A budapesti Rendőrmúzeumban tartott előadást szeptember 5-én Verbovszki Sándor a Csatáry László-ügyről, mely tizenkét éve nagy hullámokat vert.
Ebben újságírók, jogászok, történészek, politikusok járatták le magukat. A sajtóban sokszor megalapozatlan, felületes, túlzó, sőt rosszindulatú cikkek garmadája jelent meg. Mintha verseny indult volna, ki tud Csatáryról minél rosszabbat mondani. Úgy próbálták beállítani, mintha felelősség terhelné majd 17 000 magyar zsidó deportálásáért. A tisztánlátást nehezítette, hogy nemcsak a sok kívánnivalót maga után hagyó 1948-as kassai per során, hanem a megjelent visszaemlékezésekben, regényekben szadista, kíméletlen antiszemitaként írták le Csatáryt. Kiderült azonban, hogy az állítólagos tanúk olyan jellemzést adtak róla, mely távol állt Csatáry valódi alkatától. Az 1993-96-ban még élő tanúk a Kanadai Királyi Lovasrendőrség (RCMP) hat országra kiterjesztett nemzetközi nyomozásakor nem ismerték föl a fényképekről, tehát ők sem azonosították őt!
Verbovszki előadása ismertette Csatáry kálváriáját és a sok furcsaságot, mely az ügyet kísérte. Az elején én is hitelt adtam a sok elmarasztaló véleménynek, ám végül el kellett ismernem, tévedtem. Kötelességem tehát egy ember becsületét helyreállítani.
Azért is, mert a meghívott érintett személyek és intézmények részéről kevesen jöttek el. A sajtó rajtam kívül nem képviseltette magát.
Interjúalanyom mechanikai műszerészként tett szakmunkás vizsgát, majd a Magyar Optikai Művekben dolgozott, ahol már az alapképzésekor azt plántálták belé, olyan nincs, hogy egy műszerész valamit ne tudna megoldani. Ezt a fajta gondolkodásmódot vitte tovább egész életén át. Közben szakközépiskolai érettségi vizsgát tett. Felmenői között többen katonai, vagy éppen rendőrségi pályán helyezkedtek el. Amikor felmerült a kérdés, akar-e rendőr lenni, szeretve a kihívásokat, igent mondott. 1982-ben a Belügyminisztérium (BM) állományába került nyomozónak.
A Budapesti XII. kerületi Rendőr-főkapitányságon a 10 dkg-s kávélopástól a legsúlyosabb – élet elleni bűncselekmények – jogsértések nyomozásában vett részt. Ebben az időszakban végezte el a BM zászlósképző iskoláját. 1986-ban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya állományába hívták át. Az osztály minden területén dolgozott. Hatáskörük az ország teljes területére terjedt ki, időnként kicsit távolabbra is. Így a gépjárműlopásokon át az életellenes bűncselekményekig sokfajta nyomozás részese volt. 1986-ban részt vett az első Magyar Formula 1 biztonsági forgatókönyvének kidolgozásában. 1988-ban végezte el az FBI fehérgalléros bűnözés elleni tanfolyamát.
1990-ben az Országos Rendőr-főkapitányságra hívták és a belügyminiszter parancsára létre hozták a Ferihegyi Nemzetközi Légikikötőben a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóságot (ma: Repülőtéri Rendőr-igazgatóság).
1991-ben a pápa látogatásának, valamint 1994-ben az EBESZ-konferencia repülőtéri biztonsági rendszere zömmel az ő útmutatása alapján készült,
amelyet megalapozott az 1986-os Bernie Ecclesstonnal végzett közös munka a Formula 1 körül. Több nemzeti BM-től kapott képzést. Többek között a Brit Vámszolgálattól, a Francia BM-től, az Izraeli Biztonsági szolgálatoktól. 1996-ban az FBI Akadémia diplomáját vehette át.
1990-től 2012-ig Ferihegyen dolgozott, ahol a jogsértések széles skálájának felszámolását végezte, beleértve a légiutasok poggyászainak fosztogatását, a kábítószer-, és embercsempészetet, a nemzetközi szervezett bűnözésen át a terrorizmusig. Részt vett a magyar érdekeltségű európai repülőterek biztonsági átvilágításában a Balkántól Észak-Európáig. Időnként besegített a külföldi missziók védelmi-elhárítói tevékenységébe is.
Egyetemi belügyi szakirányú diplomáját a Szent István Egyetemen védte meg.
A Csatáry ügyet 2014-ben könyv formájában adta közre, majd 2017-ben DVD-én is közzétette.
BZ: Miért tartottad fontosnak, hogy erről az ügyről előadást tartsál?
VS: Számomra ez azért volt fontos, mert Csatáry Lászlóval jó barátságban voltam. 1997-től 2013-ig, haláláig, barátok voltunk. A közös nevező az volt, hogy ő is zsaru volt, meg én is. Amikor kipattant ez az egész ügy, Lacival a lakásán beszélgettünk, s azt mondta:
Sándor, mosd tisztára a nevemet és a becsületemet!
