Esterházy-emléknap Muzslán

Esterházy János, mint a szlovák parlament képviselője 1942. május 15-én a 68/1942-es alkotmányi törvény szavazásakor egyedüliként tartózkodott, ami akkor bátor tettnek számított. A törvény a zsidóság kitelepítéséről szólt.

E nap emlékére Muzslán a Községi Hivatal, az Endrődy János Alapiskola és a Községi Könyvtár Esterházy János-emléknapot szervezett.

2021 őszén a történelmi parkban a község emlékoszlopot állított a mártírhalált halt felvidéki magyar politikus emlékének. Azóta minden évben a falu civil szervezetei, az iskola és az egyház itt emlékezik meg Esterházy Jánosról.

Az Esterházy-emlékmű (Fotó: Községi Könyvtár, Muzsla)

Az idei program kora délután kezdődött rendhagyó történelemórával az iskola felső tagozatos diákjai számára. Dr. Molnár Imre történész tartotta előadását a könyvtárban összegyűlt diákok számára. Esterházy János életéről az évi megemlékezéseken rendszeresen hallanak, sőt az iskola irodalmi színpada minden alkalommal bemutat egy összeállítást, így nem ismeretlen számukra a történelmi esemény. A történész előadása viszont olyannyira rendhagyó, hatásos és értékes volt, hogy az egyórás időtartama alatt döbbenettel hallgatták a kamasz diákok. Érthető, hiszen Esterházy Jánosról nem maradtak fenn történelemkönyvek; de olyan elkötelezett kutatók, előadók sincsenek, mint Dr. Molnár Imre, akit a könyvtár igazgatónője, Tácsikné Palík Éva, üdvözlő szavaiban „akár szabadságharcosnak” is nevezett: „ha elfogadjuk, hogy az igazság védelme mindig szabadságharc a hazugságok ellen.”

Az előadáson ott volt az iskola pedagógusainak egy része, élen az igazgatóval.

Emlékezés a parkban (Fotó: Községi Könyvtár, Muzsla)

Az előadás után az iskolával szembeni parkban folytatódott a megemlékezés. Az iskola mögötti dombon kimagaslik a Kisboldogasszony római katolikus templomának tornya, az iskola csúcsán a Magyar Szentkorona (az országban az egyetlen épületen), s az előtte lévő parkban a történelmi emlékjelek, mintegy szakrális térben kapott helyett három évvel ezelőtt Esterházy János emlékoszlopa is. Itt Herbacskó Anita EP képviselő-jelölt, Bény község polgármestere mondott köszöntőt. Főleg az iskola diákjaihoz szólt, akik szép számban jelen voltak itt is. Kiemelte a gyökerekhez, szülőföldjükhöz való ragaszkodás fontosságát, bárhová viszi is őket a sors, soha ne feledjék szülőföldjüket, és példaképeiket, köztük Esterházy Jánost.

Az iskola irodalmi színpada egy tartalmas előadásban ismertette a mártírhalált halt felvidéki magyar politikus életútját. A kamasz fiúkból álló csoport értette és érezte, amit elmondott, nekik már rögződött e történelmi fejezet, és az, hogy mit jelentett itt magyarnak lenni akkor is, és ma is.

Ünnepi gondolatait itt is összefoglalta Molnár Imre történész, s ő is a diákokhoz, s a megjelentekhez szólva idézte a politikus Esterházy Jánost, s hozzátette: „Ő nem a szenvedést vállalta, hanem a helytállást, és ezért szenvedett”.

Mondandóját Esterházy szavaival fejezte be:

„Mert minden elpusztulhat a földön, a modern technika pusztító Molochja halomra döntheti házainkat, elpusztíthatja az európai kultúra féltve őrzött kincseit, de ha egy nemzeti közösség látja életének célját és értelmét, és ha egy nemzet rendíthetetlenül hisz elhivatottságában, az a nemzet nem pusztulhat el soha.”

A megemlékezést Farkas Iván polgármester úr indította és fejezte be, majd a koszorúzás után a himnusszal fejeződött be ez emlékhelyen.

Ezek után a helyi könyvtárban folytatódott a megemlékezés egy beszélgetéssel. Itt Hrubík Béla, a Csemadok volt országos elnöke beszélgetett Molnár Imrével.

Első kérdése az egyetlen Esterházy-kutatótól – akinek köszönhető az a folyamat, mely boldoggá avatásához vezet –, hogy hol találkozott először Esterházy János nevével, és mi motiválta a sok éve egyre elkötelezettebb életmű kutatásához.

Molnár Imre elmondta, hogy 1988-ban mint történelem szakos egyetemista kezdte kutatni Csehszlovákia múltját. Esterházyról először Turczel Lajos tanár úrtól hallott az egyetemen, majd az ismeretes vágsellyei értelmiségi találkozón 1989-ben. Tulajdonképpen attól kezdve foglalkozott a hazai magyar sors kutatása mellett Esterházyval.

Hrubík Béla további kérdései szintén Esterházy életét érintette, akár az ezeréves magyar-lengyel közös történelmünk kapcsán; továbbá, hogy a politikus igazság-kimondása mit jelentett az ő korában.

Molnár Imre Esterházy idézetekkel válaszolt, melyek napjainkban is megfontolandók, érvényesek: „az igazság Istenben gyökerezett, az emberi szabadságot Istentől kaptuk.” Esterházy jelmondatai nemcsak szónoklatok, idézetek, de mindent a hitén keresztül értelmezett, s ezek szerint is élt. Felhozta példának a lehetőséget, mely szerint Budapestre mehetett volna parlamenti képviselőnek, amikor a déli rész visszakerült Magyarországhoz, ő mégis az övéi mellett maradt. 1938-ban a karrierjéről mondott le. Számára a politika szolgálatot jelentett: a népét szolgálta. Élete, munkássága, hűsége példa lehetne a mai politikusok számára is.

Molnár Imre felvázolta felnőtt hallgatói számára mindazt a stációt, amit megélt a mártír politikus.

Tácsikné Palík Éva községi könyvtárvezető szavait idézve:

A felvidéki magyarságnak van egy csillaga, amelyhez igazítani lehet magyarságunkat, hitvallásunkat, hűségünket. Gróf Esterházy János magyar volt a cinikus és erkölcstelen politikusok által kiagyalt, Magyarországra kényszerített Trianoni békediktátummal darabokra szaggatott Közép-Európában. Hívő keresztény volt, egy mindinkább hitetlenné, cinikussá önérdekűvé sorvadó, rothadó Európában.

Hitte: az isteni igazságszolgáltatás elől nem térhet ki senki, ha talán el is kerüli az emberi igazságszolgáltatást, megtanulhattuk azt is, hogy csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak.

Őrizze emlékezetünk értünk, magyarokért hozott életáldozatának »ércnél maradandóbb« emlékét.”

A hasznos és értékes beszélgetést, és az egész délutáni programot Farkas Iván polgármester zárta le, megköszönve a vendégeknek, az iskolának és minden közreműködőnek, résztvevőnek a megjelenést.

Befejezésül Molnár Imre átadta a községi könyvtárnak adományozott könyvcsomagot, végül a könyvek árusítására és dedikálására került sor.

(Dániel Erzsébet)