Október 18-ig látogatható a komáromi Zichy-palota kiállítótermében a száz éve született Vavrikné Szarka Erzsébet festményeiből és rajzaiból összeállított tárlat, mellyel a város egyik meghatározó alakjának állít emléket a Duna Menti Múzeum.
Szabó Csekei Tímea, az intézmény művészettörténésze megkeresésünkre elmondta, a Kultúrpalota felújítása miatt a centenáriumi kiállításra a Zichy-palota kisebb kiállítótermében nyílt lehetőség. Igyekeztek ezért sokkal bensőségesebb hangulatot teremteni, személyesebbé tenni a kiállítást – megidézve a Vavrik házaspár Határőr utcai otthonát.
A házaspár – az orvos Vavrik Gyula és fogászként dolgozó felesége – családi fészke a múlt század hatvanas éveitől a magyar értelmiség találkozóhelye volt Komáromban. Megfordult itt Sütő András, Kossuth-díjas erdélyi magyar író, gyakori vendégként Szénássy Zoltán tanár, helytörténész, baráti körükhöz tartozott Blaskovics József turkológus, Janics Kálmán író – magyarázza.
Két karosszék, egy kis dohányzóasztal, rajta Vavrikné Szarka Erzsébet saját készítésű csipketerítője, a leánya által készített kínálótál, de még a porcelánváza is a Vavrik házaspár otthonából került a kiállítótérbe – mutat rá a kiállítást rendező művészettörténész, aki a tárlaton kiállított műveket – olajképeket, akvarelleket, tollrajzokat, kézimunkákat – a lakásukon fellelhető tárgyakból és képekből, a szűk családi körből és a múzeum gyűjteményéből válogatta össze.
Visszatérő motívum: nyitott ablakok (Szalai Erika/ Felvidék.ma)
„Úgy gondolom, ennek a kiállításnak az is az értéke, hogy kiemelünk Komárom múltjából, a város meghatározó arcaiból példaértékű életutakat”
– fogalmazott Szabó Csekei Tímea. Mint mondta, ilyen példaértékű életutat járt be a Vavrik házaspár is, hiszen többen is Vavrik Gyula orvosi szakvéleményének köszönhetően maradhattak szülőföldjükön a lakosságcsere idején. Miután 1961-ben Komáromba, a Határőr utcába költöztek, otthonuk az értelmiség középpontjává vált.
A kiállításon látható alkotásokból kirajzolódik egy, a legnehezebb történelmi időkben is a szépség, a harmónia, a művészetek és a természet iránt elkötelezett, a humánumot tisztelő ember képe.
Vavrikné Szarka Erzsébet 1924. május 10-én született Pozsonyban, majd a szenci gimnáziumban érettségizett 1943-ban. Érettségi után a Magyar Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait – a kiállításon ebből az időből is láthatóak rajzai, amelyet egy tankönyv illusztráláshoz készített tanára felkérésére. A főiskolát a háború miatt nem fejezhette be.
Részlet a kiállításból (Szalai Erika/ Felvidék.ma)
1944-ben férjhez ment Vavrik Gyula orvoshoz, aki mellett ápolóként dolgozott egy kórházvonaton. 1945 tavaszán – már állapotosan – orosz hadifogságba került Bécs mellett, ahogy a férje is. Szabadulása után gyalogosan menekült Hegysúron élő édesanyjához, ahol megszülte első lányukat, Évát.
1946 és 1961 között Perbetén élt a Vavrik házaspár, ahol a férj körorvosként működött – több helyi lakos neki köszönheti, hogy megmenekült a kitelepítéstől. 1947-ben született meg második lányuk, Erzsébet.
Rajzok (Szalai Erika/ Felvidék.ma)
Vavrikné Szabó Erzsébet kiállításán többek között láthatóak ruhatervei, amelyeket a Makyta Púchov számára készített 1949 és 1953 között. A divattervezés mellett 1949-ben fogász szakvizsgát tett, ezzel biztosítva megélhetését. 1963 és 1979 között, nyugdíjba vonulásáig a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium, a mai Selye János Gimnázium fogásza volt. Szabadidejében szívesen kutatta családfáját, nemesi címereiket tűzzománcban örökítette meg – ezek is láthatóak a tárlaton.
Tagja volt a komáromi Harmos-körnek, a Komáromi Képzőművész Körnek, a Komáromi Múzeumbarátok Körének, emellett számos képzőművészeti tanfolyamon, alkotóbárban vett részt, köztük Zebegényben Szőnyi Istvánnál is. Harmos Károly műtermében is gyakran tett látogatást, míg művészetére Miloš Alexander Bazovský és Jozef Zaťko is nagy hatással volt. A csehszlovákiai magyar festőművészek közül Zmeták Ernővel, Szabó Gyulával és Barta Gyulával is tartotta a kapcsolatot – magyarázta a művészettörténész.
Székely-besenyő, íjas-lovas határőrök leszármazottja (Szalai Erika/Felvidék.ma)
Tájképein a csallóközi és a mátyusföldi táj elevenedik meg, akvarelljei harmóniát sugallnak. 1967-től folyamatosan szerepelt csoportos kiállításokon, hazai és magyarországi kiállításokon kívül állított ki még Angliában, Svédországban és Németországban. 1973-ban hirtelen megözvegyült.
2004-ben, 80. születésnapja alkalmából a Duna Menti Múzeum életmű-kiállítást rendezett tiszteletére, 2001-ben a komáromi Csemadok Galériában állított ki. 2012-ben stroke következményeként a jobb keze lebénult, többet nem tudott festeni. 2016-ban bekövetkezett haláláig Komáromban élt, ahol tisztelet övezte, oszlopos tagja volt a református gyülekezetnek.
A kiállítás egyik központi alkotása napraforgókat ábrázoló festménye. A művészettörténész megjegyzi: a napraforgó a fény felé fordulás jelképe, a hűség szimbóluma. Aláhúzta, Vavrikné Szabó Erzsébet életét meghatározta az identitásához, a szülőföldhöz, a nemzethez való hűség.
„A magyarsága, az anyanyelve fontos volt, mindemellett a másik nép tisztelete is”
– jegyezte meg, hozzátéve, ma is jó példával szolgál, hogy a kölcsönös tisztelete jeléül ugyanúgy részt vett a Matica slovenská rendezvényein is.
Jelen tárlattal születésének századik évfordulójára emlékezik a Komáromi Duna Menti Múzeum. Tisztelőit és a művészete iránt érdeklődőket október 18-ig várják a múzeum Zichy-palotabeli kiállítótermében.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
