Február 14-én emlékkonferenciát tartottak Kassán Rákos Péter irodalomtörténész, hungarológus, műfordító, egyetemi tanár születésének 100. évfordulója alkalmából, aki ezen a napon született. Rákos a magyar irodalom és nyelvészet egyik kiemelkedő alakja volt.
A magyar irodalom gazdag világát ismertette a nemzetközi tudományos világgal.
Humanista szemlélete és elkötelezett pedagógiai munkássága sokakat ösztönzött, hogy a magyar identitás, nyelv és kultúra értékeit tanulmányozzák.
Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója a Kassai Polgári Klub (KPK) és a Rovás nevében köszöntötte az előadókat és üdvözölte a megjelenteket.
Kovács, a Prágai Károly Egyetem egykori hungarológia szakos hallgatója Ecsetvonások Rákos Péter portréjához c. előadásában a hálás utókor egyik képviselőjeként szeretne ezzel az előadásával, s ezzel a konferenciával megemlékezni a mindig kedves, előzékeny, embertársait tisztelő igazi úriemberről.
A konferencia résztvevői (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Tanulmányai idején (1995 és 2000 között) még ismerhette őt személyesen is, „s bár a prágai Károly Egyetem magyar tanszékén ugyan már nem tanított, de gyakorta bejött és sokat beszélgetett a hallgatókkal. És nemcsak beszélgetett, hanem segített is nekik – nekünk, Szlovákiából érkezett magyar diákoknak, hiszen az 1993-ban szétvált Csehszlovákia miatt mi már külföldi hallgatóknak számítottunk Csehországban. Ennek megfelelően borsos tandíjat kértek tőlünk is és nem voltak tekintettel az egykori »házasságra«. Rákos Péter azonban minden befolyását és tekintélyét bevetette, hogy segíthessen nekünk. Ma is őrzöm azt a levelet, amelyet az egyetem dékánjának írt, hogy a rá jellemző csodálatosan udvarias stílusban, ékes cseh nyelven kérje a szlovákiai magyar szakos hallgatók számára a tandíj csökkentését és annak is két részletben való kifizetését. Sikerrel!” Ez számára is nagy könnyebbséget jelentett.
Küldetésszerű pedagógus volt.
Úgy lett prágai, hogy közben kassai is maradt. Ő lett a magyar irodalom prágai nagykövete.
Önmagát a hungarológia oktatásában és gyakorlatában érdekelt tanárnak tartotta.
Egyik legfontosabb munkája a Slovník spisovatelů Maďarsko (Az írók szótára Magyarország; 1971) című lexikon. Információgazdag munka, mely ma is haszonnal forgatható. Ezt a kötetet Filep Tamás Gusztáv is nagyra értékelte. „Ehhez a vállalkozáshoz hasonló könyv aligha jelent meg más idegen nyelven” – mondotta. Fordítóként is elismerésre méltó munkát végzett.
Filep Tamás Gusztáv (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész, a (cseh)szlovákiai magyar irodalom-, sajtó-, valamint eszmetörténet kutatója, Rákos és a szlovákiai magyar irodalom kapcsolatát boncolgatta. Ő egyben a róla szóló kismonográfia (2005) egyik szerzője. Társszerzője G. Kovács László, történész, műfordító bár előadást nem tartott, de részt vett a konferencián.
A szülőhely számára nem lexikoncikkbe illő adalék. „Prágát imádta, de mindig kassainak mondta magát.”
A hungarológia csehországi eredményeiről, de közép-európai feladatairól beszámolt a magyarországi szaksajtóban.
Az előadó kitért szerteágazó munkásságára, miközben leszögezte, hogy „az 1945 és 1989 közötti korszak elméletileg legképzettebb s a magyar kultúrán túl a nemzetközi tudományos életbe leginkább beágyazott csehszlovákiai magyar irodalomtudósa volt.”
1965-től a 70-es, 80-as éveken át gyakoribb a jelenléte a szlovákiai magyar sajtóban. Az Irodalmi Szemle mellett másutt is megjelent. Írásainak száma elérte a három tucatot. 1965-ben jelent meg először, második kiadása 1968-ban látott napvilágot a Turczel Lajossal együtt írt egyetemi jegyzete, a Magyar irodalom története (1772-1848). Ezt ideiglenes tankönyvnek szánták, ám sokáig használták. Ezekben a tanulmányokban is feltűnik végzettségének a hozadéka, a filozófia és történelem.
Magyar nyelvű és magyar nyelven írt könyveiben szerepeltek csehből fordított, de rendszerint kiegészített, korábban folyóiratokban magyarul publikált tanulmányok.
Klasszikusok, de kortárs szerzők fordításánál is bábáskodott. Ezek száma vagy 10 kötetre rúg. Fábry Zoltán: Hazánk Európa c. kötetének cseh fordítása (1967) is ide tartozik.
