját vétkei miatt.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy most már nekiállok vétkezni minden lehetséges módon, merthogy Jézus Urunk vére minden vétkemet elfedez. Ez egy gonosz, aljas hozzáállás lenne részünkről, s csak azt mutatná meg Istennek, hogy hálátlanok és szeretet nélküliek vagyunk. S ha valóban ilyenek vagyunk, s így gondolkodunk, akkor nagyon nem felelünk meg az isteni elvárásnak…
János apostol így világította meg a helyzetünket: „Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik. Mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség. Tudjátok, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy a bűnt félretegye az útból, és őbenne egyáltalán nincs bűn. Aki Jézus Krisztusban él, és benne is marad, az nem fog továbbra is bűnben élni. Ha valaki folyamatosan bűnben él, az valójában nem is látta meg Jézust, sem nem ismerte meg őt igazán. Kedves gyermekeim, nehogy valaki becsapjon benneteket! Aki Istennek tetsző életet él, az az ember maga is igazságos és jó, amint Krisztus is igazságos és jó. De aki bűnben él, a Sátánhoz tartozik. A Sátán ugyanis kezdettől fogva állandóan vétkezik. Isten Fia azonban éppen azért jött a Földre, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amit a Sátán épít. (1János 3:4-8)
A helyes alapállás tehát a keresztény ember számára az, hogy tudatosítom és teljes szívből értékelem Jézus Urunk megváltó tettét, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kövessek el vétket. Életemet Isten elvárásaihoz igazítom: megvizsgálom életem, s ha felismertem, hogy valamiben a Tízparancsolat ellen vétek – tehát bűnben élek –, azon változtatok.
Tehát nem lesz senki többé az életemben, aki fontosabb lenne számomra, mint Isten személye. Nem hajbókolok képek és faragott szobrok előtt, nem rebegek imát a „szentekhez”, Máriához és senki ember fiához. Egyetlen Istenem van: a Teremtő, neki engedelmeskedem és Tőle várom a segítséget is.
Az Atya Isten, Jézus Urunk és a Szentlélek nevét nem veszem számra hiába, nem káromkodom. A szombati napot, mint Istennek szentelt szabadnapot megtartom: azon a napon nem végzek lélekölő fizikai munkát otthon vagy a kertben, és nem végzem a kenyérkereső munkámat, hanem Isten igazságaira összpontosítok: olvasom a Bibliát, pihenek, bibliai témájú kisfilmeket nézek vagy gyülekezetbe megyek.
Tisztelem apámat és anyámat. Nem ölök: sem felnőttet, sem magzatot. Nem paráználkodom.
Ha valaki felismeri végre, hogy a „barátnővel”, a „barátjával”, az „élettársával” folytatott házasságon kívüli nemi viszonya bizony paráznaság, tehát bűn, akkor az ilyen nemi viszonyt azonnal beszünteti, és életét Isten elvárásaival összhangba hozza: vagy megházasodik, vagy többé nem folytat nemi kapcsolatot házasságon kívül. Harmadik lehetőség nincs, ha Isten elvárásai szerint akarunk élni. Tisztítsuk meg az életünket a paráznaság mocsarától!
Folytatom a Tízparancsolat szerinti élet alaptételeit: nem lopok, nem hazudok embertársamra: sem a bíróság előtt, sem a háta mögött, nem terjesztek rosszindulatú pletykát senkiről, és végül nem irigykedem embertársam tulajdonára: sem a házát nem kívánom magamnak, sem az autóját, sem a vagyonát, sem a férjét, sem a feleségét…
Így néz hát ki a Tízparancsolat szerinti életvezetés. De ha mégis megtörténik, hogy itt-ott megbotlunk, akkor igyekezzünk többé ne vétkezni, és kérjük bocsánatot Istentől, Jézus Urunk, Megváltónk nevében. Jézus áldozati halála óta ugyanis egyenes „bejárásunk” van az Atya Isten színe elé, nem kell többé emberi közvetítő, emberi közbenjáró. Jézus nevében egyenesen járulhatunk imáinkban az Atya Isten elé.
És kérjük az Atyától és Jézus Urunktól a Szentlélek adományát! Vezekeljünk, őszintén, szívből bánjuk meg eddigi vétkeinket, bűneinket, galádságainkat, téves, hamis utainkat, és szívünk legmélyéről, őszintén könyörögjünk megbocsátásért. S természetesen minden eddigi bűnös és haszontalan utainkat hagyjuk el. Ha Isten látja rajtunk a valódi igyekezetet, akkor megküldi számunkra a Szentlelkét. És amint a Szentlélek beköltözik életünkbe-lényünkbe, innentől kezdve számítunk Isten előtt megigazult embernek, újjászületett kereszténynek. Ez legyen a legfontosabb cél az életünkben: az újjászületés. Ekkor lép valójában az ember Isten jelenlétébe. Egészen eddig a pontig az ember csak tévelyeg.
Az újjászületés a valódi hazatalálás, amikor is Jézus Urunk ereje a lényünkbe költözik a Szentlélek által, ahogy Urunk ígérte: „s én veletek leszek a világ végezetéig”.
Jóel próféta így sürget minket a teljes bűnbánatra: „Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel könyve 2:13)
A Tízparancsolat – a Törvény – tehát megmutatja nekünk az ember igaz útját, melyen járnia kellene. Azonban senki nem tudja maradéktalanul és hibátlanul megtartani a törvényt, ezért van szükségünk Jézus Urunk megváltó cselekedetére, mely elfedezi a vétkeinket, és Isten Szent lelkére az életünkbe, hogy vezessen és erőt adjon ahhoz, hogy a keskeny úton tudjunk haladni – az örökkévalóság felé…
Kérem tekintse meg kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melyek a Biblia alapján választ adnak emberi létünk legfontosabb kérdéseire, és útbaigazítanak az ügyben, hogyan éljük mindennapjainkat Isten akarata szerint. YouTube-csatornám címe: „A hit próbája: a mindennapok”.
(Cúth Katalin)
