Március 14. és 16. között sörfesztet tartanak Kassán. Erről egy röplap révén szereztem tudomást. A hír nem hozott lázba, mert ez a folyadék nem tartozik a kedvenceim közé. Már gyermekkorokban kifejeztem ellenszenvemet, amikor a besztercebányai serfőzde kivert ablakain keresztül kokszot dobáltam a nagy kádakban tárolt készülő gyanús folyadékba. Osztálytársam, egyben legjobb barátom kuncogva kommentálta az esetet, mert remélte, apja, aki rendőr volt, az általam „feljavított” itókát fogja iszogatni. Hiába, nagy csirkefogó voltam egykor.
Ellenszenvem a szülővárosom serfőzdéje ellen abból is táplálkozhatott, hogy amikor valamilyen berendezést (szivattyút?) bekapcsoltak a gyár területén, akkor a magyar televízió műsora hosszú perceken keresztül élvezhetetlenné vált. A kép szétesett, a képernyőn hullámvonalak és „mákszemek” jelentek meg, a zúgás mindent elnyomott. Akkor még csak fekete-fehér adás létezett.
Márai Sándor elmarasztaló sorai a sörre vonatkozóan már eleve elriasztana annak fogyasztásától és mindenkit óvva intek, hogy éljen vele, aki nemzetét szereti. De ezzel az eszmefuttatásról csak valamikor az 1970-es években szereztem tudomást. Az emlékezetkihagyásban szenvedő kassaiak igyekeztek megszabadulni könyveiktől és Márai kötetei az antikváriumban kötöttek ki. Úgy jutottak olcsón birtokomba.
„A franciák legfőként bort isznak s jórészt e jeles, egészséges hajlamuknak köszönhetjük, hogy végül is megajándékozták a világot az emberi jogokkal és a civilizációval; teljesen elképzelhetetlen, hogy egy nép, amely bor helyett évszázadokon át aludttejet vagy narancsszörpöt iszik, hasonló teljesítményekre legyen képes, mint a nagy francia forradalom. Ezzel szemben áll az angolok whyskije, melynek rendszeres és öntudatos használata nagyban segítette a szigetlakókat világbirodalmuk megalapításában. (…) De nem hallgathatjuk el azt az észrevételünket, hogy a népek világuralomra törekvő versenyében a németség időleges visszaesésének egyik oka volt a mértéktelen sörivás, melynek ez a nagy nemzet már a középkorban áldozatul esett.”
Ha ez a megállapítás nem riasztja el a magyart a sörözéstől, akkor nem sok jóval kecsegtet minket a jövő, ugye, Nostradamus mester?
Térjünk vissza a sörfeszthez. Pontosabban, annak „magyar” nyelvű szórólapjához.
Felül ugyanis az szerepel: KOŠICE PIVO FEST. Majd egy „gyönyörű” megállapítás következik: „Több mint 40 sör, amelyet Kassán még nem csapoltak le.”
A mocsarat szokás lecsapolni, hogy a békák ne kuruttyoljanak, de a seritalt aligha. Béka nem fürdik sörben. Habár, ki tudja? A mesterséges intelligencia által felturbózott kétéltű ma már bizonyára sörben lubickol, amit a siket ember meg is hall, ha nem köpüli a vajat. No, nem ő, hanem a béka. „Sej-haj denevér…”
Majd megint jön egy „gyöngyszem”: „Hostinec sörfőzde, Levoča Ház, Hlavná 65, Kassa”. Mi történt volna, ha az szerepel: Vendégfogadó, sörfőzde, Lőcsei Ház, Fő u. 65, Kassa?
A következő megjegyzést sem hagyhatjuk szó nélkül. A Google-fordító megtréfálja sokszor az embert: „A legöregebb étterem Szlovákiában”. Ez alatt nyilvánvalóan azt értették: a legrégebbi étterem a mai Szlovákia területén. Csakhogy ez is csonkítás. Ugyanis amikor ez az első vendégfogadók egyike volt az országban (1569), Szlovákiáról még Nostradamus sem jósolt, pedig az ő idejétől kezdve működött Kassán ez a vendéglátó egység.
(Balassa Zoltán)