Ezt megígértem neki, mert már akkor látszott, ő nem volt ebben vétkes. Ezért amit csak lehet, megteszem. Azt azonban nyomatékosan hozzá kell tennem, hogy egy nyomozás során egyáltalán nem számít a barátság, csak és kizárólag a tények, a bizonyítékok. Ezt így éltem meg minden egyes nyomozásom során, s a Csatáry-ügyben is. Ez nálam mindig törvény volt, és még ma is ehhez tartom magam.
Még évekkel korábban, amikor Csatáryval a Kassán történt eseményekről beszélgettünk, az interneten rákerestem a Csatáry – Kassa – zsidók szavakra, és egyből kijöttek a DEGOB jegyzőkönyvek. Ezeket kinyomtattam és bemutattam neki. Meg sem lepődött és közölte, hogy „tudom, ezek ott vannak a Páva utcában” (ez a Budapesti Holokauszt Emlékközpont székhelye). Szóval,
minden egyes feltárt adattal, dokumentummal kímélet nélkül szembesítettem. Az ügyeket csak tárgyilagosan szabad kezelni.
Mivel meghalt, így nem kerülhetett sor bírósági tárgyalásra, amit ő rettenetesen várt. Akkor fogadtam meg, hogy ezt az anyagot összeállítom, könyv lesz belőle, s minél többen forgatják, olvassák, annál hamarább lesz a neve tisztára mosva, amit már jogilag nem tudunk megtenni, mert ez az idő elmúlt. De célom, hogy amit ígértem, azt megtartsam.
Azóta eltelt 12-13 év. Van valamilyen új fejlemény?
Semmilyen új fejlemény nincs. Ami akkor előkerült a Budapest Főváros Levéltárából, a dr. Horváth György néhai kassai rendőrfőkapitány elleni népbírósági eljárás, a másik anyag a kassai levéltárban található, a Csatáry-féle népbírósági ügy. A harmadik, amit valamilyen oknál fogva senki sem tudott, vagy nem akart beszerezni, a Kanadai Szövetségi Bíróság kezdeményezésére 1993 és 1996 között a Kanadai Királyi Lovasrendőrség által végzett nemzetközi szintű nyomozás. Ez egy tökéletes eljárás volt, mely lényegre tapintóan elemezte Csatáry ügyét.
A Kanadai Igazságügyi Minisztérium és a Kanadai Szövetségi Bíróság nem indított vele szemben eljárást, hanem azt 1996-ban befejezte.
Ezt az anyagot összesen öt dossziéban összegezték a Csízik-Csatáry Ladislaus-ügy címszó alatt.
Most visszatekintve erre az ügyre, milyen eljárási hibákat, tévedéseket lehet felróni? Ebben megítélésem szerint mindenki ludas: a jogászok, történészek, a sajtó és még néhány aktivista is.
A helyzet az, hogy ebben az ügyben nagyon sok hiba található. Kezdve azzal, hogy sem a Horváth György kassai főkapitány, sem a kassai Csatáry elleni eljárásban nem azonosították be az elkövetőt.
Nem kértek személyleírást, nem kérdezték meg, hogy nézett ki az a személy, akinek felrótták ezeket a cselekményeket. Csak egy név létezett, amit bedobtak és ettől kezdve az lett a bűnös.
Ezek nem hibák, hanem bűnök, nyomozási bűncselekmények voltak!
Senkit nem érdekelt, hogy nézett ki ez az ember. Az sem érdekelt senkit, hogy Csatáry 1939-ben még nem volt rendőr, 1941-ben nem járt Kassán. Hogy lehetett összehozni őt az 1939-ben az ő nevét viselő útlevélosztály vezetőjével? Hogyan lehet az ő nevét összehozni 1940-ben, vagy ’41-ben Szász István családi üzletében eljáró Csatáry nevű rendőrtiszttel, és hogyan lehetett összehozni az 1941-es Kamenyec-Podilszkíjba történő zsidó deportálásokkal?
Nyilván koncepciós jelleggel történt mindez. Nem az igazság kiderítése volt a cél, hanem az, hogy valakit bele kell tenni „a pikszlisbe” és lehúzni a csatornán!
Akkor nem tudták, hogy hol van, így bármit mondhattak róla?
Tudhatták volna, hogy hol van! Ugyanis 1948. március 16-án, amikor a kassai népbíróság kiadta az elfogatóparancsot, Csatáry Münchenben lakott. Ő akkor megtudta, hogy Kassán 1945. január 5-én tizenkét embert felakasztottak a Fő utcán, s ezzel őt gyanúsítják. Ekkor elment Altöttingbe. Az amerikai katonai parancsnokságon tisztázta magát. Átadta azt a parancsot, melyben 1944. november 1-ei hatállyal, Kassáról Budapestre helyezték. A katonai nyomozók összevetették az elfogatóparancsban szereplő 176 cm magas, gesztenyebarna hajú és szemöldökű, szemüveges leírást a valódi Csatáryval, aki 182 cm magas, szőke, szemüveg nélküli személy volt. Ezután nem volt kérdéses, hogy ehhez az ügyhöz semmilyen köze nincs. Emiatt békében elengedték.
