Bár a Lánchíd ma Budapest egyik legikonikusabb szimbóluma, nem férhet kétség hozzá, hogy volt a magyar fővárosnak egy még ennél is elegánsabb és bájosabb hídja is, ami a magyarok kedvenc királynéjáról, Erzsébetről, Sisiről kapta a nevét 1903-as építésekor.
A híd bár ma is létezik, kecses, bájos és elegáns jelzőket ma nehezen lehet aggatni rá, ugyanis a II. világháború során olyannyira megrongálódott, hogy 1964-ben csak egy lecsupaszított, eltorzított, amorf verzióját építették újjá, ami nemhogy nélkülözi ezen jelzőket, de kimondottan taszítja.
A Budapest szívében egykor ragyogó ékszerdobozt a millenniumi építkezés, szépítkezés jegyében építették.
Ez a káprázatos függőhíd akkoriban a világ legnagyobb nyílású lánchídja volt, és méltán vált a város egyik legikonikusabb jelképévé.
Az építmény nemcsak technológiai bravúr volt, hanem egy szimbolikus kapocs is, amely összekötötte a pesti nyüzsgést és a budai hegyek csendjével. Ehhez a technológiai bravúrhoz pedig egy felvidéki, zselízi mérnök is nagyban hozzájárult, hiszen a híd tervezéséhez
Kherndl Antal merevített lánctartókra vonatkozó elmélete szolgáltatta a méretezés alapjait.
A különlegessége, hogy egyetlen, 290 m hosszú nyílással ívelt át a Dunán. A kiviteli terveket a Kereskedelemügyi Minisztérium hídosztálya készítette Czekelius Aurél irányításával, a Kherndl Antal műegyetemi tanár által kidolgozott statikai számítási rendszer szerint. A láncokat, a sarukat, a lehorgonyzásokat Gállik István, a merevítőtartót és a pályaszerkezetet Beke József mérnökök tervezték. A híd esztétikai megjelenése Nagy Virgil építész munkáját dicséri.
(Fotó: Parlament TV)
Az Erzsébet hídról az éjszakai fényekben tündöklő Duna-partot vagy a Gellért-hegy panorámáját szemlélni életre szóló élmény lehetett.
Sajnos, a híd a második világháború pusztításainak esett áldozatul: 1945-ben a német csapatok felrobbantották, és a maradványai is elpusztultak.
Holott a korabeli fotódokumentumokat nézegetve a két pilont meg lehetett volna menteni. A ’60-as évek vadszocializmusának idejébe viszont nem illett bele egy ilyen díszesen elegáns formavilágot sugárzó műalkotás.
Kherndl Antal Zselízen született 1842. május 10-én, és Budapesten halt meg 1919. október 7-én. Neves mérnök, műegyetemi tanár, a magyar tudományos technika jeles úttörői közé tartozott.
(Fotó: Fortepan)
Középiskolai tanulmányait a budai főreáliskolában végezte, itt érettségizett 1859-ben. Ezután egy évig a budai műegyetemnek volt hallgatója. Tanulmányait Karlsruhéban folytatta a gépészmérnöki karon (1860–1862), majd a zürichi mérnöki karán szerzett oklevelet 1864-ben. Utána fél évet a zürichi műegyetemen töltött, Carl Culmann professzor, a grafosztatika (grafikus eljárási módszer az építmények egyensúlyát meghatározó erők megállapítására) megalapítója maga mellé vette munkatársul. Culmann döntő hatással volt a fiatal Kherndl Antalra, megszabta tudományos munkássága irányvonalát.
Kezdő mérnökként 1865-ben, Badenben az államvasutak szolgálatába lépett, részt vett a heidelberg-heilbronni vasút előmunkálataiban, vashidak tervezésével és költségvetéseivel foglalkozott. 1866 nyarán Zürich város műszaki hivatalába lépett, ahol Bürkli-Zigler vezetése alatt a város számára építendő új útvezeték és csatornázás tervezésével volt elfoglalva.
Hazatérése után, 25 éves korában, 1867-ben kinevezték a budai műegyetem tanárává. Ebben a minősítésében az út- és vízépítéstant tanította.
1869-től a hídépítéstant és grafosztatikát is oktatta. Az 1874–1877-es években a mérnöki és építési kar dékánja volt.
(Fotó: hampage.hu)
A Magyar Tudományos Akadémia 1884-ben levelező, majd 1898-ban rendes tagjai sorába választotta. Egyik alapító tagja, majd 1868–69-ben főtitkára volt az 1867-ben életre hívott Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek. Az egylet közlönyében jelent meg legtöbb tanulmánya. Állandó tagja volt a szakminisztériumokban működő műszaki tanácsadó testületeknek, több szakmai díjat kapott. 1914-ben vonult nyugdíjba.
Tudományos munkásságának gerincét a grafosztatika, azaz a statikai feladatok geometriai úton történő tárgyalásának hazai meghonosítása – Culmann nyomán – és a hídépítés elméletének kidolgozása képezi.
Fő művének, a Tartók grafosztatikájának csak az első kötete jelent meg, a kötet kéziratát is elkészítette, de halála megakadályozta megjelenését. Kutatásainak középpontjában a deformációelmélet és a statikailag határozatlan tartók elmélete állt, az ívtartók és a függőhidak merevítő gerendamegoldásai foglalkoztatták.
Nem szakadt el azonban a gyakorlattól sem. Bár professzorsága idején nem vállalt tervező munkát, a budapesti Duna-hidak építésében az ő szava döntő súllyal bírt. Az Erzsébet híd tervezéséhez az ő merevített lánctartókra vonatkozó elmélete szolgáltatta a méretezés alapjait. A hídépítés elmélete terén elért kutatási eredményei új irányt mutattak a statikailag határozatlan reakciójú tartók problémáinak megoldására. A grafosztatikában úttörő elméleti megállapításaival elnyerte 1897-ben az MTA Marczibányi-díját, 1905-ben a Mérnök Egylet aranyérmét és 1910-ben az MTA nagydíját.
(Fotó: Fortepan, Budapest Főváros Levéltára, Klösz György)
Kherndl Antal síremléke Budapesten, a Farkasréti temetőben van, amelyet 1929. november 3-án avattak fel. Szobra van a Műszaki Egyetemen és szülővárosában is, ahol utca is viseli a nevét.
Tudományos munkái:
A sztatikailag határozatlan reakciójú tartók elmélete (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1883 – 84)
A lánchidak merevítő tartóinak grafikai elmélete (Ért. a Matem. Tud. Köréből. Ak.-i székfoglaló, 1891)
A többtámaszú gerendák és a többnyílású függőhidak merevítő gerendáinak grafikai elmélete (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1895; 1897-ben Marczibányi díjjal tüntették ki ezt.)
A többtámaszú ívek és merev függőtartók grafikai elméletéről (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye 1897)
A tartók grafosztatikája (I. Bp., 1893–1903)
A sztatikailag határozatlan reakciójú csuklós tartók grafikai elmélete (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye 1904. Az MTA 1910-ben nagydíjával tüntette ki e munkát.)
A többnyílású merevítőgerendás függőhidak grafikai elmélete (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye 1908)
Munkásságának szakirodalmi feldolgozása:
Fáber Miklós: Khenrdl Antal (Mélyépítéstud. Szle, 1955. 11. sz.)
Mihailich Győző: A XIX. és XX. századbeli magyar hídépítés története (Bp., 1960)
Magyar műszaki alkotók (Bp., 1964)
Csonka Ákos/Felvidék.ma