Jiří Januška (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A már említett cseh lexikonban említ szlovákiai magyar írókat. Egyik tanulmánya volt az első komoly szociológiai munka, mely a magyar kisebbségi létet elemezte. A két háború közötti kisebbségi magyar irodalom ismertetésének álcázott kisebbségpolitikai és szociológiai munka lett. Viszont tény, nem ismert egy olyan írása sem, amely szlovákiai magyar költőről, vagy íróról szólna.
Jiří Januška, a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának Néprajzi, Közép-európai és Balkán Tanulmányok Intézetének igazgató-helyettese, a Magyar Tanszék vezetője Rákos Péter szerepe a prágai magyar tanszék történetében c. előadásában áttekintette a magyar nyelv oktatásának történetét intézményében.
A magyar nyelv oktatása a Károly Egyetemen 170 évvel ezelőtt kezdődött, s megszakításokkal 137 éve folyik.
Az oktatás első szakasza 1854-ben kezdődött a prágai Károly Egyetemen és 1860-ig tartott. Az első tanár a besztercebányai születésű Riedl Szende volt. 1882-ben az egyetem kettévált. Egy önálló cseh és egy önálló német egyetem létesült. A második tanár 23 év szünet után František Brábek lett a cseh egyetemen 1883-ban. 1925-ben Pavel Bujnák vette át a stafétabotot, aki 1929-től lett professzor, mellette Vladimír Skalička dolgozott, aki Brábek halála után (1933) helyettesként pótolta. 1939-ben azonban a nácik bezárták a cseh egyetemet, melyet 1945-ben indítottak újra. Ezután kezdett oktatni Rákos Péter és Bredár Gyula. Amikor 1990-ben nyugdíjba vonult, akkor Gál Jenő követte, majd Simona Kolmanová, őt Schreier Angéla váltotta. 2019 óta a szakirányok önállóbbá lettek.
Varga Levente (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Az említett 170 év alatt Rákos Péter volt a legjelentősebb oktató, s a leghosszabb ideig vezette a kart, 52 éven át oktatott.
Csehszlovákiában a hungarológián kívül is elismerték, a hungarológiában Csehszlovákián kívül is számon tartották. Hagyományalkotó személyiség volt.
Varga Levente, nyugalmazott építészmérnök, az Ady Endre Diákkör első elnöke Rákos Péter és a prágai magyar diákok szervezkedése az 1950-es években c. előadásában beszámolt a helyzetről, amelybe csöppent, s a kassai Reiter Józseffel fogtak neki egy magyar klub szervezésének, mely később vette föl Ady Endre nevét. Ő sem volt „igazi” elnök, mert választásokra soha nem került sor. Bredár Gyula mutatta be őt Rákosnak, aki tanácsaival segítette a klub létrehozását és működését.
Lacza Tihamér publicista, műfordító, egykori prágai diák, 1969–1970 között az Ady Endre Diákkör elnöke, a prágai AED történetét feldolgozó, Sziget a szárazföldön (2012) című monográfia szerzője nem tudott eljönni, de előadását elküldte, melynek címe: A száz éve született Rákos Péter emlékezete. Őt nem tanította, hiszen 1967–1972 között a Károly Egyetem Természettudományi Karának hallgatójaként kémiát tanult, Rákos akkoriban a magyar szeminárium docense volt.
„A Masaryk vasútállomás tőszomszédságában működött Arco kávéházban, a cseh fővárosban tanuló magyar egyetemisták egykori törzshelyén találkoztam vele először valamikor 1968 tavaszán egy péntek este. (…) Valami nyelvhelyességi kérdés volt éppen terítéken (…), amikor egészen váratlanul megjelent egy magas termetű, sovány férfi, akinek gondosan fésült haja és különösen rokonszenves arca tűnt fel legelőször. Velem még nem találkozott, ezért rögtön hozzám fordult és meg sem várva, hogy bemutatkozzam, mondta is: »Rákos Péter vagyok.« Húszéves, falun nevelkedett ifjoncként is felfogtam, hogy ez mennyire megtisztelő rám nézve. Váltottunk még néhány mondatot, főleg arról, honnan érkeztem és mit tanulok Prágában.”
A híres kötet (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Később többször is találkozott vele ebben a kávéházban. Majd felkereste a magyar szeminárium helyiségében. „Rákos Péter az írógép előtt ült és szélsebesen verte a billentyűket. De nem tíz ujjal gépelt, hanem két kezének mutatóujjával, amit bármelyik gépírónő megirigyelt volna.” Ezen a napon „kotyogón presszókávét főzött és engem is megkínált. Bevallom addig még sosem ittam presszókávét, és Prágában is csak elvétve lehetett akkoriban ilyet rendelni. Többnyire az ún. »török kávé« járta, amelyből a zacc sokszor az ember szájába szaladt, alig győzte kiöblíteni”.
Lacza Németh László iránti rajongását is neki köszönheti.
A magyar szemináriumnak csak néhány hallgatója volt, viszont sokkal többen látogattak oda. Rákosnak köszönhetően sokan komolyan érdeklődni kezdtek a magyar irodalom iránt.