Most térjünk vissza a jelenbe. Hogy valaki valakit feljelent, akár hamis vád alapján, az mindennapi jelenség. Hogy Efraim Zuroff „megélhetési nácivadász” (Karsai László megállapítása) ezt így látta jónak, ez az ő magánügye.
Ez nem magánügy, mert Efraim Zuroff mint a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Intézet igazgatója tette meg a feljelentést, ami az ügyészségre került és ezzel megkezdődtek a bonyodalmak. Az ezt elfogadta, de
amit nem tudtam megérteni, hogy miért nem azzal kezdték: ki az elkövető?
Három évtizedes rendőri pályafutásom tapasztalata mondatja velem, meg kell kérdezni: Ki vagy te? Hogy nézel ki? Ő az, akit büntetni lehet ebben az ügyben? Az elkövető személyét mindig be kell azonosítani!
Zuroff feljelentését az ügyészségnek még 2011 decemberében vissza kellett volna utasítania, mert nem létezik büntetendő személy! Bűncselekmény ugyan van, csak nincs olyan személy, akit ezért felelősségre lehetne vonni!
Már eleve gyanús volt, hogy Csatáry lenne felelős a majd 17 ezer zsidó deportálásáért. Írták róla, hogy rendőrfogalmazó, lágerparancsnok, rendőrkapitány és százados… Előbb tisztázni kellett volna a hatáskörét.
Senki nem tisztázta, ez senkit nem érdekelt. Egyszerűen elővették Csatáry László nevét és senkit nem érdekelt, mi lesz tovább ezzel az emberrel.
Kettős hátrány érte. Egyrészt magas kort ért meg. Ha hamarább meghal, akkor ezt az ügyet nem vették volna elő. Másrészt nem érte meg a tárgyalást, ahol reményei szerint bizonyára felmentették volna.
Nemcsak reményei szerint, mert, ha megnézzük az egész anyagot, abból egyértelmű, hogy Csatáry László nem volt részese ennek az eseménysornak. Amit neki rónak föl, azt nem ő követte el!
Olyan vádak is elhangzottak vele kapcsolatban, amelyek meg sem történtek.
VS: Ilyen Balkányi Sándor tanúvallomása, aki 1944. június 2-ával kapcsolatosan azt vallja, hogy Csatáry ekkor nem engedélyezte a deportáltak számára ablakok kivágását a vagonokra, holott őt már két héttel korábban, május 17-én hurcolták el Auschwitzba!
A másik, Jónap Sámuel vallomása, mely Balkányit megkontrázza. Ő az utolsó zsidó transzport orvosa volt, aki vallotta, hogy 300 embernek priccseket raktak a vagonra. Ha ez meg volt engedve, akkor az ablakok kivágását is nyilván engedélyezték volna.
Nem beszélve a kétszáz valahány zsidó elgázosításáról a kassai állomáson.
Ez meg egy olyan történet, mely Darabos László, volt kassai nyilas pártvezető 1957-es perében hangzik el, ami egyfajta védekezés volt a részéről. Másra próbálta hárítani a saját felelősségét.
Ez számos kérdést vet föl, melyek a bíróságot egyáltalán nem érdekelték. Hogyan lehet elgázosítani ennyi embert úgy, hogy ez másokat ne veszélyeztessen a kassai állomáson, milyen alakulat végezte ezt és nem utolsósorban, hová temettek ennyi halottat!? Összegezzük a történteket, melyek emlékeztetnek az állatorvosi lóra. Rajta minden betegség kimutatható. Tehát te rögtön észrevetted, hogy a cselekmények és Csatáry László személye között nincs összefüggés.
Pontosan! Arról szólt a történet, hogy volt sok szövegkiemelés a szövegkörnyezetből az újságírók részéről, melyek különböző jegyzőkönyvekben szerepeltek. A kiragadt idézetekkel operáltak.
Néhány kiemelt sor tökéletesen elegendő volt arra, hogy valakit bemártsanak. Efraim Zuroff is pontosan ezzel élt a feljelentésében.
A dr. Horváth-féle ügyben ítélkező magyar bírót sem érdekelte, hogy mi történt, csak azt firtatta, hogy Horváth hogyan tűrhette el Csatáry kegyetlenkedését. Tehát ő is elfogadta a koholt és hamis tanúvallomásokat. Ugyanis, sem a Horváth elleni tárgyaláson, sem a kassai per folyamán nem tisztázták, ki volt Csatáry László, mert a tanúk csak a névre mondtak valamit! Kollégái, akiket szintén kihallgattak, ugyan tudták, ki volt ő, de nem kérdezték meg őket, hogy nézett ki. Tehát nem azonosították Csatáry László személyét, csak egy név létezett. Innentől kezdve számomra ez egy nagyon jó kriminalisztikai rejtvény volt, amit hetven év távlatából sikerült megfejteni.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