Ott született meg 1969-ben a Homokóra, az első magyar „szamizdat” irodalmi folyóirat 1949 után Csehszlovákiában. Szelíd módon terelgette a társaságot, s így ennek köszönhetően létezhetett éveken át.
Rákos 1970-ben Márai Sándorról – az író 70. születésnapjára – egy tanulmányt írt a pozsonyi Irodalmi Szemle számára. Őt kérte, hogy keresse fel a szerkesztőséget, ha hazalátogat. A szerkesztőségben Koncsol László tájékoztatta, tervezik a tanulmány megjelentetését, de nem lesz egyszerű, hiszen Márai antikommunista emigráns szerző, s akkor már benne voltunk a husáki konszolidáció időszakában. A cikkből kisebb botrány kerekedett, de a szerkesztőség végül „megúszta”.
„..hogy végül nem kutatóvegyész lettem, hanem az írás lett a szenvedélyem és a kenyérkereső foglalkozásom, abban bizonyosan szerepe volt” neki is – vallja Lacza.
Utoljára 2002 tavaszán beszélhetett vele telefonon. Ekkor már kórházban feküdt, amelyet élete végéig nem hagyhatott el.
Jómagam egykori prágai diákként Rákos Péterrel való levelezésemről beszéltem. A levelek egy része lappang, így nem volt lehetséges átfogó képet nyújtanom. Most csak két leveléről számolok be. 1967-ben kerültem Prágába, ahol tanulmányaimat 1972-ben befejeztem. Az AED-ben ismerkedtem meg Rákos Péterrel. Alkalomadtán el-ellátogattunk a magyar tanszékre, mely a Károly Egyetem központi épületében volt a mai Jan Palach téren. Valamikor végzős korom táján összetegeződött velem. A diplomaátadó ünnepségemre is eljött, mely az Obecní dům szecessziós épületében zajlott. Miután Kassára jöttem, levelezni kezdtem Péterrel.
Rákos levelei (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
1982-ben jelent meg Kalmár Magda: Örökség c. kötete, mely kassai éveit bőven tárgyalja. A kötetben a következőket olvastam: „1939. szeptember 1-én már kora reggel Rákoséknál voltunk… Velem szemben Rákos Péterke fényképe a falon, arany keretben, a 3-4 éves Péterke, fején fülhallgatóval, mosolyán látszik, hogy zenét élvez azon a fülhallgatón keresztül”. Tüstént írtam neki, hogy mit olvastam róla. Azt válaszolta, hogy Kálmánnak a korábbi munkája jobb. Azt azonban azóta sem találom. Az egyik levelemben arról számoltam be Péternek, hogy Illyés Gyula temetésén Belon Gellért püspök mondott beszédet. A költő és író 1983. április 15-én hunyt el Budapesten. Péternek elküldtem. Íme egy részlet: „Elindultál hát Kháron ladikján a nagy útra, amely a végesből a végtelenbe, az időből az örökkévalóságba, evilágból a túlvilágra, az embertől Istenig vezet. (…) Első szavunk a megkövetésé és bocsánatkérésé. Keresztelésed szent pillanatától… messze sodort a keresés útja, és bejártad a kutató szellem szinte minden ösvényét. És ebben a keresésben nem tudtunk úgy tanúságot tenni Istenünkről, hogy áldott valóságát egyértelműen, fenntartás és kételkedés nélkül elfogadd. Nem tudtuk megmutatni neked azt az Istent, aki van; sőt annyira és úgy van, hogy három személyben van; (…) Bocsáss meg, hogy hagytunk Kháron ladikján egyedül küzdeni, egész életedben sorsodra hagyva… az élet tengerének fekete vizein elsötétült ég alatt.”
A haláláról szóló értesítés (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Azt válaszolta, köszöni a beszédet, azt nem ismerte. Meg arról is írt talán ebben a levelében, hogy a Károlyi-biblia kedvenc olvasmánya, de hitre nem jutott.
Most csak egyik hosszabb leveléből idézek: „Mondod, hogy édesanyád mélyen vallásos (…) s Te is az vagy tudtommal. S most döbbenek rá, hogy nem is tudom, katolikus vagy-e vagy protestáns. Nem mintha ez fontos volna: Jómagam egyetlen felekezetnek sem vagyok tagja; amelyikbe beleszülettem, attól utóbb ész-okokból vezérelten elfordultam, de katolikus, protestáns, buddhista, mohamedán vagy zsidó között nem teszek különbséget. S emellett magam is hívő lélek vagyok, mindenkor tiszteltem azonban a mások hitét amaz elv jegyében, hogy ami valaki számára szent, azt én is tartozom komolyan venni, s ha ő megnyugvást talál a hitében, nem próbálom azt holmi voltairiánus elvekkel agyoncsapkodni: miért is fosztanám meg valamitől, ami helyett nem adhatok neki jobbat.”
Hát ilyen ember volt Rákos Péter!
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
